Mff J Mretben

A nyár utolsó összművészeti és kulturális bulija a Szada Fényei Fesztivál

Turbófokozatra kapcsoltunk az immár harmadik fényfesztivál szervezésében! Nehéz lenne felsorolni azt a sokszínű kínálatot, amivel elvarázsolni készülünk benneteket, de itt egy kis ízelítő a programrengetegből.

A Szemünk Fénye Gyerekszigetre már már korán érdemes kiérni, hogy 10:30-tól részt vegyetek Benedek Kriszta Kerekítő Tippentő foglalkozásán. Ismét lesz Baba-mama sátor a legkisebbeknek, pelenkázóval, matatófallal, fejlesztőjátékokkal. Egész délelőtt a Szadai Családi Klub vár kötetlen beszélgetéssel, 16 órától pedig a Zenebölcsi Orsival.

A nagyobbakat a Népi Játszó meseudvarába és a kismesterek műhelyének foglalkozásaira hívjuk, ahova folyamatosan be lehet kapcsolódni, és ki lehet próbálni az agyagozást, a papírmerítést, a szövés-fonást, de lesz még könyvjelzőkészítés, porcelánfestés, kovácsolás, üveg- és kavicsfestés és a Csemete Tanodával együtt az apró manók minikertjének készítése is.       

Várhatóan 15 órakor kezdődik Tücsök Szabi interaktív gyerekkoncertje, majd a közkedvelt bingó játékkal folytatódik a program. A nagyobbakat várja a VR-varázs, a fiatal mérnökök legós szigete. Emellett ismerkedni lehet a hüllők világával is. A sportzugban lesz csocsó, pingpong, slack-line és akrobatikus elemek is próbálgathatók a Waldorf Akro csoporttal.

Az idei év újdonsága a hat méter magas mászófal, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas szórakozást nyújthat. Reméljük, sokan kipróbálják magukat ebben az ügyességi sportban, mely ez évtől már olimpiai sportág is.

2024 08 2111 Szada 12 Old 01

Több színpadon váltják egymást a programok. A Kert Színpadon lép fel a Szadai Szólamok, a Napcsillag bábcsoport, itt tapsolhattok a szadai iskolások kis tehetségeinek is. Különlegesnek ígérkezik Danny Bain Kodzsugukila, a boszorkány című afrikai zenés interaktív meséje, de meglepetéssel készül az Első Szadai Ír Kocsmazenekar, a Czibere Táncegyüttes, a 4M Dance Company és a Laboda népzenekar is.

A Fénytörők színpad fellépői a MÉHEK, a Máklikőr, a Big Gunz, a The Cliff band és a fiatal tehetségek kategóriában a Yesterday at Home, zárásig pedig DJD gondoskodik a bulihangulatról a keverőpult mögött.
A Pódium színpadon helyi tehetségek mutatkoznak be

A vásári forgatagban válogathattok a szebbnél szebb kézműves portékák közül, de sem szomjan, sem éhen nem maradtok, mert finom borok, sörök, szörpök, limonádék, helyben készült vásári finomságok és ínyencségek várnak rátok. Az édesszájúaknak varázsfagyit, sütiket és desszertet kínálnak. A Bio placcon találtok házi sajtokat, tejet, olajbogyót, rostos leveket, gyógynövényeket és mikrozöldeket is.

A fák alatt újra megterítjük Szada Vendégasztalát, ide tervezzük a Fesztivál Családfát is, és a képeskönyves lapozgatót, ahol régi játék- és társasmustra, könyvturkáló, könyvbemutató, dedikálások és beszélgetősarok várja az érdeklődőket.
A Szada Ring jóvoltából az idén sem maradhat el a népszerű pedálosgokart-pálya, és újra lehet élménytraktorozni a Szabó testvérekkel.

A Nyitott Kapuk ismét különlegességekkel várják a látogatókat. Az Art Udvarban kiállító művészek között ez évben is lesz meglepetésvendég. Délután 15 órától Lipták Ildikóval kezdődik a kerekasztal-beszélgetés a kiállító alkotókkal. Zenei élményben sem lesz hiány: a vájtfülűeket Szabó Gergő és jazztriója, valamint Neumann Balázs várja pazar jazzmuzsikával.

Népi mesterségek utcája nyílik a Jókai utca elején, ahol olyan régi mesterségek próbálhatók ki, mint a kosárfonás, a nemezelés, a gyöngyözés. Itt is lesz meglepetésprogram a hagyományőrzés témakörben.

Kétóránként lesz tombola is, értékes nyereményekkel. Az est fénypontja a szadai iskolások csodás alkotásaiból összeállított zenés fényfestés, melyet a Székely Bertalan Műteremház homlokzatára vetítünk este fél 9-től. Szeretettel várjuk az összes kis alkotót és családját erre az egyedülálló élményre, ahol 300 gyerekrajz elevenedik meg az épület falain. Ezt követően kihirdetjük a rajzpályázat győzteseit.

A fesztivál résztvevőinek biztonsága érdekében most is lesznek korlátozások a környező utcákban, de erről tájékoztatni fogjuk az ottlakókat. Parkolni is több arra kijelölt helyen lehet majd.

Gyertek minél többen, használjátok ki a nyár utolsó napját egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra, új élmények, ízek, benyomások felfedezésére! Szóljatok a szomszédoknak és a barátoknak is! Köszönet kiemelt támogatóinknak, akik nélkül ez a fesztivál nem jöhetett volna létre: Szada Nagyközség Önkormányzata, Mondi Szada Kft., Titán Containers, Sante Magyarország Kft., Kratos, Halftone Reklámgrafika Kft., Zenix Kft.

További információk a fesztiválról itt: https://www.facebook.com/szadafenyei

Vgleges Rszletes 2024 Szada Fenyei Fesztival A3 3

Utoljára frissítve: 2024 augusztus 26. 11:37