Mff J Mretben

„Ez a fesztivál a helyi embereknek szól, róluk mesél”

A SzadaFeszt Közösségszépítő Egyesület szervezésében szeptember 2-án a Székely-kertben és környezetében lesz a II. Nyitott kapuk fényfesztivál, amelyen koncertek, kiállítások, fényfestés és sok más színes program várja az érdeklődőket Szadáról és a környező településekről is. Az előkészületek hátteréről beszélt Benke Éva, az összművészeti fesztivál főszervezője.

– Mi volt az első, nagy közönséget vonzott fesztivál létrehozásának alapgondolata?

– Az a mondás, hogy „falun mindenki ismer mindenkit” már rég a múlté, mivel a rohanásban nincs időnk kapcsolatokat teremteni és ápolni. Ebből a hiányérzetből született meg, hogy valamilyen élményalapú eseményre szükség lenne, olyanra, ami sokszínű és mindenkihez szól, ahol kötetlenül lehet találkozni, beszélgetni, szórakozni és rácsodálkozni a bennünket körülvevő, a körülöttünk meghúzódó emberi, művészeti értékekre.

– Miben más ez a fesztivál a hasonló programokhoz képest?

– Fesztiválokból nagy a választék, különösen nyáron, de a legtöbb kívülről hozott értékeket kínál. Ez a fesztivál a helyi embereknek szól, róluk mesél és velük együtt jön létre. Sokan vannak a környezetünkben, akik értéket hoznak létre! Nem is tudtam róla, hogy csak a mi utcánkban író, jazz-zenész, festőművész és kortárs táncművész lakik. A szervezőcsapattal arra törekszünk, hogy megismertessük a helyiekkel a helyi és környékbeli értékeket. Egyedülálló az a civil összefogás, ami ezt a fesztivált jellemzi, megmutatva Szada ezer arcát és sokszínűségét.

2023 08 2111 Szada 12 01

– Milyen újdonságok lesznek?

– A legfőbb újdonság a helyszín, ami most a Székely-kert és környéke lesz. Idén is tervezünk nyitott kapukat, ahová olyan közismert vendégeket is hívunk, akik a szakmájuk mellett valamilyen más művészeti ágban is megmutatják tehetségüket. Idén Esztergályos Cecília színművésznő festményeit és kerámiáit láthatják majd az Art udvarban. Az est szó szerinti fénypontja a fényfestés, ami szintén tartogat meglepetést! A „nyitott kapuk” szintén új kezdeményezés, nagy örömünkre egyre többen adnak helyet saját udvarukban egy-egy olyan témának, amit érdemes megismertetni mindenkivel. Egy régi, falusi hagyományt is szeretnénk újraéleszteni: a „szomszédolást”. A Székely-kertben „Szadai vendégasztal” vár szeretettel mindenkit, ahová kóstolókat, kínálókat, saját készítésű finomságokat is örömmel fogadunk, ezzel is alkalmat teremtve az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Regisztrálni erre a Szada Fényei Facebook-oldalon lehet, az eseménynél.

– Mi motiválja egy ilyen nagyszabású rendezvény szervezésében?

– Valahogy mindig is éreztem, hogy dolgom van az emberi kapcsolatokkal, a kultúrával és a művészetekkel. Ezért is választottam a tanári pályát. Az élet végül a média felé sodort, de a késztetés megmaradt, hogy segítsek létrehozni olyan dolgokat, melyek értéket és élményt is jelentenek egyszerre, és össze is hozzák az embereket.  

Scherzinger Mária


Utoljára frissítve: 2023 augusztus 29. 10:00