Idén négy kilométer út kap mart aszfalt borítást
A pozitív tapasztalatok és a lakossági visszajelzések alapján Szada Nagyközség Önkormányzata úgy döntött, hogy 2024-ben nagyságrendileg négy kilométer utat kíván újrahasznosított aszfalttal komfortosabbá tenni. Idén a kisebb forgalmú, elsősorban lakossági felhasználású utak, útszakaszok mart aszfaltozása, illetve a tavaly alapozott, mostanra zömült Kisfaludy utca záró réteggel történő befejezése valósul meg.
A tavalyi év során kísérleti jelleggel elkészült négy rövidebb útszakasz újrahasznosított aszfalttal, emulzióval történő felújítása és a Kisfaludy utca gyűjtőút minőségű alapozása. A pozitív tapasztalatok és a lakossági visszajelzések alapján Szada Nagyközség Önkormányzata úgy döntött, hogy 2024-ben nagyságrendileg négy kilométer utat kíván ilyen módon komfortosabbá tenni az ott élők számára. Amennyiben ezt évről évre elvégezzük belátható időn belül eltűnhetnek Szadáról a lakott területekről a kátyús-, poros- és földutak.
A Szada Nova Nonprofit Kft. mindezekért Üzleti Terve alapján 3000 tonna mart aszfaltot vásárolt, melyet február végéig kiszállítanak a település különböző részein elhelyezkedő depókba. A földes és kőterítésű utakhoz képest egy jól összeállt mart aszfaltos út vízáteresztő képessége nagyon csekély, ezért első lépésként a csapadékvíz szikkasztásáról, elvezetéséről kell gondoskodni a burkolt felület méretéhez igazodva. Ezzel párhuzamosan az alapozás és az úttükör kialakítás is elkészül, melynek során fontos szempont az útpálya középre igazítása, az egyenletes esés és az oldalirányú (5 százalékos) dőlés biztosítása a csapadékvíz levezetés és a kátyúsodás megelőzése érdekében.
2024-ben kisebb forgalmú, elsősorban lakossági felhasználású utak, útszakaszok mart aszfaltozását tűztük célul, illetve a tavaly alapozott, mostanra zömült Kisfaludy utca záró réteggel történő befejezését. Az éves terv – így az idén fejlesztendő utcalista – megállapításakor figyelembe vettük a beépítettséget, a rendszeres karbantartási szükségletet, a csapadékvíz szikkasztás és -elvezetés lehetőségeit, a meglévő kőterítés mértékét, pozícióját, és természetesen a lakossági megkereséseket, összefogásokat.
Tavasz elejétől a csapadékvíz elvezetése és az úttükör kialakítása, május és június melegebb időszakaiban pedig a mart aszfalt terítése, emulziószórás történik meg. A pontos ütemezésről társaságunk a szórólapos, személyes, és a Munipolis kommunikációs csatornán keresztül ad célzott tájékoztatást az érintetteknek. Több utcában felajánlás történt lakossági hozzájárulásra, de az önkormányzat és a Szada Nova NKft. az anyagi befizetések helyett azt kéri, hogy az érintett utcák ingatlantulajdonosai a kapubeállóik igazítására, a telek előtti zöld felület átalakítására, és a saját csapadékvíz szikkasztására költse a szükséges összeget. Nagy előrelépés, hogy az önkormányzat a jelentős összegeket felemésztő karbantartás és a folyamatos kellemetlenség megelőzésére a belterületi utak dinamikus fejlesztését helyezi előtérbe. Bízunk benne, hogy a kivitelezés teljes ideje alatt közösségi érdekeket szem előtt tartó, türelmes, pozitív légkör segíti az ideális munkavégzést.
Boros Gábor
ügyvezető
Szada Nova NKft.