Mezőgazdasági gépforgalmazó építkezik a Lidl mellett
A Dózsa György út mentén, a Lidl és az autómosó által határolt területen a mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó Penda Kft. alakítja ki új telephelyét – tájékoztatott Fejér Gergely, a társaság ügyvezetője. A telket már két éve megvásárolta a vállalkozás, az építkezés azonban augusztusban indult el, és a tervek szerint várhatóan 2024 februárjának végén, márciusának elején fejeződik be a 250 négyzetméternyi irodát és egy 500 négyzetméteres raktárat, valamint bemutatótermet is magába foglaló fejlesztés.
A jelenleg Budapesten, a XV-ik kerületben található telephelyét költözteti ki a Penda Kft. Szadára, mert úgy gondolják, hogy a település az ideális helyszín a növekedési lehetőségeik kihasználására. Fejér Gergely szerint döntésük legfőbb indoka Szada mellett természetesen Budapest és a reptér közelsége, valamint a helyszín könnyű megközelíthetősége voltak.
A Penda Kft. a telephely létesítésén kívül munkahelyeket is hoz Szadára, mert a sikeres bővülés mellett a jelenlegi 11 fős foglalkoztatotti létszámot rövid távon 14-15 főre növelnék. Már most látszik, hogy egy újabb targoncakezelő raktárosra lesz szükségük, és nagyon remélik, hogy éppen Szadáról találnak újabb kollégát és kollégákat. A társaság hosszú távú elkötelezettségét többek között az is jelzi, hogy a vállalkozás mellett az azt üzemeltetők is Szadára vágynak: egy kolléga az építkezés elkezdésével párhuzamosan ki is költözött a településre, de a cég ügyvezető-tulajdonosa feleségével és három gyermekével is keresi a szadai letelepedés lehetőségét.