Mff J Mretben

Közeledik a 40. Magyar Nagydíj, változik a közlekedés rendje

1741956613

A 40. Formula 1 Magyar Nagydíjat 2025. augusztus 1-3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen. Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzi.

A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, ami Mogyoród környékének forgalmát erősen terheli.A rendezvény ideje alatt az alábbi forgalmirend-változásokra számíthatnak:

  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek a járművek.

  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton - ahogy az adott közlekedési helyzet engedi - szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig onnan kifelé haladhatnak az autósok.

  • A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba -csak a főbejárat felé-, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni.

  • Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a Hungarorring felé lehet közlekedni.

  • Az Aquaréna és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz.

  • A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányban haladhatnak az autósok, a versenyek végén megfordul a forgalmi rend.

  • A versenyt követően a Premium belső parkolóból a 7-es kapun át távozva a VIP út felé közlekedhetnek, azonban a forgalom függvényében a távozási irány Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába változhat.

  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban és délután kifelé, egyirányú lesz a forgalom.

  • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti P2 (korábban Gratis II.) és P3 (korábban Gratis I.) parkolóból Csömörön keresztül, a P1 (korábban Gratis III.) parkolóból pedig Mogyoródon keresztül juthatnak ki az autósok.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 31-én 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területére, az M0 és M2 autóutak teljes hosszára, az M3, M4, M5, M6 autópályák és autóutak Pest vármegyei szakaszára, valamint az ott lévő parkolókra és pihenőkre.

További információ:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/formula-1-hungaroring/kozeleg-a-40-magyar-nagydij

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/formula-1-hungaroring/fokozott-ellenorzes-a-varmegye-utjain

Forrás: Gödöllői Rendőrkapitányság


Utoljára frissítve: 2025 július 30. 15:40