Mff J Mretben

Lakossági kezdeményezésre lett csendesebb a Mondi

Az elmúlt hetekben ért el eredményt egy tavaly indult lakossági akció, amely mellé Szada Nagyközség Önkormányzata is támogatóként állt be.

Régi és sokak életminőségét befolyásoló probléma településünkön a csomagolóanyagokat gyártó Mondi Szada Kft. jelentős zajterhelése, amely egy Szada Nagyközség Önkormányzata által támogatott lakossági kezdeményezésnek köszönhetően az utóbbi időben érezhetően lecsökkent. Holics Gábor még novemberben írt levelet a cég központjának, amelyben felhívta a figyelmüket a problémára, és két-három hét múlva már a szadai gyár igazgatója, Kosztya Botond kereste meg azzal, hogy kivizsgálják az ügyet. December közepén fel is helyeztek két kifúvóra hangtompítót és leállítottak egy zajos ventilátort, valamint megígérték, hogy januárban további lépéseket tesznek, külső szakértővel tovább vizsgálják az esetleges zavaró zajhatást. Mindez meg is történt, és ennek nyomán felhelyeztek még négy kifúvóra hangtompítót, megkezdték a légcsatornarendszer optimalizálását, hogy a falu felé néző nagy ventilátort ki lehessen hagyni a szellőztetésből. Így márciusban még egy további zajforrás is elhallgatott. Holics Gábor példája is mutatja, hogy van ereje és értelme a lakossági kezdeményezéseknek, annak, hogy javaslataikkal, esetleges panaszaikkal közvetlenül megkeressenek vállalatokat, intézményeket, az önkormányzat pedig igyekszik az ilyen jellegű tárgyalásokat mindenki megelégedésére támogatni és sikerre vinni.

8 Old 01

Kosztya Botond, a mintegy 300 főt foglalkoztató Mondi Szada Kft. igazgatója a 2111 Szada magazin kérdésére elmondta: úgy véli, hogy a példaértékű egyeztetések és együttműködések során lezajlott zajcsökkentő intézkedéseknek köszönhetően sikerült javítani a gyár környezetében élők mindennapjait.

– Bár eddig is minden jogszabályi előírásnak megfelelt a Mondi szadai egysége, egyértelmű célunk, hogy a közelben élő lakossággal egyetértésben és támogatásával végezzük termelésünket. Az utóbbi hetek visszajelzései szerencsére kedvezőek, a technológiai módosításokkal elért zajcsökkentő erőfeszítéseinket a gyár környékének lakossága is elismeri – mondta el a társaság vezetője.

A kft. igyekszik minden lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy ne csak az egyik legnagyobb, hanem legkedveltebb helyi foglalkoztató is legyen, és aktív részesévé váljon Szada életének. Kosztya Botond példaként említette a karácsonyi időszakhoz kötődően a hetvenedik életévüket betöltött lakosok számára összeállított önkormányzati ajándékcsomagok rendszeres támogatását. Ezen kívül rendszeresen adományoznak fa raklapokat a szadai kertészeknek. Legutóbbi akciójuk pedig a Nyitott Kapuk Fényfesztivál anyagi támogatása volt, amelynek keretében kisvasutas élménnyel örvendeztették meg a legkisebb szadaiakat, akiket további gyerekprogramokkal is vártak a rendezvényen.       

AP


Utoljára frissítve: 2023 március 21. 12:44