Örök feladat: hagyományőrzés magas színvonalon
Közel egy évvel ezelőtt lett a Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár új vezetője Pusztai-Krepsz Mónika. Egy jól működő intézményt vett át, aminek hagyományőrző feladatát, így többek között a névadó kultuszának ápolását igyekszik megőrizni. És persze több, még megvalósításra váró elképzelése is van.
– Szada mindenkori legnagyobb éves eseménye a Székely-nap, amelynek szervezésében, lebonyolításában a Székely Műteremház mellett főszerepe van a Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtárnak is. Hogyan, mivel készültek az idei programra?
– A Székely Bertalanra emlékező nagyszabású rendezvény időpontja mindig a néhai híres festőművész születésnapjához (1835. május 8.) legközelebb eső vasárnap, ami szerencsére 2022-ben éppen május 8-a volt, azaz egybe esett születésének 187. évfordulójával. A nap középpontjában lévő témát pedig ezúttal is – ahogy az előző években is – Juhászné Bankó Zsóka, a művelődési ház korábbi, az intézményhez tartozó Műteremház és Galéria jelenlegi vezetője gondolta ki és az intézmény vezetésével együtt szervezte meg; ebben az évben az utódok kerültek fókuszba. A Székely család művészi öröksége, a tehetség ajándéka című kiállítás Székely Bertalannak és leszármazottainak (Székely Árpád, Székely Erzsébet, Beöthy Balázs, Tóth-Fejel Ágnes) műveinek egy részébe ad betekintést, hiszen a tárlat a Székely-napon megtartott megnyitó után még több hétig látogatható. Magángyűjtőktől és múzeumoktól is kaptunk képeket, amit ezúton is köszönök nekik.
– A településen méltó módon ápolják a festőművész emlékét, örökségét, aminek csak egy eleme, hogy közterület és több közintézmény is a nevét viseli. De a kultuszápolás hogyan történik két Székely-nap között?
– Szoros kapcsolatban és együttműködésben vagyunk a Székely Bertalan Általános Iskolával, illetve annak vezetésével, és közös programunk az iskolások körében nagyon népszerű múzeumpedagógiai foglalkozás. Ennek keretében a felsős diákok korosztályuknak megfelelően ismerkednek meg Székely Bertalan életművével. Célunk, hogy ezúton is betekintést nyerjenek a korszak történelmébe és művészettörténetébe, valamint elsajátítsák a műelemzés alapvető lépéseit, aminek haszna nem a jelenben, hanem a jövőben, a későbbi tanulmányaik során jelentkezhet. De a Székely-kertben rendszeresen vannak komolyzenei koncertek, művészeti táborok is, de itt helyet adtunk iparművészeti és adventi vásárnak is. A néhai festőművész egykori nyári lakhelyére igyekszünk minden olyan programot, eseményt befogadni, ami bármelyik művészeti ághoz kapcsolódhat. Ebben a nagyszerű, gesztenyefás miliőben nem lehet nem észre venni Székely Bertalan ránk hagyott örökségét, így akár egy művészvendég, -növendék vagy egy szadai lakos is részese lehet ennek. Mindemellett Monok Zsófia segítségével elkezdtük rendszerezni az eddig több, nagy dobozban tárolt helytörténeti dokumentumot, köztük a legértékesebbnek számító írott és nyomtatott Székely-relikviákat: jegyzeteket, fotókat, korabeli újságcikkeket.
– Gondolom az örökségápolás akkor lenne még jelentősebb, ha Székely-kert csaknem eredeti állapotában pompázna…
– Így van! Még 2022 januárjában adtunk be a Székely-kert felújítására egy pályázatot, hogy egyrészt az alkotóházat korszerűsítsük, másrészt, hogy legyen egy másik, nagyobb befogadóképességű, fedett rendezvényterünk is. Ami ugye még több program megtartását tenné lehetővé. Vagy azt is jelentené, hogy egy-egy, a kertbe tervezett programot rossz idő esetén nem kell a Faluházba behozni. Nemrég egyeztettem a pályázatírónkkal, aki úgy tájékoztatott, hogy a pályázatunkat még nem bírálták el. Egyelőre nem tudni, hogy mikor történhet ez meg, nagyon bízom benne, hogy mihamarabb. De minden rosszban van valami jó: a Székely-kertbe tervezett nyári gyermektáborokat legalább idén ott meg tudjuk tartani, az átépítés miatt nem kell új helyszíneket keresni.
– Közel egy esztendeje lett a művelődési ház és könyvtár intézményvezetője. Milyen tervekkel vette át a pozíciót és ebben az egy évben mit sikerült megvalósítania?
– Hadd mondjam el, hogy elődömtől, Juhászné Bankó Zsókától egy jól szervezett, remekül, magas színvonalon működő intézményt vettem át. Mindenképpen folytatni kívántam én is az előzőekben már említett Székely-kultusz ápolását, a Szadán rendkívül erős népi hagyományok megőrzését, továbbvitelét a Színházikó csoporttal, a Czibere Táncegyüttessel, a helyi népdalkörrel. Mindemellett több újdonságot, új színházi és zenei előadásokat is terveztem. Jelentkeztünk például a „Köszönjük, Magyarország” programba, aminek köszönhetően tavaly ősszel több jazzkoncert is volt a faluházban, és nagyon sokan kíváncsiak is voltak ezekre. Aztán tartottunk gyermekeknek és felnőtteknek szóló színházi előadásokat, éppen azért, hogy házhoz hozzuk a kultúrát, hogy ne kelljen egy-egy színvonalas műsorért például a fővárosba utazniuk a szadaiaknak. Könyvtárosunkkal, Anikóval bevezettünk a felnőtteknek szóló szerdai napokra kreatív napot, aminek során kokárdákat, anyák napi ékszereket is lehetett készíteni. Az eddigi fenntartói, lakossági visszajelzések azt igazolják, hogy az eddigi magas színvonalú kulturális programokat – legyen az hagyományőrző vagy más program, közösségi megemlékezés, Székely Bertalannal kapcsolatos egyéb esemény – sikerült megőrizni, aminek nagyon örülök, és szeretném ezt még magasabb szintre emelni a saját elképzeléseim megvalósításával.
– Megváltozott a szadaiak „kultúrafogyasztása” a koronavírus-járvány miatt?
– Ahogy más területen, úgy a kultúrában is nagyon sok minden változott a covid óta, és még mindig nem állt vissza teljesen az azt megelőző állapot. A járvány alatt nekünk is voltak online programjanik, aminek megvan a varázsa, de nyilván élő, helyszíni részvétellel egész más ilyet át- és megélni. Művelődési házként számunkra fontos, hogy az érdeklődő szadaiak jelen legyenek, hiszen ettől válik aktív közösségi hellyé. A tervezett programjaink plakátjait kihelyezzük az óvodába, az iskolába és más helyszínekre is, a magunk részéről mindent megteszünk, hogy visszacsalogassuk a nézőket. Mi is sok eseményt kínálunk, de a szomszédos településeken is számos előadás, kiállítás stb. van, így a szadaiak is bőven válogathatnak a kínálatból. De a covid okozta félelemmel, bezárkózással is számolni kell még mindig, és ha valami elérhető az online térben, akkor a bezárkózók inkább azt választják. E kettő együtt okozhatja, hogy a helyi telt házas eseményekre még sajnos várni kell. Nemrég az egyik előadásunkon kb. 70 fő érdeklődő volt jelen, ami a helyzet ismeretében bizony szép számú közönséget jelentett…
– Mi az, amit vezetői megbízatásának végére, ha törik, ha szakad, szeretne megvalósítani?
– Például jó lenne minél több embert kimozdítani otthonról, hogy legyen részese bármelyik szadai kulturális eseménynek. Ez jelenleg igen nehéz feladatnak tűnik. Nagyon örülnék, ha a Székely-kert említett felújítása akár idén vagy jövőre megindulhatna, hiszen akkor a lehetőségek tárháza növekedne. És szintén örülnék, ha a művelődési ház hangtechnikai eszközeit, pályázat útján, bővíteni, korszerűsíteni tudnánk, hiszen ez is bővítené a lehetőségeinket.
– A kultúraszervezés, sajnos vagy nem sajnos, de pénzigényes tevékenység. Milyen anyagi helyzetben van az intézmény?
– A működésünket a fenntartó, azaz az önkormányzat támogatja, ennek megfelelően, szerencsére, a kultúrát is segíti! Hogy egy éves keretösszeg sok vagy kevés, azt nehéz megítélni. Az egyik szomszédos település művelődési házának vezetője jegyezte meg korábban, hogy mi az anyagi helyzetünket és a jelenlegi látogatottsági szintünket is tekintve elég jók vagyunk hozzájuk képest.
RF