Átalakuló sportviszonyok
Szadán az önkormányzat új alapokra helyezi a tömegsport támogatását és a sport fejlesztését azzal, hogy a helyi képviselők elfogadták a település átfogó sportkoncepcióját. Ennek nyomán a Szadai SE finanszírozása is átalakul, így még jobban tudnak koncentrálni a sportszakmai, főleg utánpótlás-nevelő tevékenységre.
Még a szeptemberi testületi tanácskozáson fogadták el a képviselők a nagyközség sportéletét a jövőben jelentősen meghatározó sport- és sportfejlesztési koncepciót. A megalkotása egyfelől az önkormányzati, illetve a sporttörvényben foglaltak – a helyi oktatási-nevelési intézmények, sportegyesületek és egyéb sportszervezetek egymást kiegészítő tevékenységeinek, illetve azok önkormányzati támogatásának meghatározása – miatt vált szükségessé, másfelől azért, mert az önkormányzat – a közösségi terek fejlesztése és közösségerősítés céljával is – a kezdetektől kiemelt jelentőséget tulajdonít a helyi sportélet támogatásának.
Fejlesztési területek
A sportkoncepció szerint a 2022–2027. évek közötti időszakban az önkormányzat szemszögéből elsődleges teendők:
1. a pályázati támogatással megvalósuló óvodabővítés és a döntően állami forrásból, a későbbiekben építendő új iskola létesítményei révén bővülő sportolási feltételek optimális kiaknázása érdekében az önkormányzat sporttal kapcsolatos közfeladatait a jövőben a Szada Nova Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével és
– feladatellátási szerződésekkel – a szadai civil szervezeteken keresztül lássa el;
2. az önkormányzat sporttal kapcsolatos közfeladatait jelenleg egyedül ellátó Szadai Sportegyesülettel a Szadai Sportcentrum – tömegsportfejlesztés céljára figyelemmel díjtalan – használatára új együttműködési megállapodást kell kötni, amelynek részeként:
a) indokolt az önkormányzati tulajdonú sportcélú létesítmények üzemeltetési és
használati rendjének felülvizsgálata, szükség szerinti megosztása annak ismeretében, hogy a sportlétesítmények működtetése a Szada Nova Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységi körébe tartozó feladat;
b) az önkormányzati sportlétesítmények szabad kapacitásainak bérbe/használatba adása (a képviselő-testület által előzetesen jóváhagyott éves üzleti tervében meghatározott bérleti és használati díjak ellenében) a Szada Nova Közhasznú Nonprofit Kft. feladata és jogosultsága lett;
c) szabad kapacitásnak tekintve azt a pálya-, terem- és helyiségkapacitást, amelyet a Szadai SE saját egyesületi sporttevékenysége céljára a tárgyévet megelőző év október 10-ig nem köt le a maga számára a Szada Nova Kft.-vel történő, kapacitáslekötésről szóló megállapodás keretében.
3. Az önkormányzat költségvetésén belül 2023-tól sporttámogatási alapot kell elkülöníteni, amely elsődlegesen a tömegsport fejlesztésére biztosíthat pályázati úton elérhető forrást (támogatási megállapodások keretében átadott pénzeszközöket) a helyi sportszervezetek programjai számára, különösen az alábbi feladatokra:
a) a fogyatékkal élők, egészségkárosultak mozgási, sportolási lehetőségének biztosítására;
b) a kistérség településeivel együttműködési lehetőségek felkutatására és kidolgozására (szabad kapacitások cseréje, tehetséggondozás stb.)
c) rendszeres helyi rendezvényekkel (családi nap, gyermeknap) egybekötve sportágválasztó rendezvények szervezésére;
d) a Szadán élő aktív vagy már visszavonult sportolók, sportvezetők megkeresésével sportot/sportágakat népszerűsítő rendezvények szervezésére;
e) nyári iskolai sporttáboroknak a sportcentrumban történő megszervezésére.
A sporttámogatási alapra – a már eddigiekben is működő civil alaphoz hasonlóan és azzal egyező időpontban – az önkormányzat képviselő-testülete írhat ki pályázatot, meghatározva a támogatni kívánt célokat éppen úgy, miként a pályázókkal szemben támasztható követelményeket is.
Irányelvek
Alapvetésül szolgál az az irányelv, amely szerint az önkormányzat a sportcélú közfeladatait közvetlenül a helyi sportszervezet(ek) útján, vele/velük kötött megállapodás keretei között látja és láthatja el a 2022–2027. évek közötti időszakban is.
Az együttműködés keretében az önkormányzat a saját tulajdonú ingatlanainak sportcélú használati jogát a Szadai SE mint jelenleg egyetlen regisztrált helyi sportszervezet részére díjtalanul átadhatja, ugyanakkor a jövőben, legkorábban a 2023-as költségvetési évtől kezdődően az önkormányzat tulajdonosként közvetlenül állja e sportlétesítmények üzemeltetési kiadásait. A közüzemi költségeket és a pályagondnok(ok) foglalkoztatását a Szada Nova Közhasznú NKft. éves üzleti terve szerint, az önkormányzat által a társaság részére átadott pénzeszközből biztosíthatja. Ennek 2023-ra kalkulált nagyságrendje csaknem azonos azzal az összeggel, amellyel 2022-ben az önkormányzat pályázati úton a Szadai SE működését támogatta. Így nem lesz szükség arra, hogy a Szadai SE 2023-tól az önkormányzat működtetési támogatására pályázzon. Ilyen dotációt kizárólag az önkormányzat költségvetésének ún. sporttámogatási kerete terhére, csupán eseti, a tömegsport fejlesztését célzó sportrendezvények (mint pl. a „Fuss Szada!”), sportágválasztó programok és bemutatók, valamint nyári gyermektáborok szervezéséhez igényelhet, a többi, jövőben megalakuló helyi sportszervezetekhez hasonlóan.
A Szadai SE egyebekben – az összes többi helyi civil szervezethez hasonlóan – saját működésének költségeit saját bevételeiből (tagdíjakból, szponzori és taotámogatásokból stb.) finanszírozhatja, a létesítményfejlesztési igények és pályázati lehetőségek külön eseti megállapodások tárgyát képezhetik a tulajdonos önkormányzat és a Szadai SE között.
Kerecsényi Fodor Norbert, a Szadai SE elnöke lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: a sportkoncepció nagy előnye, hogy új alapokra helyezi az önkormányzat és az egyesület közötti kapcsolatot. Mint mondta, eddig működési támogatást kaptak, amit döntően a sportlétesítmény fenntartására fordítottak, ám most ezt a tétel az önkormányzatnál, illetve a Szada Novánál marad. Hozzátette, azzal, hogy a szakosztályok programjaikkal, rendezvényeikkel, eseményeikkel stb. pályázhatnak a sporttámogatási alapra, tulajdonképpen pluszforrás nyílik az egyes szakosztályok helyzetének javítására – ami már amúgy is régi terve az egyesületnek. Ugyanakkor szerinte nem kizárólag az önkormányzati támogatásra támaszkodnak majd, hanem valamennyi szakosztály igyekszik egyéb pénzügyi támogatásokat felkutatni, behozni.
– Két jelentős hatása lehet majd ennek az új sportkoncepciónak. Az egyik, hogy a sport által erősödhet az egészséges életmódra nevelés, illetve a lakó- és/vagy a sportoló közösségek összetartozása. A másik, hogy valamennyi szakosztályban még jobban tudunk koncentrálni az utánpótlás-nevelésre, és ennek eredményeként a megfelelő sportági alapok megszerzése után a fiataloknak lehetőségük nyílik egy nagyobb egyesülethez igazolni. Ahol aztán még jobban tudnak fejlődni és még nagyobb sikereket elérni – jegyezte meg.
A jelen
A településen szervezett keretek között, bejegyzett sportegyesületként csak a Szadai SE működik, azonban a sportkoncepció lehetőséget teremt arra is, hogy más kezdeményezések ugyancsak magasabb szintre lépjenek és esetleg a Szadai SE-hez hasonló együttműködést kössenek az önkormányzattal.
Jelenleg a sportegyesület négy szakosztállyal működik: labdarúgó-szakosztály (felnőtt- és utánpótlás-csapatokkal), futsalszakosztály, lovassport- és tömegsport-szakosztály (kosárlabda, asztalitenisz, természetjárás sportágakat nem versenyszerűen űzőket fogja össze).
Továbbá a Székely Bertalan Általános Iskolában vannak testnevelésórák, illetve a Székely Bertalan Óvoda-Bölcsődében mozgásos foglalkozások, amelyek megalapozzák/megalapozhatják a gyermekek sport iránti elköteleződését. Hosszabb távon pedig az innen továbblépő gyermekek jelentik a Szadai SE potenciális utánpótlásbázisát.
RF