Mff J Mretben

Közlemény környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról - 301. sz. főút fejlesztése

Az ügy tárgya: A 301. sz. főút, M3 autópálya és M2 autóút közötti szakasz és a Mogyoródi összekötő út (214. sz. Dunakeszi-Gödöllő II. rendű főút és a 215. sz. Mogyoród-Veresegyház II. rendű főút) fejlesztésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárás a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdése alapján (KEO-19769-1-2023).

Az ügy iktatószáma:                           PE-06/KTF/19769/2023

Az eljárás megindításának napja:       2023. március 24.

Az ügyintézési határidő:                     60 nap

Az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a tárgyi környezetvédelmi hatósági eljárást.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 50. § (5) bekezdésében foglaltak az ügyintézési határidőbe nem számítanak be.

Az ügyintéző neve és elérhetősége:   Sáfár Attila;  Tel: (06-1) 478-4400

Az ügy tárgyának rövid ismertetése:

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (rövid név: ÉKM, székhely: 1054 Budapest, Alkotmány utca 5.) meghatalmazásából eljáró RODEN Mérnöki Iroda Kft. (1089 Budapest, Villám utca 13.) benyújtotta a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályához (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) a VIBROCOMP Kft. (1118 Budapest, Bozókvár u. 12.) által elkészített, a 301. sz. főút, M3 autópálya és M2 autóút közötti szakasz és a Mogyoródi összekötő út fejlesztésére vonatkozó környezeti hatástanulmányt (a továbbiakban: Dokumentáció).

A tervezés célja, hogy a budapesti agglomeráció észak-keleti szegmensében a tradicionális, települési központokat érintő úthálózatot egy, a településeket elkerülő, korszerű úthálózati elem megvalósításának előkészítése.

Az ÉKM Közlekedésstratégiáért Felelős Helyettes Államtitkára megállapítása alapján a 301. sz. főút

  • az M2 autóút Dunakeszi-észak csomópont és M3 autópálya Gödöllői csomópont közötti főút teljes hosszon a 214. számú Dunakeszi–Gödöllő másodrendű főút;

  • a 214. sz. főút és az M3 autópálya Mogyoród-nyugat (Hungaroring) csomópont közötti főút pedig a 215. számú Mogyoród–Veresegyház másodrendű főút számot és megnevezést kapja.

Az Országos Közúti Adatbank adatkezelői nyilvántartás módosítása fentiek alapján pillanatnyilag zajlik, a benyújtott Dokumentációban a számozás még nem került átvezetésre.

Korábban a tervezett fejlesztésre vonatkozóan tanulmányterv készült: a nyomvonal-változatok közül továbbtervezésre a természet- és tájvédelmi szempontból is legkedvezőbb „G” változat, a lekötési változatok közül a „II.f.” változat került kiválasztásra.

A nyomvonal-tervek közvetlenül nem érintenek védett vagy Natura 2000 területeket (HUDI20055 "Veresegyházi-medence" és HUDI20040 „Gödöllői-dombság peremhegyei”), de egyes szelvényekben megközelítik azokat, illetve egy ponton kb. 20 m szélességben keresztezi, minden máshol nagyobb távolságra haladnak.

Tervezési paraméterek:

301. sz. főút keresztmetszeti kialakítása:

  • Forgalmi sávok száma: 2x1 sáv,

  • Forgalmi sáv szélessége: 3,50 m

  • Burkolat szélessége: 7,50 m

  • Korona szélesség: 12,00 m

Megengedett legnagyobb sebesség: 90 km/h

Mogyoródi összekötő út keresztmetszeti kialakítása:

  • Forgalmi sávok száma: 2x1 sáv,

  • Forgalmi sáv szélessége: 3,50 m

  • Burkolat szélessége: 7,50 m

  • Korona szélesség: 11,00 m

Megengedett legnagyobb sebesség: 70 km/h és 90 km/h

Helyszínrajzi vonalvezetés:

301. sz. főút, M3 autópálya és M2 autóút között (214. sz. Dunakeszi-Gödöllő II. rendű főút)

„G” változat

A nyomvonal hossza 14,4 km.

Az M3-M31 csomóponthoz javasolt az új főút közvetlen csatlakoztatása, két új összekötő ággal. Az alkalmazott vízszintes és magassági paraméterek megfelelnek a vt = 90 km/h megengedett legnagyobb sebességnek. Az emelkedő legnagyobb alkalmazott esése eléri a 4,0%-ot. A bevágások és a töltések maximumai nem érik el a 10 m-t.

A „G” változat kezdőszelvénye 0+000 az M2 dunakeszi csomópont 25. km-szelvény különszintű csomópontjának a jobb pálya melletti körforgalma. A körforgalom kiépítése az M2 fejlesztéssel egyidőben megtörtént, a jobb pálya melletti körforgalom negyedik ágának csonkja megépült. Az új főút ehhez az ághoz csatlakozik. A körforgalom bevágásban épült meg.

A Dunakeszi-Fót település határán, az M2-vel párhuzamosan vezet a Hajcsár út, mely részben kiépített, részben földút. Az 1+000 km-szelvény térségében négyágú körforgalmi csomópont létesül, mely biztosítja a kapcsolatot a Hajcsár úttal. Feltételezve a Hajcsár út kiépítését.

Ezen csomópontot követően a nyomvonal a Fót–Csomád közigazgatási határon vezet az 5+420 km-szelvény térségéig, a meglévő Katonai út mellett, annak nyomvonalát részben felhasználva. A vonalvezetéstől függően az új főút északi oldalán a meglévő út folyamatosságát biztosítani kell.

Párhuzamos földutat kell létesíteni a főút déli oldalán is a területek megközelítése érdekében. A földutakat 2-3 helyen kell a főútra felcsatlakoztatni. A fóti szakasz végén a Csomád lakóterületétől kb. 100-150 méterre távolodik el az út.

A 2102. jelű utat az 5+250 kmsz.-ben keresztezi a főút. Itt alapesetben körforgalmi csomópont létesítése javasolt. Alternatívaként különszintű keresztezés is vizsgálva lett. (Lehetőség nyílik a 301-es főút „magasvezetésére”, illetve a 2102. j. út átemelésére is.) Különszintű csomópont esetében a-3 típusú csomópont létesítése javasolt, mindkét úton teljes értékű szintbeni csomóponttal. A 2102. úton az állomási bekötő utat is figyelembe kell venni. Továbbá a 71. sz. vasútvonal fejlesztésének eredményeit (2012. j. út vasút melletti korrekciója) is szem előtt kell tartani.

A 7+200-as szelvény térségéig Mogyoród határán vezet az út, a vasúttal párhuzamos, nagyjából 20 méteres távolság tartásával. A 6+000 km-szelvényt elhagyva az út eltávolodik a vasútvonaltól, a különszintű keresztezés megfelelő keresztezési szögének elérése érdekében. A keresztezési szög kb. 60 fokos. A műtárgy több nyílású lesz, a következő létesítmények kerülnek átvezetésre a híd alatt: Veresegyház bekötő útja, kétvágányú vasútvonal, földút, mogyoródi lekötés útja.

A vasút mindkét oldalán a-3 típusú (különszintű) csomópont létesül. (Veresegyház bekötés és a Mogyoródi lekötés útjai.) A vasút különszintű keresztezéssel összhangban a 301. sz. főút vezet felül.

A nyomvonal a 9+000 kmsz. térségéig a Mogyoród-Veresegyház határon vezet a nyomvonal. Azt követően a természetvédelmi szempontokból lápterületet kerül meg a nyomvonal. A 9+500 km-szelvény térségében lép be Szada település területére.

A nyomvonal a 11+500 km-szelvény térségéig délkelet irányban vezet, párhuzamosan meglévő burkolt iparterületi úttal, illetve annak nyomvonalát továbbvivő földúttal. A 11+500 és a 12+000 kmsz. között egy bal ívvel röviden ismét Mogyoród területén vezet az út, a 12+000 kmsz. térségében éri el a 21109. j utat. Itt is alapesetben körforgalmi csomópont létesítése javasolt. Alternatívaként különszintű keresztezés is vizsgálva lett. (Lehetőség nyílik a 301-es főút „magasvezetésére”, mely domborzatilag inkább javasolt, illetve a 21109. j. út átemelésére is.) Különszintű csomópont esetében a-3 típusú csomópont létesítése javasolt, mindkét úton teljes értékű szintbeni csomóponttal.

A 12+000 kmsz. térségét követően a főút nyomvonala az M3 autópálya nyomvonalával párhuzamos a 13+000 kmsz. térségéig. Ahol elválva az M3 mellől, ráfordul a gödöllői M3-M31 csomópont M3 szerinti bal oldali alcsomópontjába (meglévő körforgalom) csatlakozva. Gödöllő és Szada rendezési tervében a nyomvonal feltüntetésre került.

Mogyoródi összekötő út (215. sz. Mogyoród-Veresegyház II. rendű főút)

A mogyoródi lekötés megvalósításának célja, a térség és az M3 elérhetőségének javítása, lehetőség biztosítása Fót település elkerülésére. (2102. j. út irányából, az új Mogyoródi (Hungaroring) csomópont elérhetőségének biztosításával.)

Az összekötő út megengedett legnagyobb sebessége két értékkel lett figyelembe véve: vt = 90 km/h és vt = 70 km/h. A domborzati viszonyok és a kötöttségek indokolják a kisebb tervezési sebesség alkalmazását. A meglévő területhatárokhoz a lehető legjobban igazodva került kijelölésre a nyomvonal.

II.f. változat

A nyomvonal hossza: 6+080 m. A 0+900 km-szelvényig a többi változattal gyakorlatilag azonos. A kedvezőbb hossz-szelvény miatt „kifejtett” ívesebb a nyomvonal.

Az 1+520 - 1+845, és a 2+400 - 2+950 kmsz., és a 3+230 - 3+300 kmsz. között erdőterületet keresztez a nyomvonal. A nyomvonal a lovas tanyák területét elkerüli.

A 3+310 kmsz.-ben keresztezi a nyomvonal a járatos Somlyói utat (földút). A földút különszintű keresztezéssel vezethető át az út felett.

A 4+050 km-szelvényt követően egy kissugarú bal ívvel fordul rá a nyomvonal a település határvonalára.

A 4+200 kmsz. térségében keresztezi a nyomvonal a Fót és Mogyoród között összeköttetést biztosító földút kiépítettségű Völgy utcát. A keresztezés feltehetően különszintben tud megvalósulni a magassági vonalvezetés okán. A 4+200 - 4+400 kmsz. között lovas tanya területét keresztezi a nyomvonal, nem jelentős érintettséggel. A nyomvonal ezt követően a filmgyár területe és a közigazgatási határ között vezet.

A magassági vonalvezetés tagolt, a max. emelkedő eléri a 6,0%-ot, de jobban lekövethető a terep, ez a legkisebb földmunkával építhető változat. A legnagyobb bevágás mélysége megközelíti a 6 métert. A szakaszon a leküzdendő magasságkülönbség eléri a 75 métert.

Kapcsolódó létesítmények:

 Csomópontok

Csompontok

Műtárgyak

Mtrgyak

A vasúti keresztezésnél mindenképpen szükséges különszintű átvezetés, a többi helyen csak opcionális a műtárgy tervezése. Ezeken a helyeken szintbeni, illetve a vízfolyásoknál vizes műtárgy tervezésével (vadátjárás nélkül) is megoldhatók a keresztezések.

A tervezett tevékenység közvetlen hatásterületének vélelmezett határa:

Dunakeszi, Fót, Csomád, Mogyoród, Veresegyház, Szada és Gödöllő települések közigazgatási területén, a Dokumentációban körülhatárolt hatásterületen belül.

A Dokumentáció elérésével kapcsolatban a Környezetvédelmi Hatóságnál, valamint Dunakeszi, Csomád, Fót, Veresegyház, Mogyoród, Szada és Gödöllő önkormányzatainál lehet érdeklődni.

Tájékoztatásul közlöm, hogy a Környezetvédelmi Hatóságnak az eljárást lezáró határozatában az alábbi döntései lehetnek:

  • kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges környezetvédelmi engedélyt,

  • ha a környezeti hatásvizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, határozatában e tény rögzítése mellett megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható, ezért a kérelmet elutasítja.

A Környezetvédelmi Hatóság az ügy tárgyával kapcsolatos közleményt hivatalában, valamint honlapján (https://www.kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/pest) közzéteszi.

A Környezetvédelmi Hatóság tárgyi ügyben a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése alapján, 2023. május 24. napján 15:00 órai kezdettel a Grosics Gyula Sportcsarnok étkezdéjében (2146 Mogyoród, Gödöllői út 17.) közmeghallgatást tartott.

A Környezetvédelmi Hatóság a fenti közmeghallgatáson készült hangfelvételt a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 9. § (9) bekezdése alapján, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi, valamint közzétételre megküldi az eljárásban részvevő Dunakeszi Város, Fót Város, Csomád Község, Mogyoród Nagyközség, Veresegyház Város, Szada Nagyközség és Gödöllő Város Önkormányzatok Jegyzői részére.

A Környezetvédelmi Hatóság felhívja a figyelmet, hogy a kormányhivatalok hivatalos honlapja megváltozott, ezért az elektronikus úton közzétett kérelem és mellékletek, a közmeghallgatáson készült hangfelvétel, valamint az eljárás során beérkezett dokumentumok, az alábbi helyen érhetők el:

A www.kormanyhivatalok.hu oldalon Pest Vármegye kiválasztását követően a Dokumentumok, nyomtatványok gombra kattintva, a szabadszöveges keresés alkalmazásával a KEO-19769-1-2023 szövegrészletre történő rákereséssel.

Az érintettek a Dokumentációba, illetve az ügy egyéb irataiba a Környezetvédelmi Hatóság Zöld Pont Irodájában (1072 Budapest, Nagy Diófa utca 10-12.) előre egyeztetett időpontban és ügyfélfogadási időben betekinthetnek.


Utoljára frissítve: 2023 október 05. 11:37