Miért jó Szadán élni? – Ahol a források fakadnak
Sorozatunk előző részeiben nagyszerű közösségeket mutattunk be. Azokon túl azonban jó néhány természeti érték is található településünkön, amelyek - a történelem folyamán - meghatározták az itteni emberek életét. Kevesen tudják, hogy Szadán és környékén 16 forrás fakad és további 8 létezését valószínűsítik.
Sejthető, hogy a település több mint 700 évvel ezelőtti létrejöttét is nagyban befolyásolták az itteni vizes helyek, források, patakok. A természetvédelmi jelentőségen túl a források kultúrtörténeti és gazdasági jelentőséggel is bírtak. Az előző évszázadokban vízimalom is működött a Patakpart utca végénél. Ennek a mementója a közeli Vizimalom utca elnevezése.
A források nem csupán víztani, felszínalaktani és tájképi értéket képviselnek. Sajátos élőhelyként, illetve a belőlük táplálkozó vízfolyások révén jelentős szerepet töltenek be a biológiai sokféleség megőrzésében is, hiszen kérészeknek, vízi skorpióknak, békáknak, énekesmadaraknak és sok-sok állatnak adnak élőhelyet. A patakok közelsége klimatikus viszonyokat is teremtenek a közelben lakó családok számára, értékes kincs ez amikor a globális felmelegedés szorongatja az emberiséget.
A szadai források alapvetően foltszerűen, csoportokban helyezkednek el, hozamuk sokszor csekély, főleg a nyári melegben. A belőlük elfolyó kis erek és forráságak hozama is kicsi. Két fő forráscsoport különíthető el:
- a Rákos-patak forrása tulajdonképpen 5 db forrást jelent, csak szadai területen. Gödőllői területen számos további forrás táplálja még a patakot;
- a Sződ-Rákos-patakot tápláló ágak, a Szociális Otthon parkjának egy jól körül határolt részén hat darab kis forrás található, alig 5-20 méterre egymástól. A Millennium Parkban pedig 3 forrás fakad, de legalább 3 további forrás vize vezetődik át rajta, felszíni és felszín alatti mederben, melyek a Mély-árokban találkoznak.
Szadai források, forráscsoportok nevei:
1-6. Szociális otthon parkjának forrásai (6 db)
7-11. Rákos-patak forrásai (5 db)
12. Szívecske-forrás
13. Park-forrás
14. Gyepes-forrás
15. Iszabok-forrás
16. Lóréti-forrás 1.
17. Jancsika-forrás
18. Fölösleg-dűlői patak forrása
19. Sződrákosi-patak mederforrása
20. Imaház alatti/Várhegy déli oldali forráság
21. Várhegy északi oldali forráság
22. Mély-árok északi forráság
Amint látható források tekintetében gazdag a település, területén ered a Rákos-patak, valamint a Sződrákosi-patak több mellékága is, ami a nevét nem a betegségről, hanem a benne található rákokról kapta. Az utóbbi táplálja a veresegyházi közkedvelt kirándulóhely Ivacsi, Pamut és Öreg tavait is. Ezek után mind a két patak a Dunába torkollik.
A helyi források és vizes területek nemcsak természeti kincsek, hanem esetenkét közösségi események helyszínei is, ha a Mély-árok kiépített sétáló utcájára vagy a Koncz park rendezett tavára gondolunk, amelyek lehetőséget adnak a természet közelségének élvezetére és a közösségi kapcsolatok erősítésére is.
Környezetvédelmi kezdeményezések: Szada Nagyközség Önkormányzat és természetvédő szervezetek dolgoznak a vizes élőhelyek megóvásán. Programokat indítanak a vízminőség ellenőrzésére és a természetes élőhelyek rehabilitációjára. Megemlíthetjük a Tavirózsa Egyesület egyik kiemelkedő akcióját, amikor lápi póc haltelepítést végeztek a Szada peremén található „pócos” rejtett tavaknál. Továbbá helyi civil közösségek is aktívan részt vesznek a környezetvédelmi akciókban, például szemétszedési akciók és természetvédelmi oktatási programok révén.
Szada vizes területei és forrásai olyan örökséget képviselnek, amelyet érdemes megóvni és továbbadni a jövő generációinak. Ezek a helyek hozzájárulnak a település életminőségének javításához, és lehetőséget adnak arra, hogy a helyiek és a látogatók egyaránt élvezhessék a természet szépségeit. Sajnos a globális változások, lecsapolások és az emberi beavatkozások, - ahol áttörték a vízzáró réteget - lecsökkentették a vizes élőhelyek kiterjedését! Vigyázzunk ezeknek a természeti értékeknek a tisztaságára és törekedjünk a megőrzésükre!
Várdombi Attila