Mff J Mretben

Szadai lovas siker Ázsiában

Egy Magyarországon kevéssé ismert, de Ázsiában honos lovassportágban értek el szép sikereket a magyarok, köztük egy ifjú szadai sportoló is. Emellett a belföldi erőpróbákon is jól teljesítettek a Szadai SE lovasai.

Néhány hete a kazahsztáni Almatiban rendezték meg a Tenge Ilu (pénzeszacskó-felszedés) nevű lovassportág ázsiai bajnokságát – amelyen 13 ország 30 sportolója indult –, s melyen a házigazda Kazahsztán csapata lett az első, a második Mongólia, a harmadik Kirgizisztán. De a hagyományosan erős ázsiai lovasnemzetek mellett a magyar sportolók is szép sikereket értek el: Borda-Légrádi Koppány az ötödik helyen, míg Klauzovits Ágoston a középmezőnyben végzett. Tették ezt úgy, hogy Koppány a mezőny legfia­talabb, Ágoston pedig a legidősebb indulója volt, és ezen tények még kiemelkedőbbé tették a remek eredményeket.

2024 08 2111 Szada 22 Old 01

A helyi értő közönségnél is azonnal nagy sikert aratott a 16 éves, ifjúsági korú Borda-Légrádi Koppány, aki egyébként szadai lakos, a Szadai SE lovasszakosztályának tagja, így az elért helyezéssel öregbítette a nagyközség hírnevét is. A biatorbágyi Klauzovits Ágoston pedig korát meghazudtoló ügyességgel szerepelt.

Néhány mondat az itthon talán kevéssé ismert Tenge Ilu szabályairól: egy 100 méteres, egyenes pályán a lovas vágtában öt darab, a pálya mentén egymástól azonos távolságban elhelyezett pénzeszacskót a lóról lehajolva vesz fel, az eredménye függ a szintidőtől és attól, hogy mennyi zacskót tud kimozdítani a helyzetéből.

A pénzeszacskó-felszedés valójában a kökpár (köböre) lovas küzdősport alapja, hiszen mozdulataiban szinte azonos munkát végez a ló és a lovas is. A kökpár nagy képzettséget, erőt és kitartást igénylő lovas csapatjáték, amely szkíta, hun, türk és magyar hagyományok alapján került a Kárpát-medencébe, amit a mai Magyarország területén a kunok köböre néven tartottak életben az Alföldön.

2024 08 2111 Szada 22 Old 03

Emellett idehaza is több versenyen szerepeltek a szakosztály versenyzői. Szklenár Kata a 2023-ban tett sikeres rajt­en­gedélyvizsgát követően mind meghívásos, mind regionális díjugrató versenyeken rendre dobogós helyezéseket ért el. Testvére, a mindössze 9 éves Szklenár Réka pedig a szabadidős díjugrató versenyeken többször is dobogós, illetve első helyezést szerzett szélvész gyorsaságú pónijával. Borda-Légrádi Koppány és Hegymegi Gábor szintén a díjugratószakágban az elmúlt bő fél évben rendre az élmezőnyben végzett a különböző versenyeken.

A hagyományok fontosak

A szadai lovasok továbbra is nagyon aktívak. Éves szinten a számtalan díjugrató verseny mellett hagyományőrző jelleggel mind a tavaszi emlékhadjárat, mind a gödöllői lovas felvonulás, mind a húsvéti locsoló lovaglás, valamint a szadai és veresegyházi szüreti felvonulások aktív résztvevői. Idén március 15-én Böjte Csaba istentiszteletén vendégeskedtek Surányban, lóháton tisztelegve a szabadságharc hőseinek emléke előtt.

Hegymegi Gábor szakosztályvezető


Utoljára frissítve: 2024 szeptember 09. 10:22