Szüret Szadán: régen és ma
A település egyik legszebb, jelenleg is élő hagyománya a szüreti felvonulás és bál. Múltidézés.
A szüret és az őszi betakarítási időszak fontos szerepet töltött be a parasztember életében, hiszen egész éves kemény munkájának hasznát arathatta le. Szadán különösen jeles időszak volt ez, hiszen a terület leginkább gyümölcstermesztésre volt alkalmas, innen is kapta a „Gyümölcstermő szent Szada” elnevezést. Az 1930–40-es években a szüret elvégzését és a jó termést szüreti bállal ünnepelték meg. A szervezés a legények feladata volt, ők voltak a csikósok. Hívogatták a lányokat a bálba, maguk készítették el a sátrat a kocsma udvarán. Feldíszítették szőlővel, almával, répával, mindenféle terméssel, és a sarokba állították a bíróasztalt. Aki innen lopni tudott, azt a csikóslányok megfogták és a bíró elé vitték, és jól megfizettették vele a tettét – ez volt a játék. A bíró és bíróné mindig az házaspár lett, akik a szüreti bálhoz legközelebb eső időpontban tartották a lakodalmukat. Ezt a hagyományt napjainkig őrizzük.
Az ünnephez felvonulás is társult. Elöl ment a kisbíró, aki nyakában egy dobbal hívogatta az embereket az esti bálba az alábbi szöveggel:
„Közhírré tétetik! Tudatom most mindenkivel hangosan, szüreti bál lesz a faluban. Ünnepeljük a szőlőtő termését, ízleljük meg annak jó ízét. A szüretnek igaz gyümölcse az lesz, ha a szőlőből must s abból jó bor lesz. Jöjjön hát a falu népe vigadni, a szüreti bálba nagyot mulatni. Mert a vígság űzi el a bánatot, induljunk hát s mulassunk egy nagyot.”
A csikóslányok – vagyis a csikósfiúk párjai – lovas kocsin egy nagy szüreti kádat álltak körbe és úgy daloltak. A fiúk lovon ültek és ostort pattogtattak. Ahol sok bámészkodó összegyűlt, ott megállt a menet, leszálltak és táncoltak is egyet. A nap végén, este pedig kezdődött a szüreti bál.
Mint minden ünnepen ezen is megvolt, hogy milyen ruhában jelentek meg. A csikóslegények fehér bőgatyát – aminek az alján piros-fehér-zöld szalag díszítés futott végig –, fehér bőinget és kalapot viseltek, rajta árvalányhajjal. A csikóslányok fehér szoknyát – piros-fehér-zöld szalaggal –, fehér inget, piros mellényt, kötényt és piros pártát viseltek. Egy pár pedig – akik a betyárok voltak – fekete ruhába öltözött. A későbbiekben elmaradt ez a „magyaros” öltözet és autentikus szadai ünnepi viseletben jelentek meg a felvonulók, a lányok általában piros szoknyában. Az 1960-as évektől átalakult a szüreti felvonulás, és már nemcsak lovasok és lovas kocsik, hanem kisteherautók és traktorok is megjelentek a falut körbejáró menetben. Elöl haladt díszes hintón a bíró, a bíróné és a kisbíró, majd utánuk a többi lovas kocsi. A falu különböző pontjain megálltak, leszálltak, egy szalagokkal és szőlővel gazdagon díszített szüreti koszorút körbeállva énekeltek, táncoltak. Érdekes, tréfás szokás volt még az úgynevezett kormozás.
A menet végén ment egy kordé – kis szekér –,rajta gyerekekkel, akik kiabálva, hangoskodva, összevissza rongyos ruhába, „cigánykáknak” öltözve, kezükben harisnyaszárba húzott szénnel kormozták össze a nézelődőket. Fejükre harisnyát húztak, hogy kevésbé ismerjék fel őket.
Napjainkban a Szadai Czibere Táncegyüttes, a Tájház baráti köre, a Faluház, Guba Ferenc, a falu utolsó lovas kocsisa és lova, Lili, valamint a Szadai SE lovasszakosztályának lelkes tagjai viszik tovább az elődök szokásait lovas, traktoros, teherautós, hintós, szekeres felvonulással, tánccal, énekkel és mérhetetlen jókedvvel – amely az idén sem lesz másképp.
Szeretettel invitálunk minden kedves régi és új szadai lakost a szeptember 16-i ünnepre, bátran jöjjön ki a háza elé, ha a menet éppen arra halad, és nézzen meg bennünket, majd a Székely-kertben közösen mulassunk a Szadai Szüret programjain.
Antal Édua, a Tájház vezetője