Múlt-töredékek
Szűk másfél évtizeden belül kétszer is vizsgálhatták a régészek az egykori Szentjakab falu korabeli temetőjét. A mostani februári–márciusi munka utolsó napjára látogattunk ki.
Még február elején kaptam információt arról, hogy Szada közelében, az egykori Szentjakab nevű település területén régészeti feltárás zajlik. Mivel az ilyen munkákról az érdeklődő lakosság és a média nem feltétlenül értesül, a hivatalos utat bejárva megpróbáltam mégis bejutni. Mivel Szentjakab anno a mai Szada és Veresegyház elődtelepülése volt, és feltételezett elhelyezkedése Szada közigazgatási határán belül van, különösen izgalmasnak ígérkezett bepillantani Szada régmúltjának egy részébe.
Ám a kapcsolatfelvétel napjától kezdve sokáig semmilyen válasz nem érkezett, majd egyszer csak jött az értesítés: március 6-án befejeződik a feltárás, így legkésőbb ezen a napon terepszemlét lehetne tartani. Elfogadtam az invitálást.
Szabályosan
Szada külterületén, a Szada Ring felé tartó bekötőúton haladva az úttól távolabb fel-feltűnt egy magasra ágaskodó daru és jó sok, földvezetékre hasonlító fekete csődarab – ennyi utalt arra, hogy itt valami nagyobb tevékenység folyik. A bekötőút mellett találkoztam „összekötőmmel”, Szegedi Gergely gödöllői lakossal – aki egyben a Pest Vármegyei Közgyűlés tagja is –, illetve Rácz Tibor régésszel, a Pest vármegyei Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársával, ők kalauzoltak a feltárással érintett területen.
Szegedi Gergely megjegyezte, egy helybéli földtulajdonos kereste meg azzal, hogy a Mol csővezeték-építése veszélyeztetheti az egykori Szentjakab temetőjét és a benne lévő sírokat, leleteket. Ez nem tűnt számára alaptalannak, mivel egy régészeti feltárás több hónappal le tudja lassítani a munkafolyamatokat. Kapcsolatba is lépett az illetékesekkel, és gyorsan kiderült, minden rendben van: a Mol a csővezeték építése előtt a jogszabályi előírásoknak megfelelően átadta a területet a régészeknek.
Ha ilyen nagyberuházással érintett területen, annak mélyén találnak bármilyen leletet, akkor kötelezően a Magyar Nemzeti Múzeum hatásköre a régészeti feltárást elvégeztetni – szerencsére ez ebben az esetben is hivatalból megtörtént. Az előkerülő tételek pedig az adott vármegyei múzeumhoz, ez esetben a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz kerülnek. A vonatkozó jogszabály szerint mindössze 30 nap áll a régészek rendelkezésére, ennyi időt kaptak az vármegyei múzeum munkatársai, hogy a lehető legtöbb „kincset” kiemeljék a földből.
A jövő kutatóinak
Rácz Tibor elárulta, hogy 2013 és 2014 folyamán ő és csapata már végzett ugyanezen a helyszínen kutatást, mielőtt a Mol Zrt. akkoriban korszerűsítette volna a Barátság I. kőolajvezetéknek, illetve a gázt szállító vezetéknek e területen futó szakaszát. Ő az akkori feltárás miatt követte figyelemmel a most zajló régészeti munkát. Hozzátette, hogy most mintegy másfél kilométeres szakasz kutatására kaptak engedélyt, ezen belül is kb. 3 méter szélességű és kb. 0,5–1 méter mélységű űrszelvényre. Amit ezen belül találtak, azt lehetett regisztrálni, leltárba venni. Ha például egy emberi csontváz maradványának nagyobb része a szélességi határon belül volt, de a kisebb része kívül, akkor ezt még ki lehetett venni, át lehetett ásni a határon túl, de fordított esetben a földben kellett hagyni a maradványokat.
Rácz Tibor megjegyezte, hogy a most feltárt 62 sír és a 2013–14-ben itt talált leletek alapján valószínűsíthető, hogy ezt volt Szentjakab temetője. Mint mondta, a korabeli – feltehetően 13. századi – általános településszerkezet szerint egy-egy falu legmagasabb pontján templom állt, alatta/körötte pedig mindig a temető terült el, így valószínűleg a Mol-vezeték nyomvonala mellett lévő jelenlegi lovastanya helyén is templom magasodott. Rácz Tibor hozzátette: az akkori szokások szerint csak felszentelt földbe lehetett temetkezni, és mivel a temető területe nem volt túl nagy, ezért egymásra helyezték a halottakat – ezért is került elő most több csontváz vagy éppen koponya.
A szakember bevallotta, hogy régészeti, tudományos szempontból nem volt különösebben jelentős, izgalmas a feltárás, hiszen a 12-13 évvel ezelőttinél is ugyanilyen maradványokat találtak. Mint mondta, amelyek most kerültek elő, azokat is a Ferenczy Múzeumi Centrum gödöllői raktárába szállították.
– A maradványokat rendszerezzük és tároljuk, ez a legfontosabb teendőnk. Jelenleg nincs olyan kiemelt projektünk, ami miatt ezeket most részletesebben vizsgálni kellene – jegyezte meg Rácz Tibor arra a felvetésre, hogy mi lesz a sorsuk a csontoknak. – Ezzel együtt kutathatóvá tesszük a leleteket, ha évek, évtizedek múlva valaki mélyebben szeretne velük foglalkozni, megteheti.
Persze érdekelt, hogy mégis mi az, amire következtethetni lehetne.
– A csontvázakon, csont- és koponyadarabokon leginkább antropológiai vizsgálatokat lehet végezni, amelyek során Szentjakab lakosságáról különböző demográfiai adatok (gyerekhalandóság, férfiak-nők aránya, halálozási okok stb.) válhatnak ismertté – tette hozzá.
Hívatlanul
Miközben végigsétáltunk alkalmi kísérőimmel az adott szakaszon, Major Péter, a mostani munkát elvégző régészcsapat egyik tagja hívta fel a figyelmemet a jól kivehető települési belső szakaszhatárokra. Ahogy mondta, egy adott ponton túl már nem hevert több emberi csont, így feltehetően ott ért véget a temető, azon túl pedig valószínűleg kezdődött maga a lakott terület, szórványosan elhelyezkedő házakkal és mezőgazdasági épületekkel. És ekkor egy nagyobb mélyedésre mutatott, amely valószínűleg egy akkoriban földműveléssel foglalkozó család tanyájának egyik tárolásra szolgáló helyisége lehetett.
Lassan már letelt a bejárásra szánt idő, amikor az említett lovastanya felől érkezett úr szólt felénk. Ő jelezte, amióta elkezdődött a vezetéképítés, illetve a régészeti munka, az esti órákban több-kevesebb rendszerességgel fémkereső detektorral, fejlámpával felszerelkezett amatőr kincskeresők jelentek meg. Hogy találtak-e valami különleges vagy értékes darabot, azt nem árulta el. (A végén viszont a régészek rábukkantak egy érdekesebbnek vélt korabeli ékszerre, egy egyszerű kialakítású fülbevalóra.) Az viszont a rögtönzött tanácskozás után kiderült, hogy Szada külterületének ez a része nem csak Szentjakab miatt érdekes, feltehetően az 1848–49-es szabadságharc során zajlottak itt csaták, illetve a második világháború alatt Budapestet támadó szovjet tüzérségi egységek is lehettek itt – így Árpád-kori csontokat, esetleg használatitárgy-töredékeket vagy régi háborús eszközöket, lövedékeket, tárgyakat akár rejthet még a talaj mélye.
Mikor távoztam, a régészek is csomagoltak, egészen pontosan bezsákolták a talált leleteket. Majd – mint mondták – visszaadják a területet a Molnak, a társaság pedig fektetheti végre a vezetékeket, földet borítva azokra és a most egy pillanatra láthatóvá vált múltra is.
Rég volt
Okmányok és levéltári iratok alapján a Mogyoródra vezető út mentén volt Szada és Veresegyház egykori elődtelepülése: Szentjakab falu. Szada mai közigazgatási határán belül helyezkedett el: a helységtől délnyugatra, a Sződrákosi-patak völgyére enyhén lejtő domboldalon. Az ősi települést idősebb Jakab apostolról nevezték el. Szentjakab a középkor folyamán mindvégig a váci püspökség birtoka volt, elsőként egy 1363-as oklevélben említették a nevét.
Rácz Tibor rendelkezésünkre bocsátotta a 2013-as ásatásról szóló Egy elpusztult középkori falu és temetője című jelentését. Ebből idézünk.
„(…) A területet a kora Árpád-kortól (10–11. század) kezdve a késő középkorig folyamatosan lakták, sőt az ezt közvetlenül megelőző időszakból, a 8–9. századból is került elő néhány objektum, például egy kő tűzhelyes ház. (…) A feltárás utolsó szakaszában került sor az elpusztult település templom körüli temetőjének bontására. A nyomvonal mintegy 45 m hosszan, 5 m-es szélességben vágta a sírmezőt. A temető északnyugati és délkeleti szélén a sírok egy rétegben feküdtek, a közbülső mintegy 20-30 m-es szakaszon két-három rétegben, de előfordult, hogy négy temetkezés is volt egymás alatt. Összesen 152 temetkezést bontottunk ki, továbbá 18 objektumot és 6 betöltési réteget. (…) Mivel hiányoznak az Árpád-kori leletek, érmek, valamint az újkori temetkezésekre jellemző mellékletek, ruhatartozékok, a települési objektumok keltezésével összhangban a temető használatát a 13. század második felétől maximum a 16. századig terjedő időszakra helyezhetjük. (…)”
Raffai Ferenc
