Szada Latkep

A megelőzés segít

Pvrfk

Bár a lakossági jelzések alapján úgy tűnt, hogy romlott a közbiztonság állapota Szadán, az idei féléves adatok ezt nem támasztották alá.

Az szadai rendőrségi körzeti megbízotthoz, az önkormányzathoz több jelzés is érkezett, illetve a különböző online fórumokon szintén több észrevétel jelent meg június–július folyamán arról, hogy egyes lakosok a közbiztonság romlását érzik. Többen besurranó tolvajokról, betörőkről számoltak be, mások a házak között gyanúsan és lassan közlekedő autókra hívták fel a figyelmet.

Mindezekre reagálva – az önkormányzat felületein közreadott felhívásában – Nyitrai Ákos rendőr törzsőrmester, szadai körzeti megbízott először a megelőzés fontosságát hangsúlyozta: álláspontja szerint a nyitva maradt kapuk és bejárati ajtók jelentősen növelik a lopások és betörések kockázatát. Azt is nyomatékosította, hogy az ingatlanok elé kihelyezett, ingyen elvihető tárgyak – bár jó szándékkal kerülnek ki – odavonzhatják azokat is, akik bűncselekmények elkövetésére keresnek lehetőséget, és a környéket bejárva más, könnyen megszerezhető értékeket próbálnak felkutatni. Kérte, hogy a lakosok a saját biztonságuk érdekében mindig zárják a kapukat és a bejárati ajtókat, valamint a feleslegessé vált használati tárgyakat ne az utcára helyezzék ki, hanem ajánlják fel az erre szolgáló online felületeken.

De mit is mutatnak a rendőrségi számok? (A Gödöllői Rendőrkapitányság Szada önkormányzatának leadott, 2025-öt áttekintő éves jelentését előző számunkban szemléztük, most újfenti idézzük a vonatkozó adatokat). Az ún. egységes nyomozó hatósági és ügyészségi statisztika (enyübs) adatai szerint Szadán 2025-ben összesen 55 bűncselekményt regisztráltak, míg 2024-ben 68-at. Ebből lopás miatt 15 esetben indult eljárás tavaly, míg egy évvel korábban 22-ben. (Azt ki is emelték, hogy 2025-ben az alkalmi lopások voltak jellemzők, amikor is könnyen értékesíthető értéktárgyakat, használati eszközöket szemeltek ki célpontoknak.) 2024-ben két, tavaly három lakásbetörés miatt intézkedtek a rendőrök. Még korábbi időszakra visszatekintve: 2023-ban 9 lopást és 1 lakásbetörést rögzítettek.

Szerkesztőségünk megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot (PVMRFK), az iránt érdeklődtünk, hogy tapasztaltak-e megnövekedett bűnelkövetést Szadán az utóbbi hónapokban, illetve az év eddig eltelt időszakában. A PVMRFK azt közölte, hogy az idei esztendő első napja és július 15. között a rendőrség saját észlelése és állampolgári bejelentés alapján két szadai betöréses lopás miatt indult büntetőeljárás. Vagyis a számok alapján nem romlott a közbiztonság a település egészén.

A PVMRFK sajtóosztálya szerint a visszaesést feltételező lakossági észlelések hátterében több tényező is állhat. „Előfordulhat, hogy egy-egy gyanúsnak vélt eseményről, vagy a közösségi médiában megjelent bejegyzésről sokan értesülnek, ami fokozhatja a bizonytalanságérzetet, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy az esetek egy részében nem áll valódi bűncselekmény elkövetése a hírek és a posztok mögött.”

Mint közölték: „A Gödöllői Rendőrkapitányság folyamatosan elemzi a bűnügyi helyzetet, és ennek megfelelően szervezi a közterületi szolgálatokat, amit 2026 márciusa óta emelt óraszámban teljesítenek a kollégáink. A járőrök és a körzeti megbízottak rendszeresen ellenőrzéseket végeznek a településeken, különös figyelmet fordítva azokra a területekre, ahol ezt a bűnügyi adatok vagy a lakosság jelzései indokolják. A rendőrség minden bejelentést komolyan vesz, és arra biztatja az állampolgárokat, hogy gyanús körülmények észlelése esetén a lehető leghamarabb tegyenek bejelentést, hiszen a gyors információátadás jelentősen hozzájárulhat a bűncselekmények megelőzéséhez és az elkövetők elszámoltatásához.”

Az még hozzátették, hogy a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén – így Szadán is – folyamatos a közterületi rendőri jelenlét. „A járőrök és a körzeti megbízottak jelenlétükkel erősítik a település közbiztonságának fenntartását és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését” – írták.

Mindemellett a rendőrkapitányság – ahogy Nyitrai Ákos is – azt kéri a lakosságtól, hogy fokozottan figyeljenek az ingatlanjaik biztonságára. „Az ajtókat és az ablakokat csukják be, emellett a jó minőségű zárak, lakatok, riasztók és kamerarendszerek használata is fontos, valamint az is, hogy hosszabb távollét esetén lehetőség szerint kérjék meg a szomszédjukat, hogy tartsa szemmel az ingatlant. Ha gyanús személyt vagy járművet látnak, jegyezzék meg a különös, jellegzetes ismertetőjegyeket, írják fel a rendszámot, majd haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a 112-es központi segélyhívó számon.”

Raffai Ferenc


Utoljára frissítve: 2026 szeptember 03. 14:16

széchenyi terv plusz