Mff J Mretben

„A megmaradó bevételből kell kihoznunk, amit tudunk”

A tavaly nyári önkormányzati választás után hiába szövögetett merészebb terveket Szada ismét megválasztott polgármestere, Pintér Lajos – és vele együtt a képviselő-testület –, a ciklus őszi indulása idején bejelentett kormányzati elvonások miatt nemcsak a 2025-ös évet (volt) nehéz megtervezni, hanem a további négy esztendőt is. Interjú a rövid és hosszú távú kilátásokról, tervekről.

Img 1496

Tavaly októberben kezdte meg második polgármesteri ciklusát. Ön, illetve a testület milyen távlati célokat tűzött ki a következő öt esztendőre?

– Átgondolt stratégiát alkottunk, melynek eredményeként az elmúlt öt évben dinamikusan fejlődtünk. Az volt az elképzelésünk, hogy az iparűzésiadó-bevételek növekedéséből finanszírozzuk a tervezett fejlesztéseket. A településünket választó vállalkozásokkal nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, többen is jelezték bővülési szándékukat, vagyis a stratégia megvalósítása jól haladt. Arra nem lehetett számítani, hogy az iparűzésiadó-növekményt esetleg elvonja az állam, ahogy ezt az év vége felé a különböző csatornákon és fórumokon hallhattuk. Annyi biztos, hogy ebben az ötéves ciklusban is Szada útjainak fejlesztése, felújítása – ahogy eddig is – kiemelt prioritást élvez.

– Nyilván a mai magyarországi helyzetben meglehetősen bátor dolog öt évre előre tekinteni, de talán egy évre lehet tervezni. Lehet?

– Próbálunk. A helyzetünket megnehezíti, hogy az iparűzési adóval összefüggő szolidaritási hozzájárulás esetében a 2024-es évhez képest további elvonásokra számíthatunk. Tavaly december végén jelent meg a Magyar Közlönyben az erre vonatkozó jogszabály, de azt, hogy ez milyen mértékű terhet jelent majd az önkormányzat részére, most még nem tudjuk.

– Lapunk decemberi számában is foglalkoztunk a lehetséges elvonás mértékével. Most, így az év elején mennyire lett tisztább a kép? Milyen bevételkiesésekkel számolnak?

– Az iparűzési adó 2025-ös növekményéből befi zetési kötelezettségünk keletkezik az úgynevezett Területfejlesztési Alapba. Több fórumon az is elhangzott már, hogy ebből a Versenyképes járások program keretében valamennyit visszaosztanának a településeknek, de az ezt szabályozó jogi rendelkezésekre még várunk. Ami most látszik a programra vonatkozó kormányhatározatból(1446/2024 (XII. 30.) Korm.-határozat – a szerk.), hogy négy célra nyújtható majd be pályázat: alapinfrastruktúra- és elérhetőségfejlesztés, a közszolgáltatások fejlesztése, a gazdaságfejlesztés, valamint a településüzemeltetés. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter még októberben kiadott tájékoztatása szerint a projekt kidolgozására és a pályáztatás menetének lebonyolítására úgynevezett járási fejlesztési fórumok jönnek létre. Ezek vezetői a járásszékhelyi polgármesterek lesznek, tagjai pedig az önkormányzati hivatallal rendelkező települések polgármesterei. Most ennyi információnk van. Ami pedig a szolidaritási hozzájárulást illeti… Ennek a mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg. Azoknak az önkormányzatoknak kell fizetniük, amelyek jelentős iparűzésiadó bevételeket szednek be. Minél több iparűzési adót fi zetnek be a cégek az önkormányzatnak, annak annál magasabb a szolidaritási hozzájárulása, annál több pénzt kell befi zetnie az államkasszába. Ez Szada esetében, amikor a befi zetési kötelezettség indult, 2019-ben még 16 millió forint volt, 2024-ben már 251 milliós terhet jelentett, 2025-ben pedig várhatóan 300 millióra emelkedhet.

– Legyünk pesszimisták: jelentős bevételt von el Szadától az állam az idén e két jogcímen. Logikusan két megoldás marad a kieső bevételek pótlására.

– Ez pontosan így van! Elsőként a település működését kell fi nanszíroznunk a megmaradó bevételekből, és ezután prio rizálhatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyekre esetlegesen marad pénzünk. A második eset, hogy hozzányúlunk a helyi adókhoz. Ez utóbbiról tavaly már döntött a képviselő-testület, ennek értelmében a helyi adók (építmény-, telek-, kommunális, iparűzési adó) mértékében Szadán nem lesz változás 2025-ben. Így az első lehetőségből kell kihoznunk, amit tudunk.

Img 1504

– Ha már a 2025-ös helyi költségvetés szóba jött: a megmaradó forrásból milyen fejlesztések megvalósítását tervezik erre az évre?

– A fejlesztéseink folytatása, az elképzeléseink megvalósítása attól függ, milyen pénzügyi helyzetben leszünk az idén. De terveink vannak. Szeretnénk folytatni a Dózsa György út felújítását. Nagyon jó partneri viszony és együttműködés alakult ki az önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofi t Kft. Pest Vármegyei Igazgatósága között, melynek vezetője jelezte, nyitottak a megszokott közös felújításra a további szakaszoknál is. Így a tavasz folyamán tárgyalunk majd erről. Szintén folytatni tervezzük a mart aszfaltos utak felújítását és a közvilágítás bővítését a Fenyvesligetben már jól vizsgázott napelemes lámpaoszlopokkal. Ugyancsak a kiemelt tervek közé tartozik a Fenyvesliget és a Székely Bertalan úti csomópont kialakítása gyalogos- és kerékpáros-átvezetéssel. Szada fenyvesligeti részén az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a lakosságszám. A lakóövezeti építkezések száma különösen az utóbbi öt évben emelkedett, és ezt követően nőtt az új beköltözők száma is. Ez indokolja, hogy itt egy biztonságos kereszteződést és közlekedési csomópontot alakítsunk ki. Egy másik, Szada teljes lakosságának fontos ügyét viszont szerencsére nem érinti a pénzügyi bizonytalanság: az óvoda bővítése szépen halad, melyre rendelkezésre áll a forrás. A tervek szerint 2025 májusában el is készül vele a kivitelező, és a 2025/26-os óvodai nevelési évben már birtokba vehetik a gyermekek.

Mindent, a reális, illetve az ambiciózusabb terveket és a még mindig bizonytalan rendelkezésre álló forrásmennyiséget egyaránt figyelembe véve hogyan jellemezné a 2025-ös esztendőt?

Mi a cél: a túlélés, vagy az óvatos jövőtervezés? – Ahogy mondtam, még nem látjuk pontosan, mennyiből gazdálkodunk, de törekszünk arra, hogy Szada fejlődése az idén és a következő években tovább folytatódjon.

RF-DE


Utoljára frissítve: 2025 január 30. 13:04