Arany Páva díjas lett a Szadai Népdalkör
A Szadai Népdalkör – több év szünet után – 2017 szeptemberében kezdte újra kulturális tevékenységét. Tagsága megújult, jelenleg kilenc fő alkotja. A csoport vezetője az alapító tag Dulai Sándorné, szakmai vezetője Kovács László népzenész, hangszerkészítő. A kör újjáalakulása óta többnyire helyi rendezvényeken (Székely-nap, Hősök napja, augusztus 20-i ünnepség, Szadai szüret, karácsony) vesz/vett részt, de más települések (Dunavarsány, Dabas, Nyársapát) népzenei találkozóira is eljutott már.
A népdalkörök, citerazenekarok számára A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) kétévente rendez szakmai megmérettetést, térségi és országos népzenei minősítőt, ahol rangos zsűri előtt adhatnak számot tudásukról. A Szadai Népdalkör eddig kétszer vett részt ilyen minősítőn: a 2019-es balatonfüredi térségi minősítőn kiváló fokozatot ért el, majd 2020 szeptemberében Szadán, a saját szervezésben megtartott országos minősítőn arany minősítést szerzett.
A november 19-én az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban a 35. alkalommal megrendezett Palócgálán a népdalkör újra országos minősítésen vett részt, amelyen a Vajas Evelin, Szabó Viola, Birinyi József alkotta zsűri a szadaiak produkcióját – a csoport ötéves munkája alatt első alkalommal – a megszerezhető legmagasabb szakmai kitüntetéssel, az Arany Páva díjjal jutalmazta. Birinyi József zsűrielnök a díjkiosztón elmondta, hogy a KÓTA minősítési rendszerében a kétéves cikluson belül a zsűri országos szinten kb. 600-700 népzenei csoportot, szólistát értékel, ezek közül legfeljebb 70-80 fellépő nyeri el az Arany Páva díjat.
K.L.