Polgrmesteri Hivatal

Átadták a "Szadáért" kitüntető díjakat

A "Szadáért" díjakat hagyományosan minden évben a Székely Bertalan Emlékünnepségen adják át. Idén a járványügyi helyzet miatt a Szent István napi ünnepség keretében tüntették ki Szada azon polgárait, akiket a jelölések alapján Képviselő-testület arra a legméltóbbnak talált. Összeállításunkban Szada idei díjazottjait ismerhetik meg, akiknek ezúton is szívből gratulálunk és a lakosság nevében megköszönjük mindazt a szolgálatot, amit közösségünkért végeznek.

Dsc 10940

Faludi Andrea

a hosszú évek alatt végzett odaadó és színvonalas szakmai tevékenységéért „Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

Andrea 2006-ban, Czibere Imre korábban volt képviselő úr és agrármérnök felhívására, önkéntesként kapcsolódott be a virágosításba. Kertészmérnökként 2017 óta dolgozik Szadáért.

A nagyközség szépítését, a virágosítás magas színvonalát tűzte ki céljául. Az évről-évre megújuló több száz virág ültetése és gondos ápolása változatos utcaképet eredményez Szadának. A „Takaros porta” és „Legszebb utca” elnevezésű program aktív zsűritagja. Szemet gyönyörködtető munkája látványos, településünkön ezrek szeme láttára zajlik. Andrea keze munkáját dicséri, hogy 2015-ben -Szada- a Virágos Magyarország Környezetszépítő versenyén a Földművelésügyi Minisztérium különdíját nyerte el.

Dsc 10970

Monok Zsófia

közösségépítő, karitatív és a helyi kultúra terén végzett tevékenységéért Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

2009-óta él Szadán családjával, sétái során egyre jobban megismerte választott otthonuk minden zegét-zugát, elmondása szerint minél jobban megismerte ezt a kis falut, annál jobban vágyott arra, hogy megismerje történelmét, az évszázadok alatt itt élő emberek sorsát, életét, így minden érdekelte és érdekli ma is, ami szadai. Így lett a Szadai Helyismereti séták keretében szervezett várdombi mesék sétavezetője, magyartanárként rendhagyó helytörténeti könyvtári órák előadója.

Évekig a Keresztény Szülői kör alkalmainak szervezője.  Az 5 éve alakult falukórus alapító tagja és a Szadai Református Kórus motorja. Szervezőmunkájának köszönhetően minden évben a szadai iskolával karöltve  „adventi „cipősdoboz” gyűjtést szervez a Nagydobronyi Református Gyermekotthon javára, amit ő maga lelkész testvérével ad át személyesen. A társadalmi munkákban vállalt önzetlen segítsége példaértékű.

Dsc 11010

Sándor Andrea

a gyermekekért és Szada lakóiért végzett tevékenységéért Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

2015 nyarán költöztek Szadára református lelkész férjével és két gyermekükkel.
Fáradhatatlan munkával gyülekezetépítésbe kezdett, hittant oktat, rendezvényeket szervez. A Szadai Szociális Alapszolgáltatási központ aktív munkatársa. A gyerekek iránti szeretetéből fakadóan 2016-tól minden évben bekapcsolódik az Örömhír tábor lebonyolításában, és férjével együtt táborvezetőként egyhetes szolgálatot vállalnak.  Évek óta angol nyelvű bibliatáborok szervezését fogja össze, aminek lebonyolítása nagy áldozatot kíván. Gyermekszeretete példaértékű, egy jó szóval, imával, törődéssel átlendíti a bajon az arra rászorulókat.

Dsc 11020

Simon Marianna

szociális területen végzett odaadó szakmai tevékenységét elismerve „Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

A Szadai Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Központ oszlopos tagja. Hosszú évek óta nagy alázattal és szerénységgel végzi a szadai  idősek vagy az arra rászorulók házi segítségnyújtását, otthonukban való ápolását, gondozását. Az emberek szeretik, tisztelik bizalmukba fogadják. Az idős emberek megsegítése, gondozása iránti elkötelezettsége példamutató.

Dsc 11050

Dr. Szőkéné Botár Mónika

színvonalas óvodapedagógusi munkáját elismerve „Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

28 éve dolgozik óvodapedagógusként a szadai óvodában. Óvodapedagógusi nevelőtevékenységét kiemelkedő hivatástudattal és gyermekszeretettel végzi. Hitvallása az, hogy a kisgyermek gondozása, nevelése, nyugodt, kiegyensúlyozott vidám légkörben valósulhat csak meg. Szakmai felkészültsége, egyénisége, tudatos pedagógiai tevékenysége révén az intézmény meghatározó személyisége. Rendszeresen részt vesz továbbképzéseken és munkatársait is folyamatos önképzésre ösztönzi. Szívesen kapcsolódik be az óvodai rendezvények szervezésébe. Ötleteivel, tapasztalataival, aktívan részt vesz az intézmény minőségfejlesztő programjának megvalósulásában. Kollégáival és a szülőkkel való kapcsolata példaértékű.

Dsc 11110

Polgár Gyula

évek óta végzett színvonalas újságírói tevékenységét elismerve „Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesült.

2011 decemberétől a szadai Önkormányzat közéleti tájékoztató havilapjának főszerkesztője. Munkásságának köszönhetően lett a „2111 Szada” című újság színes formában való megjelenítése. Fáradhatatlan újságírói tevékenységével hónapról-hónapra írja és tájékoztatja a lakosságot településünk pezsgő színes programjairól, és a szadai emberek közösségi munkájának eredményeiről.
Köszönjük színvonalas újságírói munkáját!

Dsc 11130

A Szada - Minden, ami a Faluhoz köt Facebook csoport adminisztrátorai

évek óta magas színvonalon végzett virtuális közösségépítő munkáját elismerve „Szadáért” elismerő oklevél kitűzővel elismerésben részesültek a díj közösségi kategóriájában.

A csoport magas színvonalú adminisztrálása nagyon összehangolt munkát és következetességet, állandó online jelenlétet igényel. Az adminok két éve végzik ezt a munkát töretlen kitartással, profizmussal segítve ezzel az Önkormányzat munkáját a hiteles tájékoztatás terén. A facebook csoport mostanra közel 3600 tagot számlál, így megkerülhetetlen kommunikációs csatornája lett a településnek.

A Szada- Minden, ami a Faluhoz köt Facebook csoport adminisztrátorai: Pavkó Valentína és Galambos Szabina.

Dsc 11160

Udvard Gizella

A 25 éves múltra visszatekintő szadai zenei tagozat vezetésében végzett tevékenységéért „Szadáért” kitüntető emlékplakettet vehetett át.

A Lisznyay Szabó Gábor Művészeti Iskola szadai tagozatának alapító zongoratanárnője és vezetője. Idén került megrendezésre ünnepélyes keretek között a tagozat 25 éves évfordulója. Az ünnepségen szereplő növendékek és tanárok közel két órában megmutatták, hogy mennyi mindent tesz hozzá az életükhöz a zene. Számtalan kiváló tanítványa maradt a zene közelében, konzervatóriumban, egyetemeken tanulnak tovább. Örömmel tesz eleget tanítványaival helyi felkéréseknek, kiállításokon, megnyitókon, Falukarácsonyokon. Ő maga is ott van családjával együtt Szada minden közösségi megmozdulásán. Pedagógusi munkája példaértékű és követendő.

Unger Róbertné

Aktív közösségteremtő munkájáért, Szadáért és a szadaiakért hosszú évtizedeken keresztül végzett kulturális és sportszervező tevékenységét, kiemelkedő pedagógiai teljesítményéért „Szadáért” kitüntető emlékplakettet kapott. A díjat Bezerédy-Heraldné Unger Zita, Zsuzsa néni lánya vette át.

Zsuzsa néni 1974-től építi, erősíti, neveli a különböző szadai közösségeket.
Egy korábbi beszélgetése során elmondta, hogy azonnal beleszeretett ebben a minden évszakban gyönyörű településbe. Hamar elkezdte összefogni a gyerekeket: hatalmas munkával focipályát, játszóteret építettek, ahol a szadai gyerekek aktívan és szeretetteli környezetben tölthették el szabadidejüket.

Kiváló óvodapedagógusként végezte munkáját 12 éven keresztül a szadai Meseház Waldorf Óvodában.  Pedagógiai munkásságának elismeréseként 2019-ben Aranydiplomát kapott. Szeretettel, mosollyal előzte meg a gyerekek közötti konfliktusokat, és ezzel büszke, értékes tagjává emelt minden egyes gyermeket a közösségben. A Szadai Tömegsport és a Természetjáró Szakosztály vezetőjeként több,  mint 10 éven keresztül rendszeresen túrákat szervezett és vezetett. A szadai 1848 méteres futás elnevezésű sportesemény aktív segítője.

Az idén öt éves Szadai Szólamok Nagyközségi Énekkar alapító tagja. Lelkesedésével, szeretetteljes lényével társai iránti nyitottságával, támogató hozzáállásával a közösség motorjává teszi őt.

Dsc 11200

Antalka Géza

A helyi választási bizottságban évtizedek óta végzett tevékenységéért „Szadáért” kitüntető emlékplakettet vehetett át.

Hosszú éveken keresztül a helyi választási bizottság lelkes tagja az utóbbi években elnöke. Számos országgyűlési, önkormányzati, európai parlamenti választást és népszavazást bonyolított le. A megbízással járó feladatok és a választás gördülékeny lebonyolítása gondos előkészítést, precíz munkavégzést követel. Településünkön ezeknek a feladatoknak az elvégzésében Antalka Géza szerényen a maga csendes módján példaértékűen tette dolgát.  1985-ben Antalka Géza közreműködésével kapott engedélyt a Székely Bertalan születésének 150. évfordulóján használt emlékbélyegző.

Dsc 11231
A képen: Nagy Bernadett, Bajkai Laura és Kiss Veronika

A Színházikó csoport

képviseletében Bajkai Laura, Kiss Veronika és Nagy Bernadett „Szadáért” kitüntető emlékplakettet vehetett át két évtizedes, magas színvonalú művészeti tevékenységét elismerve a díj közösségi kategóriájában.

A Színházikó csoport alapítása közel 20 éves múltra tekint vissza. A csoport jelenlegi tagjai között is vannak olyanok, akik ekkor kezdték a színjátszást és ezzel együtt nőttek fel. Rendíthetetlenül tart kitartásuk, a színház világához való kapcsolódásuk, szeretetük. Ez köszönhető vezetőjüknek Buzogány Márta színművész tanítványai felé nyújtott szeretetének, hozzáállásának, tanításának, kiváló rendezői tehetségének, ami az egyes színdarabokban mutatkozik meg. Buzogány Márta szervezésében három színjátszó tábor is megrendezésre került itt Szadán a Székely Kertben, melyekre a környező települések lelkes színjátszósai is eljöttek.
Legyen szó ünnepi műsorokról vagy neves költőink, íróink műveinek megrendezéséről, színvonalas előadásaikat számos községi műsorban láthattuk.
Műsoraikat több településre is elvitték ezzel is gyarapították Szada hírnevét.
2009-ben eljutottak egy Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra, ahol a „Mi is a színház valójában” című darabot adták elő, mellyel nagy sikert arattak.

A csoport szíve és vezetője, az előadások rendezője: Buzogány Márta színművésznő.
A színházikó csoport jelenlegi tagjai: Árki Lili Katalin, Bajkai Laura, Kiss Veronika, Koncz Gábor, Mókus István, Nagy Bernadett.

Dsc 11260
A képen: Antal Édua és Horváth Viktor

A Czibere Táncegyüttes

Szada népi kultúrájáért végzett 10 éves munkáját elismerve „Szadáért” kitüntető emlékplakettet vehetett át közösségi kategóriában.

A szadai népi együttes 45 éves múltra tekint vissza.  Az együttes alapjait az asszonykórus adta Cziberéné Szító Mária vezetésével. A fellépések során többször egészült ki a műsor táncosokkal de állandó tánccsoportja nem volt a településnek.   Vezetőjüket súlyos betegség érte, Macika néni 2009-ben távozott el végleg. Az egyéves gyásznak egy testvérvárosi találkozóra való felkészülés vetett véget. A fellépés kedvéért néhány régi és új táncos összeállt, amiből az elmúlt 10 évben egy stabil csapat alakult ki. A fiatalokból álló tánccsoport Cziberéné Szító Mária emlékére felvette a Czibere nevet. Korábban szakmai vezetőjükként Kovács Évát és Szakmáry Ferencet köszönthettük.

Mára két tehetséges és lelkes néptáncos pár Antal Édua és Horváth Viktor a Czibere Táncegyüttes vezetői. Fontosnak tartják a szadai hagyományok életben tartását, emellett fokozatosan más tájegységek táncaival is megismerkednek. Az együttes országszerte népszerűsíti településünk kulturális örökségét, erősítik a helyi identitástudatot. Számos nagyközségi és környező települések rendezvényeinek szereplői. Tevékenységükre méltán lehetünk büszkék. Országunk határain belül és túl is hírnevet szereztek Szadának.
Az elmúlt években szinte alig volt olyan szadai lakos, aki hosszabb-rövidebb időre ne kapcsolódott volna be az együttes munkájába .

A Szadai Czibere Táncegyüttes jelenlegi tagjai: Antal Édua, Bajkai Laura, Berze Zoltán, Berzéné Fábián Anita, Dima Dániel, Eszes Róbert, Fejes Nadin, Horváth Viktor, Kiss Veronika, Kőrös András, Kőrösné Vizi Zsuzsanna, Nagy Bernadett, Nagy Gergely, Nagy László, Nánai Barbara, Simicz Józsefné, Simicz Katalin, Simon László, Simonné Horváth Anikó, Sípos Elizabet Mária, Szabó Fruzsina, Szakmáry Ferenc, Végh Janka, Vrabély Tamás

Dsc 11300

Prof. Dr. Martonyi János

jogi területen végzett tudományos és szakmai munkájáért, a diplomáciában és Szadáért végzett tevékenységét elismerve Szada Nagyközség Képviselő testülete „Szadáért” Díszpolgári Címet adományozott.

Professzor úr pályáját ügyvédként kezdte, egyetemi oktatóként kiemelkedő tudományos pályát futott be. 2014-ben professor emeritus címet kapott. Külkereskedelmi, külgazdasági jogászként mindig magas pozíciókat töltött be. Egyszerre volt sikeres ügyvéd és egyetemi tanár. Politikai pályafutásának csúcsa külügyminiszteri kinevezése, országunkat két cikluson keresztül szolgálta a nemzetközi diplomáciában. Munkássága nemzetközileg elismert: francia, brit, osztrák, lengyel és japán állami kitüntetések tulajdonosa. A Magyar Köztársasági érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetés birtokosa. Aktív szerepet vállal a szadai kulturális életben, fontosnak tartja a helyi értékek ápolását. Szívesen tesz eleget felkéréseknek, többször hallhattunk tőle ünnepi beszédeket szadai rendezvényeken. 1999-től 2015-ig a Közhasznú Kulturális Alapítvány Szadáért kuratóriumi elnöke volt. Köszönetünket fejezzük ki a Szadai kúriák és villák helytörténeti kiadványának megalkotásában adott segítségéért. A szeretet és a megbecsülés a nagyközség lakói és  dr. Martonyi János között  kölcsönös.

Professzor úr diplomáciai pályafutásának és a szadaiak felé gyakorolt társadalmi szerepvállalásának elismeréséért Szada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Prof Dr. Martonyi Jánosnak Szada Díszpolgára megtisztelő címet adományozta.

Dsc 11690

Utoljára frissítve: 2020 szeptember 10. 22:34