Átfogó rendezés
Június 17-én a képviselő-testület nyilvános, kihelyezett ülésen tárgyalta dr. Ács Tamás felmondását. A testület egyhangú döntéssel kifejezte, hogy mind az önkormányzat, mind a lakosság elégedett a háziorvosi ellátás színvonalával. Arra kérték a doktor urat, hogy gondolja át döntését, és lehetőség szerint vonja vissza ellátási szerződésének egyoldalú felmondását. Jó hír, hogy Ács doktor úr augusztus 12-én felmondását visszavonta és kinyilvánította, hogy praxisát továbbra is üzemelteni kívánja.
A testület egyúttal felkérte a polgármestert, hogy folytassa az egyeztetéseket a szerződés fenntartásáról és a háziorvosi ellátás hosszú távú biztosításáról.
Pintér Lajos polgármester megbízta az év elején létrehozott munkacsoportot – Bula Beáta közigazgatási osztályvezetőt, Molnár Csaba Sándor képviselőt, Juhász Sándor alpolgármestert, Jassó Ágnes gazdasági vezetőt –, hogy az egészségügyi intézmények működését is vizsgálják át. A munkacsoport a rendelkezésre álló két hét alatt több alkalommal egyeztetett dr. Ács Tamással, az 1., dr. Dobos Vadimmal, a 2. számú felnőttkörzet háziorvosával, dr. Balázs Regina gyermekorvossal, dr. Takács László fogorvossal, valamint Hódi Edit és Nyilas-Kádas Judit védőnőkkel.
Az egyeztetések alapján egyértelművé vált, hogy dr. Ács Tamás praxisában a betegek száma és a jelenlegi rendelő kapacitása nincs összhangban. A problémát nagyobb rendelő kialakításával, illetve új praxis vagy praxisközösség létrehozásával lehet hosszú távon megoldani. A munkacsoport ellátogatott a veresegyházi Praxisházba is, ahol dr. Marik György ismertette az intézmény létrehozásának tapasztalatait és jelenlegi működését. Később dr. Ács Tamás is elfogadta dr. Marik György meghívását, és személyesen megtekintette az intézményt.
Bővítési lehetőségek
A jelenlegi Rákóczi úti háziorvosi rendelő tovább már nem bővíthető. Ezért a munkacsoport elsőként azt vizsgálta meg, hogy a Rákóczi utcai beépítetlen önkormányzati telken elhelyezhető-e egy mobil konténerelemekből kialakítandó rendelő. Áttekintették a telek közműellátását, árajánlatokat kértek a tervezésre és a kivitelezésre, majd elkészítették a legkedvezőbb megoldás költségbecslését.
Ezzel párhuzamosan az önkormányzati intézményeket is felmérték. A vizsgálat alapján a Szadai Szociális Alapszolgáltatási Központ (SZAK) bizonyult a legalkalmasabb helyszínnek egy új rendelő kialakítására. Az akadálymentesített épületben korábban, ideiglenesen, néhány hónapig működött orvosi rendelés, ezért kisebb átalakításokkal ismét alkalmassá tehető erre a célra úgy, hogy közben a SZAK feladatellátása sem sérül.
A felmérés során azt is ellenőrizték, hogy az épület megfelel-e a háziorvosi rendelőkre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A rendelő mellett külön munkaterületet kell biztosítani az asszisztens számára, hogy a receptek, beutalók és egyéb adminisztratív feladatok a vizsgálatokkal párhuzamosan készülhessenek. Ez gyorsabb ügyintézést és rövidebb várakozási időt jelenthet a betegeknek.
A rendelő kialakításánál természetesen a higiéniai előírásokat és a betegek személyiségi jogainak védelmét is biztosítani kell.
Az önkormányzat a SZAK-ban kialakítandó rendelőt dr. Dobos Vadim számára ajánlotta fel, míg dr. Ács Tamás a jelenlegi rendelőt használhatná tovább, amely így nagyobb területet biztosítana praxisának. A SZAK-ban átalakítási munkák megkezdődtek.
Intézkedések
A képviselő-testület biztosította a szükséges forrásokat ahhoz, hogy a rendelők megkapják a jogszabályokban előírt bútorokat, orvostechnikai és informatikai eszközöket. Az orvosokkal folytatott egyeztetések során részletesen áttekintették a praxisok működési költségeit és a rendelők állapotát, majd ezek alapján elkészült az a javaslatcsomag, amelyet a testület július 8-án elfogadott.
A döntés értelmében az önkormányzat átvállalja a rendelők közüzemi költségeit – beleértve az internetet is –, valamint az orvosi szoftver díját, a veszélyes hulladék elszállításának és a takarításnak a költségeit. Emellett keretösszeget biztosít a rendelőkben használt gyógyszerek beszerzésére, és új betegtájékoztató vitrineket helyez ki.
Az egészségügyi szolgáltatók helyi iparűzési adójának elengedését 2027. január 1-jétől tudja vállalni az önkormányzat. (A finanszírozási összegek a táblázatban olvashatók.)
Tételesen
A helyi iparűzési adó elengedése évente 1,8 millió forinttal csökkenti az önkormányzat bevételét. Emellett a jelenleg ismert, rendszeresen jelentkező működési költségek átvállalása évente várhatóan további 10,45 millió forintot jelent. Ennek idei, időarányos összege mintegy 5,2 millió forint, amelyet a költségvetés tartalékából biztosítanak. A rendelők takarítására havonta várhatóan közel 289 ezer forintot fordít az önkormányzat, ami éves szinten mintegy 3,47 millió forintos kiadást jelent.
Már átadásra kerültek egészségügyi ellátáshoz szükséges új EKG-készülékek és egy defibrillátor. Ezek összköltsége közel 1,4 millió forint, amelyet az önkormányzat finanszíroz.
A SZAK-ban kialakítandó új rendelő további eszközigényét a soron következő műszaki és szakmai felmérések, valamint hatósági szemlék előírásai alapján határozzák meg. Az átalakítás, az eszközök beszerzése és a szükséges engedélyek megszerzése időigényes folyamat, ezért a rendelő várhatóan 2026 októbere és novembere között kezdheti meg működését – optimális esetben és a hatósági engedélyektől függően.
Eszközbeszerzés
Dr. Dobos Vadim rendelőjének átköltöztetéséhez az önkormányzat biztosítja a jogszabályban előírt felszereléseket. Emellett új számítógépet, nyomtatót és a szükséges informatikai eszközöket is beszerzik, mintegy 500 ezer forint értékben. Az új számítógépre telepítik a Meditor háziorvosi szoftvert is, amelynek beüzemelése 60 ezer forintba kerül. A két rendelő között biztosítani kell az adatok folyamatos szinkronizálását, hogy helyettesítés esetén is zavartalan maradjon a betegellátás.
Az önkormányzat szeretné kiépíteni az Erodium Orvosi Betegirányító Rendszert dr. Ács Tamás praxisában is. Az ehhez szükséges ajánlatok beszerzése jelenleg folyamatban van.
A védőnői szolgálat több eszköze is elhasználódott az elmúlt években, ezért a testület 1 millió forintos keretet biztosított a szükséges cserékre és pótlásokra.
A praxisoknak már átadásra került két EKG és egy újraélesztő készülék. A Szada Nova NKFT munkatársai árnyékolókat szereltek fel a rendelőkben, klímával látták el azokat és a védőnői tanácsadót is.
Parkolóhelyek
Az önkormányzat folyamatosan dolgozik a parkolási lehetőségek bővítésén az intézmények környezetében. Az elmúlt évben új parkolókat alakított ki az iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal és a Szada Nova NKft. dolgozói, valamint az intézményeket felkeresők számára. Ennek köszönhetően csökkent az orvosi rendelők környékének parkolási terhelése.
2026. július 1-jét követően az egészségügyi dolgozók számára külön parkolóhelyeket épített ki az önkormányzat Rákóczi út 1/B szám alatti felnőtt háziorvosi rendelőnél, és ugyanezt tervezi a Szabadság utca 15. szám alatti gyermekorvosi és védőnői rendelőnél. Így a jelenleg használt parkolóhelyek közül több a betegek számára szabadulhat fel.
A következő fejlesztési ütemben a Posta közi óvoda és a gyógyszertár környezetében is új parkolóhelyek kialakítását tervezik.
Körzetstruktúra
Az új háziorvosi praxisok kialakításához felül kell vizsgálni a jelenlegi körzetbeosztást. Ennek során figyelembe veszik a hatályos önkormányzati rendeletet és azokat az utcákat is, amelyek az elmúlt években jöttek létre.
A felülvizsgálat eredményeként pontos adatok állnak majd rendelkezésre arról, hogy mennyi lakos tartozik az egyes körzetekhez, és hogy mennyi háziorvosi praxis működhet Szadán. Ez biztosítja, hogy az új körzetek megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak. A részletekről az önkormányzat folyamatosan egyeztet a háziorvosokkal és a NEAK-kal.
A közeljövő tervei
Az önkormányzat idei feladatai között szerepel az új egészségház megtervezése. A tervek elkészítése előtt egyeztetnek a háziorvosokkal, hogy az új épület megfeleljen a jövőbeni igényeknek. A tervezéshez szükséges beszerzési eljárás előkészítése már folyamatban van.
A javaslatcsomag kidolgozásában valamennyi háziorvos és egészségügyi dolgozó együttműködött. Az önkormányzat és a munkacsoport a következő hónapokban is rendszeresen egyeztet velük, hogy a tervezett intézkedések mielőbb megvalósuljanak.
Juhász Sándor alpolgármester