Mff J Mretben

Az ötven évből harminc a szülőfalué

Plmai Zoltnn

Bár a „felsőbb” politikai vezetők eleinte nem szerették volna, hogy Pálmai Zoltánné Szadán legyen védőnő, mégis itt teljesedett ki szakmai karrierje. Négy évtizedes aktív pályafutására emlékezett vissza.

Az idei védőnők napja különösen emlékezetes lett Pálmai Zoltánné Horváth Editnek. A Magyar Védőnők Egyesülete és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Családgondozási Módszertani Tanszéke jubileumi arany díszoklevelet adományozott számára abból az alkalomból, hogy ötven évvel ezelőtt kezdte meg szakmai munkáját.           

– Akkoriban Szadán szinte csak a mi családunkban volt egészségügyi dolgozó, és ők nagyon lelkesen meséltek a munkájukról. Nagybátyám, a „mentős” Juhász az egész faluban ismert volt. Testvére, édesanyám, „pap” Juhász Ilona már az ő hatására lett ápolónő. A nővérem is gyermekápolónőnek tanult, és én is vonzódtam az egészségügy felé. Gimnazista koromban a pedagógia, a pszichológia, a biológia is vonzott, így nehezen bontakozott ki bennem a legjobb irány. A szülésznőségről lebeszélt az édesanyám és az osztályfőnököm is. Isten azonban elém hozott két védőnőt, az ő hatásukra – szinte az utolsó pillanatban – jelentkeztem az állami védőnőképzőbe – emlékezett vissza a kezdetekre Edit.        

Mint mondta, éppen azért volt vonzó számára ez a szakma, mert az egészségügy, a szociális terület, a pedagógia, a pszichológia, a mentálhigiénia is vegyül benne, és hozzátartozik az egészséghez a segítés is.           

Pályafutása során volt a szadai védőnői szolgálat vezetője is – némi előzmény után. Saját bevallása szerint nyolc éven át tudatosan tartotta távol magát innen. Egyfelől azért, mert nem érzett elég magabiztosságot ahhoz, hogy tapasztalat, gyakorlat nélkül dolgozzon a szülőfalujában, így inkább Fóton és Mogyoródon vetette bele magát a szakmába. Másfelől azért, mert sokáig nem is volt szabad státusz a helyi intézménynél.           

– Aztán megpályáztam a megüresedett szadai állást. A tanácselnök, aki a szomszédom volt, semmi jóval nem biztatott. Azt mondta, „feljebb” döntenek majd erről. Teltek a hetek, ismerősök mondták el nekem, hogy téma voltam a buszon vagy éppen a járási hivatalban. Így tudtam meg, hogy szinte egyöntetű volt a „felsőbb” álláspont: nem szeretnék, hogy itt dolgozzam, mert szektás vagyok! Dédmamám, Legéndi Julianna – aki mellesleg a legendás Erzsébet királyné Valéria nevű lányának szoptató dajkája volt – elsők közt lett baptista a faluban. Az ő fia, az én nagyapám, id. Juhász János pedig a gyülekezet első független baptista lelkipásztoraként tevékenykedett. Magam is gyakorló hívő vagyok már 17 éves korom óta, így teljes lelki nyugalommal fogadtam a rólam szóló híreket – mondta.           

Végül mégis megkapta az állást… Edit harminc évig látta el a területi, az iskolai és az óvodai védőnői munkát, és ezalatt felsőfokú védőnői képzettséget is szerzett. Néhány éven keresztül vezette a Pest Megyei Védőnői Kamarát is. A kötelező feladatok ellátása mellett szervezte a lakossági szűrővizsgálatokat, a szülői szerepre felkészítő alkalmakat anyukáknak, apukáknak, a baba-mama klubokat.           

– Amikor meglett a negyvenéves szolgálati időm, kértem a nyugdíjazásom. Úgy akartam eljönni, hogy ugyanazt a színvonalas munkát kapják meg az utolsó évek gondozottjai is. Mivel teljes megelégedést, örömöt okozott a hivatásom, ezekkel az érzésekkel akartam elköszönni is – tette hozzá.           

Ahogy fogalmazott, nyugdíjas évei „megkoronázása” lett a helyi baptista gyülekezet Felhőcske családi bölcsődéje.           

– Szorgoskodtam a beindításában, és állandó helyettesítő lettem ott. Az édes kisgyerekek, a fiatal, kedves munkatársak miatt szinte ugyanolyan lelkes voltam, mint aktív védőnőként. Most már elköszöntem onnan is. Ami még megmaradt nyugdíjaskoromra is, az a nyári Örömhír táborban való szolgálat; háziasszonyi és higiénés feladatokat látok ott el – jegyezte meg. – Ma már „csak” három drága kislány unokám színesíti, lelkesíti az egyhangúbb napjaimat. De alkalmas időben megismertetem majd őket az életkori testi, lelki kihívásokkal.      

Raffai Ferenc

Keretes Vdn

Utoljára frissítve: 2025 augusztus 18. 15:50