Szada Latkep

Befejeződik a mart aszfaltos útfelújítási program első üteme a település déli részén

1000013110

A Szada-Nova NKft. befejezi a képviselő-testület által korábban elfogadott mart aszfaltos útfelújítási ütemterv I. fázisát, a Dózsa György úttól délre eső településrészeken, utcákban.

A Dobogói, a Malomvég és a Fenyves településrészeken kijelölt utcákban véget ér az útalap kialakítása, a padkák elkészítésével együtt. A kivitelezés jelenlegi szakaszában stabil, masszív útalap készül a további munkafolyamatokhoz, hiszen ezek az útszakaszok a későbbiekben emulziós záróréteget, majd a melegaszfalt burkolatot kaphatnak. 

A 2026 év végéig befejezésre kerülő utcák:  

Tábornok utca
Aranyhegy utca
Halesz utca
Berek utca
Korizmics utca
Kertalja utca
Szőlő utca
Vasút utca
Nyárfa utca
Pap dűlő utca
Körösi Csoma Sándor köz
Körösi Csoma Sándor utca
Julianus barát utca
Szőlővirág utca

 Az idei év őszétől a program az északi településrészeken folytatódik az ütemterv alapján a Szőlővirág és a Margita utcákban. 

A kivitelezés során kiemelt figyelmet fordítunk a lakosság megfelelő informálására. A munkavégzéssel érintett utcák lakói minden esetben szórólapon kapnak tájékoztatást a munkálatok megkezdése előtt, így értesülhetnek a várható munkákról és az azokkal kapcsolatos tudnivalókról. 

Köszönjük az érintett lakosok türelmét és együttműködését 

A mart aszfaltos útfelújítási program célja, hogy az ütemtervben szereplő utcákon javuljanak a közlekedés feltételei, és tartósabb, rendezettebb útfelületek jöjjenek létre.


Utoljára frissítve: 2026 október 15. 10:22

Oldaltérkép

széchenyi terv plusz