Mff J Mretben

Beszámoló a képviselő-testület január 29-ei üléséről

Szada Nagyközség Önkormányzat megtartotta a 2025-ös év első képviselő-testületi ülését. Összefoglalónkban összegezzük a legfontosabb döntéseket.

Img 1767

Beszámolók elfogadása

A képviselő-testületi ülés a 2024. december 6-a óta eltelt időszakra vonatkozó polgármesteri beszámoló elfogadásával kezdődött. Az ülésen a Szada Nova NKft. 2024. évi IV. negyedéves beszámolóját is elfogadta a testület.

Változások a munkatervben

A képviselő-testület változtatott a korábban elfogadott munkatervén. Ennek értelmében a költségvetés elfogadását egy későbbi, de a törvény által még engedélyezett időpontra teszi át. Módosításra került a Környezetvédelmi Program tárgyalásának időpontja is, a kidolgozás időigényére tekintettel márciusról májusra ütemezte át ezt a testület. Mivel a Környezetvédelmi Intézkedési Terv a Környezetvédelmi Programra épül, ennek tárgyalása a Környezetvédelmi Program elfogadása utáni időpontra, júniusra került át.

Döntés a köztisztviselők illetményalapjáról

A képviselő-testület meghatározta a Szadai Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők 2025-re vonatkozó illetményalapját és a bankszámla hozzájárulásuk mértékét is. Az illetményalapot 69.000,- Ft-ről 75.000,- Ft-ra emelte a testület, annak érdekében, hogy a hivatalon belül rendszeresített teljesítményösztönző rendszer kellő hatásfokkal működhessen.

Civil támogatások

A testület döntésének értelmében Civil Pályázati Alap keretösszege 2025-ben 8 000 000 forint. Erre az összegre a regisztrált helyi civil szervezetek, egyházak és magánszemélyek pályázhatnak a helyi lakosok érdekében végzett tevékenységükhöz és közösségi rendezvényeikhez. Egy pályázó legfeljebb bruttó 560.000, - Ft/támogatott esemény erejéig részesülhet önkormányzati támogatásban.

A Sporttámogatási Keret keretösszege ebben az évben 6 900 000 forint. Az összegre helyi sportegyesületek és szadai állandó lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező személyek pályázhatnak 590.000,- Ft/támogatott esemény erejéig.

A Közbiztonsági Alap keretösszegét 4 000 000 forintban határozta meg a testület, melyre közbiztonsági tárgyú tevékenységet végző egyesületek és alapítványok nyújthatnak be támogatási igényt.

A „Szada Utcafásítási Program” keretében a pályázat kiírása után 1 000 000 forint keretösszeg terhére utcaközösségek pályázhatnak földlabdás vagy konténeres facsemetékre.

Az Egyház-támogatási keret terhére biztosított 4 000 000 forint kerettel a testület ebben az évben a Szadai Református Gyülekezetet támogatja a rotáció elve mentén.

A testület döntött még egy korábban jóváhagyott településrendezési szerződés, valamint jelzálogjog alapításról szóló szerződés módosításáról, illetve egy belterületbe vonási kérelem elutasításáról.


Utoljára frissítve: 2025 január 29. 20:07