Mff J Mretben

Elkezdődött az ebösszeírás

Tisztelt Ebtartó!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § rendelkezése alapján a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Ezért felhívom a Szada nagyközség közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait/tartóit, hogy az ,,Ebösszeíró” adatlapot kitölteni és az alábbi elérhetőségeken 2024. december 15-éig eljuttatni szíveskedjenek.

Kérjük az ebösszeíró adatlapot ebenként kitöltve az oltási könyv alapján az alábbiak szerint benyújtani:

  • postai úton, postacím: Szadai Polgármesteri Hivatal – 2111 Szada, Dózsa György út 88.;

  • elektronikusan E-önkormányzati portálon keresztül: szada.hu/ügyintézés/elektronikus ügyintézés: Belépés az E-önkormányzati Portálra/Ügyindítás/Önkormányzatkereső (Szada Nagyközség Önkormányzat/ágazat: Általános vagy egyéb igazgatási ügyek/ügytípus: Ebnyilvántartás/Ebösszeíró adatlap online kitöltése

  • személyesen a Szadai Polgármesteri Hivatalban (2111 Szada, Dózsa György út 88.) ügyfélfogadási időben (hétfőn és szerdán 8:00-16:00, pénteken 8:00-12:00).

A kinyomtatott adatlapok átvehetők a Szadai Polgármesteri Hivatalban is (2111 Szada, Dózsa György út 88.) ügyfélfogadási időben (hétfőn és szerdán 8:00-16:00, pénteken 8:00-12:00), illetve letölthetők a https://www.szada.hu/ weblapról (elérési út: Ügyintézés/Nyomtatványok/Egyéb).

Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. 

Felhívom továbbá az ebtulajdonosok figyelmét, hogy:

  • a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet 17/B. § (10) bekezdése értelmében 2013. január 1. napjától a négyhónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (mikrochippel) megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségének még nem tett eleget, úgy szíveskedjenek a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvossal megjelöltetni. Az ebösszeírásban mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő ebeket is be kell jelenteni.

  • Az ebtulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat (új, még be nem jelentett egyed szerzése, vétel, örökbefogadás, befogadás, ajándék, saját szaporulat, egyéb kapcsán vagy már bejelentett egyed elhullása) írásban bejelenteni.

Együttműködésüket előre is köszönöm!

 

Tóth László

         jegyző


Utoljára frissítve: 2024 október 30. 13:57