Mff J Mretben

Emberi mulasztás miatt kószálnak el az ebek – az ebrendész intézkedik az állatok befogásáról

A Szadai Polgármesteri Hivatalban az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedett a kóbor ebekről szóló bejelentések száma. Örvendetes, és Hivatalunk részéről is elismerésre méltó az a lakossági összefogás, amellyel az ebek hazajutását próbálják elősegíteni. Kérjük, a jövőben is így járjanak el, segítsék a kutyák és gazdáik újbóli egymásra találását! 

A tapasztalatok szerint a kutyák szökése szinte mindig emberi mulasztás következménye: néha csupán figyelmetlenség okozza, de az esetek döntő többségében a nem megfelelő állattartásból adódik. Az utóbbi ok viszont már törvénysértés: az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényből fakadó kötelezettségekkel ellentétes emberi magatartás. A törvény ugyanis előírja, hogy „az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról”.

Felhívjuk továbbá figyelmüket, hogy az állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet szerint az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék sem más állatok, sem az emberek biztonságát. Az agresszív viselkedésű kutya gazdájával szemben akár szabálysértési, illetve büntetőeljárás is kezdeményezhető.

A törvénysértő magatartás miatt a Szadai Polgármesteri Hivatal jegyzője abban az esetben tudja megindítani az állattartóval szembeni eljárást, ha kétséget kizáróan megállapítható a kutya tartási helye és gazdájának kiléte. (Ebben az esetben az állattartóval szemben akár több százezer forintos állatvédelmi bírság is kiszabható!)

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az ilyen eljárás csak azonnali intézkedés esetén vezethet eredményre. Ezért kérjük, ha kóbor ebet látnak, azonnal hívják-értesítsék a település ebrendészét az alábbi elérhetőségén!

Szada Nagyközség Önkormányzatának az ebrendészeti feladatok ellátására szerződött partnere hivatott ugyanis a helyszínen intézkedni az állat befogása érdekében! A szakember a gazdátlan, elkóborolt, Szada közigazgatási határain belül a közterületen felügyelet nélkül szabadon talált ebek, továbbá az esetleges tetemek elszállításával, valamint a veszélyes állatok befogásával foglalkozik. Az állat beazonosítása szempontjából az ebrendész munkáját és a későbbi hatósági eljárás során a tényállás tisztázását is segítik azzal, ha a kóbor állatról fotót készítenek, amelyet megküldenek az ebrendésznek.

A helyes állattartás, illetve a kutya kiszökésének megakadályozása érdekében tehető állattartói intézkedések kapcsán kérjük a hatályos állatvédelmi törvény azon rendelkezéseit is figyelembe venni, amely szerint ebet tartósan kikötni, láncon tartani tilos! Amennyiben tehát az ingatlan bekerítettsége nem nyújtana megfelelő védelmet a kutya kiszökésével szemben, úgy annak megakadályozása az eb (jogszabályban előírt méretű) futóláncon történő ÁTMENETI IDEJŰ megkötésével, tartósabban pedig megfelelő méretű, zárható kutyakennel építése révén lehetséges.

Szada ebrendésze:
Sipos József
Tel.: +36 28/700 293; +36 20/203 23 59
E-mail: ebfarm.sipos@gmail.com
Web: www.ebfarm.hu

Szadai Polgármesteri Hivatal


Utoljára frissítve: 2023 március 27. 13:41