Polgrmesteri Hivatal

Forgalomtechnikai felmérés készül Szadáról

Szada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2022. szeptember 29-én rendes testületi ülést tartott. Döntés született többek között a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos rendelet és az Önkormányzat költségvetésének módosításáról, valamint a település forgalomtechnikai felméréséről, illetve új forgalomtechnikai eszközök alkalmazásáról.

Img 8731

Módosították a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos rendeletet

A korábbi, deregulációs célú rendelet-felülvizsgálatok során kiderült, hogy Szada Nagyközség Önkormányzatának A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 4/2018.(II.16.) számú rendelete módosításra szorul. A lépést az indokolta, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet 50-50%-os arányban végző (Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a DTKH Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) szervezetek a korábbi közszolgáltatói szerződés módosítását kezdeményezték.

A most elfogadott rendelet szerint a szelektív hulladékgyűjtés a lakosok által kiskereskedelmi egységekben megvásárolható szelektív hulladékgyűjtő zsák, vagy bármely egyéb átlátszó zsák, valamint szelektíven gyűjtött hulladék elszállítására alkalmas edény alkalmazása mellett történik. Szállítása hetente egy alkalommal, a közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon történik. A szelektív hulladék kihelyezése a szállítás napján reggel 6 óráig kötelező. A zöld hulladék gyűjtés az OHKT-ban foglalt valamennyi egyéb feltételnek megfelelő módon is biztosítható ideértve a gyűjtőpontos, kezelőlétesítményben történő átvétel biztosítását is.

A zöldhulladék szállítása április 1-től november 30-ig terjedő időszakban a közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon és gyakorisággal történik. A zöldhulladék gyűjtés a közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, 110 liter űrtartalmú zöldhulladék gyűjtő zsák alkalmazásával, vagy edényben történik. Egy ingatlan esetében, a kijelölt gyűjtési héten, legfeljebb 10 db zöldhulladék gyűjtő zsák helyezhető a közterületre. A zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákok gyűjtési alkalom szerinti éves mennyiségét a Közszolgáltató tárgyév március 15. napjáig átadja az Önkormányzatnak, aki biztosítja azt, hogy a lakosság ezen zsákokhoz hozzájusson.

Az Önkormányzat vállalkozó, alvállalkozó vagy a Szada Nova Nonprofit Kft. igénybevételével gondoskodik az elhagyott vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és kezeléséről. Ilyen hulladéknak minősül többek között a közterületen, különös tekintettel a gyűjtőszigeteken engedély nélkül, valamint a meghirdetett lomtalanítás alkalmával a meghatározott időponttól és helytől eltérően elhelyezett hulladék.

Img 8732

Tájékoztató az Önkormányzat 2022.évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről

Szada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2022.(II.11.) önkormányzati rendeletével hagyta jóvá a 2022. évi költségvetését, amely módosításával együtt képezi az első féléves gazdálkodás alapját. Ugyan a vonatkozó jogszabályok nem írják elő kötelező jelleggel az I. féléves gazdálkodásról történő beszámolási kötelezettséget, de a Képviselő-testület éves Munkaterve azért ütemezi a napirendet az őszi ülésszak első rendes ülésére, hogy a Pénzügyi Bizottság és a Képviselő-testület egyaránt kellő információval bírjon a gazdálkodás aktuális jellemzőiről, az Önkormányzat 2022. június 30-ai fordulónappal lezárt, I. félévi gazdálkodásról.

Az elfogadott tájékoztatóból kiderült, hogy az Önkormányzat 2022. évi költségvetési módosított bevételi főösszege 2.119.465.917 Ft, melyből 470.989.402 Ft az előző évek költségvetési maradványa. Az első félévben összesen 1.576.462.652 Ft bevétel teljesült. A módosított előirányzathoz viszonyítva a teljesítés 74%. Az Önkormányzat költségvetésének módosított kiadási főösszege 2.119.465.917 Ft, amelyből első félévben 1.039.073.854 Ft teljesült - ami 49 %-os teljesítésnek felel meg.  

Módosult az Önkormányzat 2022. évi költségvetése

A Képviselő-testület a 3/2022. (II.25.) számú rendeletében 1.986.728.107 Ft-ban állapította meg a tárgyév gazdálkodásához szükséges keretösszeget, amellyel a kötelező és önként vállalt feladatoka zavartalan ellátását kívánta biztosítani. A költségvetési főösszeg az I. számú módosítás alkalmával 2.008.152.729 Ft-ra módosult. A most elfogadott határozat alapján a költségvetési főösszeg 2.979.948.535 Ft-ra módosult, amelyet a sikeres TOP-PLUSZ pályázaton elnyert pénzösszeg megjelenítése indokol.

Img 8735

Döntés a település forgalomtechnikai felméréséről, új forgalomtechnikai eszközök alkalmazásáról

Szada Nagyközség forgalomtechnikai felülvizsgálata a település egyes részein az elmúlt években már megvalósult. A Képviselő-testület Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke idén nyáron a helyi lakosok bevonását kezdeményezte az egész településre vonatkozó forgalomtechnikai felülvizsgálat megalapozásához, ezért felhívást tettünk közzé az önkormányzati médiában, lakossági javaslatokat is kérve a szakmai munkához. Az augusztus 5-i határidőig 29 db, határidőn túl pedig további 2 db javaslat érkezett, amely javaslatokat a TFKB augusztus 3.-én, szakmai műhelymunkája részeként tekintett át. A javaslatok egy része nem önkormányzati (hanem más hatósági, közútkezelői stb.) szervek ügykörébe tartozik – ezeket részükre már továbbítottuk, s erről a javaslattevőket is tájékoztattuk -, a lakossági észrevételek megválaszolása azóta is folyamatosan történik.

A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló rendelet előírásai szerint a közút kezelőjének a helyi közutakról – meghatározott adattartalommal – nyilvántartást kell vezetnie. Ez a nyilvántartás tartalmilag folyamatosan változik, ezért naprakész vezetése nehézséget okoz. Ezt figyelembe véve az Önkormányzat indikatív ajánlatot kért egy szoftverre, amely szoftver a település összes útját feltérképezi (ennek során készít továbbá kb. 38.000 db fotót) táblákkal, burkolattal, burkolati jelekkel, forgalmi rend adatokkal, és a feltérképezés eredményét jelentő adatbázist használhatná ezt követően a forgalomtechnikai mérnök - az útügyi szabályok figyelembevételével - egy komplex forgalomtechnikai-forgalomszabályozási javaslat elkészítéséhez. A beérkezett ajánlatok alapján a MOBIL CITY Mérnöki Tanácsadó Betéti Társasággal köt tervezési szerződést Szada Nagyközöség teljes településre vonatkozó forgalomtechnikai tervének előkészítéséhez szükséges felmérések elvégzésére, s azok alapján tanulmányok és előkészítő javaslatok összeállítására az ajánlatában szereplő 1.880.000,- Ft + ÁFA tervezési díj fejében.

A Képviselő-testület felhatalmazta a Polgármestert, hogy a TFKB egyetértő véleménye esetén – az előkészítő dokumentumok birtokában – 2023. március második felében legfeljebb 420.000,- + ÁFA megbízási díj ellenében készíttesse el a Szada Nagyközség településének egészére vonatkozó forgalomtechnikai kiviteli tervet – geodéziai mérések szükségessége esetén azokra további legfeljebb +300.000,-Ft+ÁFA összeget fordítva.

Egyéb döntések

A képviselő-testület a fentieken túl még tudomásul vette a Székely Bertalan Óvoda-Bölcsőde elmúlt nevelési évéről és a kezdődő nevelési év előkészítettségéről szóló beszámolóját, valamint – tekintettel a Kormány előző heti intézkedésére – döntést hozott arról, hogy az intézményben biztosítandó léghőmérsékletet 21 Celsius-fokban határozza meg. Ezek mellett tudomásul vették még az egészségügyi alapellátást végző szolgáltató szervezetek éves beszámolóját, elfogadták a 2022/2023-as tanévre vonatkozó iskolai felvételi körzet meghatározását, valamint Szada átfogó sportfejlesztési koncepcióját, illetve döntés született a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez 2023. évi fordulójához való csatlakozásról is, valamint javaslat született a Közbiztonsági feladattervben meghatározott együttműködési megállapodások tartalmára. A Képviselő-testület jóváhagyta a Szada Nova NKft. Szervezeti és Működési Szabályzatát (módosítva előtte a Társaság Alapító Okiratát is), továbbá sürgősségi indítvány alapján közbeszerzési eljárásokat indított a 2023. január 1-től beszerezni kívánt földgáz-, és villamos-energia érdekében.

Mindezek után összesen 15 határozat és 2 rendelet született. A részletek iránt érdeklődők a testületi ülés dokumentumait megtekinthetik a www.szada.hu weboldalon is.


Utoljára frissítve: 2022 szeptember 30. 09:20