Mff J Mretben

Idén is várják a cipősdobozokat!

A Tábor Alapítvány – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is megszervezi a karácsonyi ajándékcsomagok gyűjtését a Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtési akciójához csatlakozva. Szadán december 14-ig adhatók le az ajándékcsomagok.

Az alapítvány az adományokat elsősorban a szadai lakosság körében kívánja szétosztani, együttműködve a helyi családsegítő szolgálattal is. Az ajándékokat nem lezárt cipősdobozokban – esetleg benne mellékelve az ünnepi csomagolópapírt –, ünnepi tasakban vagy egyszerű reklámszatyorban lehet leadni december 14-ig a Szociális Alapszolgáltatási Központban, a Dózsa György út 76. szám alatt, munkaidőben (hétfőn 8–18 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 8–16 óra között, pénteken 8–14 óra között).

11 Old 01

Az alapítvány munkatársai minden csomagot átnéznek, azokat szükség szerint módosítják, átrendezik. Ezért kérik, hogy az adományozók ne zárják le, ne csomagolják be adományaikat, mert ezzel a segítők további munkáját nehezítik. Mindemellett üres dobozokat is gyűjtenek! Ajándékként – dobozban, tasakban –
elfogadnak kizárólag tiszta és jó állapotban lévő használt és új játékokat, kisebb téli kiegészítő ruhaneműket (sapka, sál, kesztyű, meleg zokni), babaruhákat, írószereket, füzeteket, jegyzettömböket, szépirodalmi, keresztyén és mesekönyveket, tisztálkodási szereket, édességet. (Kérik, hogy a dobozban vagy a szatyorban helyezzenek el egy-egy papírt, amelyen jól olvasható, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánják az ajándékot: „fiú 12” vagy „lány 8”.)

Azonban agresszivitásra késztető vagy félelmet keltő játék, valamint alkohol, cigaretta, folyékony, törékeny, romlandó termék ne kerüljön a csomagba! Nem gyűjtenek olyan nagyobb méretű játékokat, amelyek nem csomagolhatók cipősdobozba, valamint hiányos társasjátékokat, egyéb ruhaneműt és nagy mennyiségű könyvet sem.   

Ha valakinek nincs ideje vagy lehetősége ezzel foglalkozni, pénzbeli céladományt is adhat a Tábor Alapítvány javára (átvételi elismervény ellenében). Az alapítvány számlájára is (11742049-20300106, OTP Bank, Gödöllő) befizetheti az adomány összegét, megjelölve a célt: karácsonyi ajándék. Természetesen ezt az összeget csak a szóban forgó karácsonyi ajándékra költi az alapítvány.    

Az ajándékok leadási határideje: de­cember 14. (szerda). E dátumot követően is bárki elhozhatja ajándékát, de valószínű, hogy csak karácsony után tudják eljuttatni a megajándékozott családoknak.               

Az összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül juttatja el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. A dobozok elsődleges „kikötői” gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek.    

További információ: Pálinkás Ibolya, telefon: 06-20-886-4851, e-mail: psibolya@gmail.com              

Tábor Alapítvány


Utoljára frissítve: 2022 november 21. 11:20