Mff J Mretben

Jegyzői köszöntő

„Dolgaim nékem is nehezek és nagyok,
Mivel én falusi Nótárius vagyok.”
(Gróf Gadányi József, 1788.)

Jegyzo

Tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Szada Nagyközség lakóit!

Majd két évtizede a közigazgatásban végzem feladataimat. Hogy miért? A válasz egyszerű: a közigazgatást többnek látom, mint puszta bürokrácia. Vallom, hogy a magyar önkormányzatiság megismerésének és megvalósulásának kiindulópontja a községi rendszer, ahol a legkülönbözőbb területek megismerésével és megoldásával a legtöbbet lehet tenni a lakosságért.
A nevem dr. Filó-Szentes Kinga, 2020. július 1. napjával én látom el a jegyzői feladatokat a településen.
A Rendőrtiszti Főiskolán végeztem bűnügyi tisztként, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg okleves jogász diplomámat.
A rendőrség kötelékében eltöltött pár év után leszereltem a fegyveres állományból, majd a közigazgatás felé fordultam. Ügyintézőként, majd csoportvezetőként, végül jegyzőként dolgoztam nyolc évig. Közel két évtizede a közigazgatásban végzem feladataimat, ahol a községi hivatali rendszer legkülönbözőbb ügyfajtáival találkozhattam.
A jogalkalmazói oldalon szerzett több éves munkavégzést követően szerettem volna mélyebb tudást szerezni a jogalkotás területén, ezért megszereztem a kodifikációs szakjogászi diplomámat is. Lehetőségem is adódott ezen a számomra új területen megmérettetni magam az Igazságügyi Minisztérium kodifikátoraként, a jövőben pedig a szadai polgárokat szolgálhatom minden tudásommal jegyzőként.
Kollégáimmal történő munkavégzésem során előtérbe kívánom helyezni a menedzser szemléletet a magas színvonalú, szakszerű és jogszerű döntés-előkészítés, illetve végrehajtás terén.

Úgy gondolom, hogy a siker záloga a jó csapat, a hivatás, valamint a település iránti tisztelet és szeretet. Örömmel vállalkoztam arra a feladatra, hogy Szada jegyzője legyek. 

Tisztelettel:
dr. Filó-Szentes Kinga
Szada Nagyközség jegyzője


Utoljára frissítve: 2020 július 07. 14:16