Polgrmesteri Hivatal

Kedvező jövőképet mutatnak

Komoly fejlődésen ment át alig két év alatt a Szadai SE labdarúgó-szakosztálya. A kezdetektől a jelenlegi helyzetig tartó folyamatot Molnár Attila szakosztályvezető foglalta össze.

20 Old 01

Az újonnan megalakult szadai felnőtt-labdarúgócsapat 2021 tavaszán és az év őszén meg is kezdte a szereplését a Pest megyei bajnokság IV. osztályának Közép csoportjában. A csapat vezetését Sági Attila vállalta el, aki az 1990-es években a Ferencváros színeiben az NB I.-ben is szerepelt, jelenleg pedig a szadai öreg­fiúkcsapat játékosa is.

Egy jó őszi rajtot követően, nagy meglepetésre, a tabella élmezőnyébe került a gárda. Ezt a formát sikerült a tavaszi szezon végéig megőrizni és a rájátszás felsőházába kerülni. A rájátszásban a körmérkőzések befejeztével a csapat a bajnokság második helyén zárt, ezüstérmes lett. Ez óriási bravúr volt egy újonctól. Ennek köszönhetően a nyári átigazolási szezonban a környékbeli magasabb osztályokban szereplő csapatokból többen, illetve az utánpótlásból „beöregedett” játékosok is csatlakoztak a csapathoz.

Mi, vezetők azt kértük, hogy minél több, szadai utánpótlásból érkező játékos épüljön be a csapatba, ezáltal legyen értelme a nevelésbe fektetett munkának, illetve a fia­talkorú játékosoknak is legyen céljuk, jövőképük. Ezen minőségi igazolásokat és az alapos felkészülést követően várta a csapat a 2022/23-as bajnoki rajtot immár a IV. osztály Keleti csoportjában. 

A csoportváltás mindig tartogat meglepetést, de bíztunk magunkban, és a bajnokság megnyerését tűztük ki célként. Sajnos a rajt nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Nem értettük, mi lehet a probléma, hiszen a nyár folyamán minőségi játékosokkal bővültünk, és a felkészülés is jól sikerült. Hittük, hogy némi szerkezeti és poszton történő változtatással kijövünk a hullámvölgyből. Így is történt: az őszi szezon végére – a kezdeti hátrányt ledolgozva – a dobogó harmadik helyére ért a csapat. Tehát egy hullámzó, vegyes, érzelmekkel teli, részben sikeres őszi szezonon vagyunk túl.

Nagy öröm számunkra, hogy jó a hangulat a csapat körül, és egyre több néző látogat ki az itthoni, illetve az idegenbeli mérkőzésekre is. Ennél még nagyobb öröm, hogy a nézők között tudhatjuk Galambos Istvánt (Pista bácsit), a Szadai Sportegyesület egykori alapítóját és egyben a jelenlegi helyén található Szadai Sportcentrum alapkőletévőjét.

20 Old 02

Szerencsére a csapaton belül is jó a hangulat. Szezon közben, 2022. október 30-án a Kartal elleni hazai fordulóban meglepetéssel készültünk. Két, születésnapját pár év eltéréssel, de egy napon ünneplő, immár veteránkorú játékost köszöntöttünk. Egyikük Sági Attila vezetőedző, másikuk a korábban az Újpest NB I.-es csapatát is megjárt, egykoron Galambos Pista bácsi kezei alatt nevelkedett Sztriskó István – utóbbinak mindkét fia a szadai felnőtteket erősíti. A meglepetést tetőzte a fiúk kérése, hogy szadai színekben édesapjukkal együtt, pár perc erejéig együtt léphessenek pályára. Támogattuk a fiúk születésnapi ajándékát! Mi több, Pista bácsi a hazai öltözőben köszöntötte egykori játékosát, majd ezt követően együtt végezték el a mérkőzés kezdőrúgását. A meccset nagy küzdelem árán 3–2-re megnyertük. Majd a Sportbüfében folytatódott a köszöntés és a közös – tortával járó – ünneplés.

Innen várjuk a tavaszi szezon folytatását, de addig sem áll meg az élet. 2023 januártól a futsal NB III. Pest megyei csoportjában is folytatja szereplését a csapat. Bár a számok nem minket igazolnak, de ha az őszi szezon végén mutatott jó formát a tavaszi szezonban is tudjuk produkálni, akkor meglehet a bajnoki cím. Viszont ezért még nagyon sokat kell tenni és dolgozni. Hosszú távú tervünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten a lehető legmagasabb osztályig eljussunk, ezzel Szada település, illetve a csapat támogatóinak hírnevét minél messzebb hallassuk.

A versenyzéshez szükséges összeget Szada Nagyközség Önkormányzata biztosítja, illetve tavalyi évben a csapat felszerelésének egy részét a Mondi Szada Kft. finanszírozta. Szerencsére egyre több a lelkes és támogató szurkoló, akik hétről hétre, a hazai mérkőzéseket követően egy-egy tál étellel látják vendégül a csapatot. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónak és szurkolónak a csapat biztatását, a támogatást. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol, és bízunk benne, hogy minél előbb és egyre többen csatlakoznak majd ezen támogatói háttérhez, ezzel segítve minket abban, hogy elérhessük kitűzött célunkat. A tervek megvalósítása sajnos támogatói háttér nélkül nagyon nehéz feladat. Szívesen fogadunk bármiféle felajánlást, ami segíti a szadai felnőttlabdarúgás előrejutását és felemelkedését. Hajrá Szada!


Utoljára frissítve: 2023 március 21. 12:37