Mff J Mretben

Már épül az Új-Ház Centrum Budapest Zrt. új telephelye Szadán

Az Új-Ház Centrum Budapest Zrt. ünnepélyes keretek között letette új szadai áruházának alapkövét. A beruházással több mint 20 új munkahelyet hoznak létre, elsősorban helyiekkel kívánják feltölteni a munkaerő-állományukat.

Somlyaisiposszilvia Foto 22

A magyar tulajdonú Új-Ház Centrum Budapest Zrt. legújabb beruházásának helyszínéül Szadát választotta. A november 18-án megtartott ünnepélyes alapkőletétellel hivatalosan is megkezdődött az új építőanyag-áruház és csempeszalon kivitelezése. Az eseményen részt vett Dr. Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője, Pintér Lajos, Szada Nagyközség polgármestere, illetve a képviselő-testület több tagja is, akik kifejezték támogatásukat az új beruházás létesítése mellett. Egyetértettek abban, hogy a tervek szerint 2022 végén, vagy legkésőbb 2023 elején megnyíló áruház a látványtervek alapján méltóképpen fogadja majd a Gödöllő felől érkezőket, így Szada keleti kapujának egyik büszkesége lehet a már működő szomszédos kiskereskedelmi egységgel együtt. Az áruházzal több mint 20 új munkahelyet hoznak létre, elsősorban helyiekkel kívánják feltölteni a munkaerő-állományukat.

Somlyaisiposszilvia Foto 40

A telek már tíz éve a társaság tulajdonában van, az építkezés halasztását az is befolyásolta, hogy a társaság olyan időszakban jött létre, amikor az építőipar, a gazdaság mélyponton volt, de hosszú távon gondolkodva, nagy célokat kitűzve, összefogva optimistán tekintettek a nehézségek ellenére is a tulajdonosok a jövőbe. Az Új-Ház Centrum Budapest Zrt. most kifejezetten bizakodó az új telephellyel kapcsolatban, mert Szadán jó értelemben vett pezsgést tapasztalnak, melyet a felméréseik is visszaigazoltak.

Somlyaisiposszilvia Foto 58

„A magam részéről is teljes mértékben biztattam a cég vezetését, és a személyes megkeresések során támogatásomat fejeztem ki, felkaroltam a kezdeményezést, hiszen a cégvezetés mellett mi is hiszünk abban, hogy egy újabb sikeres vállalkozással gyarapodik Szada. Ez egyértelműen közös célunk!” – fejtette ki Pintér Lajos beszédében. Az Új-Ház Centrum Budapest Zrt. tulajdonosai az alapításkor legfontosabb értékekként az összefogást, a bizalmat, a közös együttműködést és a tisztességes működést tekintették, a cég pedig azóta is ezen alapelvek szerint működik. „Talán mondanom sem kell, hogy mindezekben én személyesen polgármesterként, Szada Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete és Szada lakossága is egy emberként támogatja Önöket!” – hangsúlyozta Pintér Lajos, aki záró gondolataként sok sikert kívánt az építkezéshez és a majdani szadai működéshez.

Az Új-Ház Centrum Budapest Zrt. szadai telephelye szerves része kíván lenni Szadának, amelyet mi sem bizonyít jobban, minthogy szadai kivitelezők vesznek részt az építkezésben, további együttműködést tervezve a helyi vállalkozásokkal. A.P.

Fotók: Somlyai-Sipos Szilvia


Utoljára frissítve: 2021 december 01. 10:38