Mff J Mretben

Nem épül új iskola Szadán - A Kormány leállítja a beruházást

A rezsicsökkentés megvédésével és a honvédelmi célok teljesítésével magyarázzák a feltétlenül szükséges új szadai iskolai megépítésének leállítását. A település nagyon várta az új tanintézet építésének elkezdését, Szada Nagyközség Önkormányzat pedig a maga részéről minden vállalásának időben eleget tett a beruházás zökkenőmentes elindítása érdekben.

A Kormány a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló június 4-i határozatában az állami beruházások – ide nem értve a kivitelezés alatt lévőket – felülvizsgálata céljából történő felfüggesztése mellett döntött – áll a BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési) Zrt. Szada Nagyközség Önkormányzat számára küldött augusztus 4-i levelében. Az új szadai iskola építtetője arról tájékoztatott, hogy a Kormányhatározat rendelkezése alapján a BMSK az általa indított közbeszerzési eljárásban a Szadán épülő új, 8 tantermes általános iskola és B típusú tornaterem tervezéséről és kivitelezéséről általuk is aláírt – érvényesen létrejött - szerződést nem lépteti hatályba.

Az új tanintézmény építésének leállítása Szada Nagyközség számára hatalmas veszteség. A település nagyon várta az új iskola építésének elkezdését, hiszen a szadai intézmények – többek között az iskola leterheltsége, az utóbbi időben a betelepülő lakosság robbanásszerű növekedése miatt elképesztő méreteket ölt. Szada Nagyközség Önkormányzat a maga részéről mindent megtett a beruházás zökkenőmentes elindítása érdekben. Szerződést kötött a beruházó BMSK Zrt.-vel, amelyben 2022 áprilisáig vállalta a terület biztosítását, a kapcsolódó közművek fejlesztését, valamint a Berek, az Ág és a Varga utak engedélyes megterveztetését az iskola megközelíthetősége érdekében. Ezeket időre teljesítette az önkormányzat, amellyel így mintegy 50 millió forintos beruházással segítette az iskola építésének elkezdését.  

Szada Nagyközség Önkormányzata a beruházás jövőjével kapcsolatban még megközelítő információkkal sem rendelkezik. További értesülések birtokában természetesen azonnal tájékoztatjuk Szada lakosságát az új iskola építésével kapcsolatban. Mi reméljük a legjobbakat, reméljük, hogy belátható időn belül elindul a beruházás, hiszen Szada és a szadai gyermekek érdeke egyértelműen ezt kívánja!  


Utoljára frissítve: 2022 augusztus 08. 12:39