Optikai kábelhálózat kiépítés
2024. májusi 31-i tájékoztatásunk alkalmával hírt adtunk arról, hogy a településünkön elindult egy éves előkészítést követően a legkorszerűbb optikai hálózat (FTTX) rendszerének kiépítése I-es és II-es ütemben. A fokozott lakossági érdeklődést tapasztalva Juhász Sándor Bert alpolgármester úr megkereste a kivitelezőt, hogy információt kérjen, jelenleg hol tartanak a munkák, mikorra várható a befejezés.
Az alpolgármestert a Nagy TV Kft. képviseletében Sztankovits László úr tájékoztatta, hogy az aktualizált tervezés, engedélyezés, és kivitelezési folyamatok állapota szerint a teljes település lefedése a korábban meghirdetett kettő helyett három ütemben lesz megvalósítható.
Az I. ütemben a légkábelezés elkészült, jelenleg a kötések vannak folyamatban. A záró folyamatok előreláthatólag 2024 decemberében befejeződnek a légvezetékkel rendelkező utcákban.
A II. ütem célja az, hogy az I. ütem szakaszai összefüggő hálózattá váljanak. Ennek az ütemnek az építési engedélye már rendelkezésre áll, a kivitelezés 2024-ben hátralévő időszakában megkezdődik és a tervek szerint 2025 első negyedévében befejeződik.
A III. ütem tartalmazza a földkábeles utcák, újabb beépítésű településrészek lefedését, (pl: Fenyvesliget) Ez a fázis jelenleg engedélyezési stádiumban van a Hírközlési Hatóságnál, a kivitelezés várhatóan 2025-ben megtörténik.
Az egyes szakaszokat a kivitelező az önkormányzat műszaki osztályával is egyezteti, a Hírközlési Hatósági engedélyezést megelőzően.