Mff J Mretben

Szada újra csatlakozott a Lélekmozgató programsorozathoz

Img 8649

„Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!” – szól a Magyar Paralimpiai Bizottság hitvallása. Ennek jelentőségét felismerve a Magyar Parasport Napja alkalmából Szada Nagyközség Önkormányzata már harmadik alkalommal csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) szervezésében megvalósuló Lélekmozgató Programsorozathoz. A Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett eseményen két ötödikes és egy negyedikes osztály tanulói találkozhattak az igen sikeres parasportoló szadai lakos Novák Richárddal, aki bemutatta az érdeklődő gyerekeknek az ergométer használatát, amellyel már Guinness-rekordot tart, hiszen szintén ezen a helyszínen Szada Nagyközség Önkormányzat támogatásával 45 kilométert 5 óra 28 perc alatt evezett le. A program arra is lehetőséget nyújt, hogy a résztvevő gyerekek a parasport mellett a fogyatékkal élők nehézségeivel is megismerkedhessenek, miközben rávilágítunk arra, hogy fogyatékkal élni kétségkívül nehéz, de mégis nagy dolgokat lehet elérni. Szada Nagyközség Önkormányzata eltökélt a fogyatékkal élők támogatása és segítése mellett. Célunk, hogy a szadai gyerekek számára ne legyen idegen fogalom a parasport, illetve a parasportoló. Ennek megfelelően az elmúlt három évben több közös rendezvényt szerveztünk már parasportolókkal közösen.


Utoljára frissítve: 2024 február 23. 10:55