Polgrmesteri Hivatal

Szadán is már több helyen gyűjthető a használt sütőolaj

A Biotrans Kft. és Szada Nagyközség Önkormányzata együttműködésének köszönhetően már Szadán is elérhetőek a használt sütőolaj számára kihelyezett gyűjtőedények. A Szadai Községi Piacon, a Székely-kertnél és a régi varroda udvarán bevezetett szelektív gyűjtési formának köszönhetően Szada csatornahálózata és szennyvíztisztítója is mentesülhet az olaj okozta terhelés alól, így a rendszer környezetvédelmi szempontból is hasznos településünk számára.

A lakosság Szadán is egyre környezettudatosabb, a háztartásokban keletkező műanyag-, papír- és fémhulladék mellett számottevő igény mutatkozott a használt háztartási olaj elkülönített gyűjtésére is. A használt sütőolaj esetében kiemelten fontos a szelektív gyűjtés: egyetlen csatornába öntött liter használt olaj akár százezer liter élővizet is képes elszennyezni!

A Biotrans Kft. és Szada Nagyközség Önkormányzat együttműködésének köszönhetően már Szadán is speciális, sütőolaj gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő edényekben helyezhető el a fokozottan szennyező anyag. A gyűjtés 240 literes, rendszeresen tisztított és karbantartott gyűjtőben történik. Kizárólag lezárt PET-palackban, vagy zárt befőttesüvegben lehet a gyűjtőbe helyezni az olajat, ezáltal biztosítva a cseppmentességet és minimálisra csökkentve a kiömlés veszélyét. A gyűjtő cég előre igény szerint, esetileg biztosítja az elszállítást és az edények cseréjét. Kérjük papírcsomagolásba ne helyezzék az olajat tartalmazó palackokat vagy üvegeket, mert így nem szállítják el.  

A szelektív gyűjtési forma bevezetésével Szada csatornahálózata és szennyvíztisztítója is mentesülhet az olaj okozta terhelés alól, így a rendszer környezetvédelmi szempontból hasznos településünk számára, illetve ezen gyűjtési rendszerrel kiküszöbölhető, hogy a mérgező anyag jelentős része a vizekbe, talajba vagy akár kommunális lerakóba kerüljön. Az összegyűjtött olaj minden cseppje érték, 100%-ban újrahasznosításra kerül, a feldolgozás során bioetanol készül belőle.

Gyűjtőpontok Szadán:

Szkely Kertnl

Székely-kert előtti tér (2111 Szada, Székely Bertalan út és Jókai utca találkozása)

Varrodnl

Régi varroda épületének udvara (2111 Szada, Dózsa György út 90.)

Piacnl

Szadai Községi Piac (2111 Szada, Ősz utca 4.)

A gyűjtőpontok rendeltetésszerű használata közös érdekünk, így várjuk a lakosság együttműködését. Kérjük, amennyiben a gyűjtőedények telítettségét észlelik, vagy a gyűjtőedények elszállítása, illetve cseréje szükséges, azt telefonon vagy e-mailen keresztül jelezzék a Biotrans Kft. vagy Szada Nagyközség Önkormányzata felé. Ezt követően a szolgáltató gondoskodik az összegyűlt sütőolaj szakszerű elszállításáról, valamint megfelelő hasznosítónak vagy ártalmatlanítónak történő átadásáról.

Kérjük, vegyenek részt Szada környezetének védelmében!


Utoljára frissítve: 2021 október 06. 15:32