Mff J Mretben

Szeretném a hagyományokat őrizni

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Juhászné Bankó Zsóka tavaly december 31-én nyugdíjba ment, így a Faluház megüresedett intézményvezetői helyére az önkormányzat pályázatot írt ki. A februárban kiírt pályázatra jelentkezett Pusztai-Krepsz Mónika és polgármesteri döntéssel 2021. április 1-től 2026. március 31-ig kinevezték a Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjének.

Gratulálunk a kinevezéséhez! Pusztai-Krepsz Mónikát az iskola diákjai és az óvodások jól ismerik a településen. Biztos vagyok benne, hogy olvasóink egy része azonban nem. Ezért kérnék egy rövid bemutatkozást!

Szadára 13 éve költöztem, kislányom már ide született és jelenleg is a helyi iskolában tanul. Pályakezdőként a banki szektorban dolgoztam, de kislányom születése után már nem tértem oda vissza. Szerencsére 2017-ben jelentkeztem álláshirdetésre a Faluházba, ahova fel is vettek, valahogy így kezdődött a szadai kulturális élettel a kapcsolatom. Először gazdasági ügyintézőként dolgoztam, illetve a rendezvényeken segédkeztem, majd elvégeztem a segédkönyvtárosi OKJ képzést, így ezt követően már a könyvtárban is találkozhattak velem. A gyerekekkel valóban szoros a kapcsolatom, hiszen könyvtári órákat, papírszínház előadásokat is tartottam nekik. Sokat köszönhetek elődömnek Juhászné B. Zsókának, akitől próbáltam az évek alatt ellesni a szakma rejtelmeit. A rendezvényszervezés már fiatalon is közel állt hozzám, így 2020-ban elkezdtem a kulturális rendezvényszervező tanfolyamot, amit azóta már sikeresen el is végeztem, így jelentkeztem a kiírt pályázatra. Ennek megfelelően a pályázati feltételeknél, már nem csak az egyetemi végzettségem, de a szükséges szakmai végzettségeim is megvoltak. Célom, hogy ezt a tudásomat tudjam kamatoztatni, itt a lakóhelyemen, ehhez szerencsére a fenntartónk részéről minden támogatást megkapok, a látogatókkal pedig próbálok minél jobb viszonyt kialakítani, a közös együttműködésre való tekintettel.

Tudomásom szerint első körben, nem indult. Miért?

A jelentkezésről novemberben sajnos lecsúsztam, mert pont a benyújtási időszakban elkaptam a COVID-ot, amiből szerencsésen kilábaltam. Az élet mégis szerette volna, hogy a pályázatot benyújtsam, így természetesen a következő lehetőséget már nem hagytam ki.

Pusztai Krepsz Mni Dsc 4131

Zsóka több évtizedes munkája komoly felelősséget hagyott az utódra. Milyen elképzelésekkel vág bele az új munkájába?

Zsóka nagyon magasra rakta a lécet, ezt igyekszem megközelíteni, elérni, nyilván ez egy hosszabb folyamat lesz, hiszen a tapasztalat az évek alatt alakul ki, ahogy az ember folyamatosan csinálja a munkáját. Zsóka nevében is mondhatom, hogy jó kapcsolatot ápolunk és ezt a munkában is szeretnénk kamatoztatni a későbbiekben is. Még mindig sokszor úgy gondolom, amikor kilépek a csendes utcára, hogy Szada egy „falu”. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem, azonban sok szempontból ez a nyugodtság, az itt élő emberek kedvessége, közvetlensége még mindig erre utal. Ennek megfelelően szeretném elődeim munkáját továbbvinni, a néphagyományokat, a szadai hagyományokat, a Székely Bertalan kultuszt megőrizni az utókor számára, ezzel párhuzamosan azonban igyekszem odafigyelni az új igényekre is, így természetesen a leadott munkatervemben a hagyományok és a modern programok vegyesen szerepelnek. Ami pillanatnyilag hiány a településen az az ifjúságnak egy jó kis „odú”, így a támogatókkal, a képviselő-testület segítségével is, igyekszünk a közeljövőben egy ifjúsági klubbot létrehozni, feléleszteni.

Szadán sokan igénylik a közösségi együttléteket. A kiemelt rendezvények (Székely nap, Szadai Szüret, Szent István Napi Mulatság) más hangsúlyt kapnak vagy a kialakult hagyományok szerint tervezi ezeket megrendezni?

Mint ahogy azt már említettem, mindenképpen szeretném a hagyományokat is őrizni, mert hozzátartoznak Szada kultúrájához, azonban természetesen én is bele szeretném vinni az egyéniségemet a programok szervezésébe, így ezt ennek megfelelően szeretném majd kialakítani.

Mi lesz a kiscsoportokkal, kulturális egyesületekkel?

Ahogy vége lesz ennek a jelenlegi helyzetnek és kinyithatunk, természetesen nyitást követően várjuk vissza a kis csoportjainkat, az egyesületeket, illetve nyitottak vagyunk új kis csoportok irányába is. A csoportjaink vezetőivel folyamatosan tartom a kapcsolatot, de a jelenlegi helyzetben nem tudunk mit tenni, csak kivárni.

P.Gy.


Utoljára frissítve: 2021 április 26. 09:56