Szada Latkep

Szertornától a rövidtávfutásig

Dekbianka

Húsz év kihagyás után kezdte újra az aktív sportolást Deák Bianka. Az atlétika szenior korosztályában rövidtávfutóként igazán parádésan teljesített röpke két és fél év alatt.

Kis híján már gyermekként is atléta lett Deák Bianka. Annak idején Veszprémben ugyan a tornasport – azon belül is a talajtorna – mellett kötelezte el magát, de a helyi sportegyesület atlétacsapatának edzője szólt az édesanyjának, hogy ha netán idő előtt abbahagyná a tornázást, szívesen látják a futók között, mert látnak benne lehetőséget.

Ott is kötött ki, csak jóval később és más klubnál.

– Tíz éven át szertornáztam, majd levezetésként ugyan futottam, de nem gondoltam arra, hogy ezt komolyabban is űzzem. Öt évvel ezelőtt költöztünk a családdal Szadára. Egy helyi óvodás születésnapi zsúrra kisértem el a kisfiamat, itt beszélgettem egy másik anyukával, és szóba került, hogy ő atletizál a maga örömére. Már a második gyermekem születése után is be-bevillant, hogy jó lenne rendszeresen mozogni, de ez a beszélgetés adta meg a végső lökést. Egy ideig csak a rendszeres testmozgás volt a célom. Aztán elég hamar elkezdett körvonalazódni, hogy szeretnék versenyen is indulni. Merthogy elég gyors maradtam, az időeredményeim pedig hamar jobbak voltak, mint amiket 18 évesen értem el. Ebből az lett, hogy a gödöllői MATE–GEAC klub igazolt sportolója lettem szenior (masters) atlétaként. Azóta a klub egyik edzőjével, Kovács Gábor Krisztiánnal dolgozom együtt. Két és fél éve kezdtem el ismét a versenyszerű sportolást, mintegy húsz évvel a torna befejezése után – mesélt új sportolói karrierjének indulásáról Deák Bianka.

Alapvetően sprinter, így fedett pályán 60, szabadtéren 100 és 200 méteren indul, de ha lehetőség van rá, akkor benn is, és kinn is még a távolugrásra is benevez. Már az újrakezdés is igen sikeres volt: 2024-ben egyből szenior magyar bajnoki címet és ezüstérmet nyert a futószámokban. A 2025-ös év hasonlóan jól alakult. A fedettpályás magyar bajnokságon távolugrásban és 60 méteren egyaránt második, 200 méteren pedig bajnok lett. A szabadtéri hazai bajnokságon pedig 100 és 200 méteren, illetve távolugrásban szintén bajnoki címet szerzett a 35 felettieknél. A portugáliai szabadtéri kontinensbajnokságon a 100 méteres döntőben nyolcadik helyezést ért el, a távolugrás fináléjában a kilencedik helyen zárt.

30 Run 1715 2311 D

Mindez pedig azzal járt, hogy a 2025-ös esztendő legjobb gödöllői sportolóit méltató – idén április 28-án rendezett – eseményen Deák Bianka is díjat kapott!

– A magyar bajnokságon és környező országokban a saját korosztályomban már nincs igazán nagy versenyhelyzet, ezért ezt pótlandó, alkalmanként elindulok a Magyar Atlétikai Szövetség nyílt versenyein is, amelyeken nálamnál fiatalabbak is részt vesznek. De nem esek abba a hibába, hogy hozzájuk mérem magam. Reálisan tekintve a masters korosztályomban a legjobb öt-hat európai futó között lehetek – jegyezte meg. – Büszke vagyok arra, hogy magyarként az Európa-bajnokság sprintszámának döntőjében kétszer is ott lehettem az atlétikában igen erős nemzetek sportolói mellett. A legtöbb riválisomnak – több évtizedes futómúltjának köszönhetően – jóval nagyobb a tapasztalata, ami téthelyzetben igen sokat számít. Nagyon örülök annak, hogy a korábbi sportolói múltamból megmaradtak azok a képességeim, amelyek szükségesek a mostani versenyzéshez, illetve annak is, hogy a harmincas éveim végén ilyen fizikai teljesítményre vagyok képes, és még a testem is bírja az edzésmunkát.

Úgy fogalmazott, hogy a masters világban 90 év feletti kategória is van, ezért az, hogy meddig folytatja a futást, azon múlik, meddig leli örömét benne.

– Lendületben vagyok, egyelőre élvezem ezt az időszakot, a többire még nem gondolok…

Edző is

A privát életben saját vállalkozását irányító, mellette két gyermekét is nevelő Deák Bianka másoknak is igyekszik segíteni. Ún. longevity (hosszú élet) szemléletű edzéseket tart – amelyek a funkcionális erőnlétre, az izomtömeg megőrzésére és a kardiovaszkuláris egészségre fókuszálnak, hogy idős korban is aktív, fájdalommentes és önálló életet lehessen élni –, illetve posztnatális tréningeket nyújt újszülötteket világra hozó édesanyáknak.

Irány Degu!

Deák Bianka magyar bajnoki címekkel, kontinensbajnoki döntőkkel (60, 200 m) letudta a fedettpályás szezont. Az idei év legjelentősebb eseménye a dél-koreai Deguban augusztus 22. és szeptember 3. között rendezendő szabadtéri masters világbajnokság lesz, amelyet ő is megcélzott. Odautazását jelentősen segíti az a pénzügyi támogatás, amelyet a szadai önkormányzat civil keretére beadott pályázatával nyert el.

Bianka mellett van még egy szenior atléta is Szadán: Szekeres Zsolt a közelmúltban költözött ide Gödöllőről. Szintén a 35 feletti korosztályban versenyez, csak ő rúdugrásban, a budapesti Ikarus BSE színeiben. Az idei toruni fedettpályás Eb-n első helyen végzett!


Utoljára frissítve: 2026 május 21. 11:15

széchenyi terv plusz