Szőlőhegyi pálya: a közösség igazi tere
Reggel a kávémat iszom az ablakunk előtti padon, és nézem az utcát, a behajló ágak között a focipályát. Hét óra öt perc, amikor meghallom egy felzúgó kis elektromos motor hangját. Az apósom az, Unger Róbert, aki elhúz a kapunk előtt egy saját maga konstruált elektromos kerékpáron, amit egy akkumulátoros fúrógép hajt meg.
Talán tudja, hogy itt ülök a padon, nem felém néz, hanem a túloldalra, a focipályára. Jön kihelyezni a locsolókat, ahogy minden reggel. Összeszedi a szétdobált labdákat, megnézi, hogy megvan-e mind, van-e olyan, ami már leeresztett. Megnézi, hogy az éjszaka összetörtek-e valamit. Nem ma jött először.
Hozzávetőleg 35 évvel ezelőtt néhány család itt a Szőlőhegyen, ahol még tényleg szőlőültetvények futottak és csak néhány családi ház épült a környéken, elhatározta, hogy épít egy sportpályát a gyerekei és a helyi közösség gyerekei számára. Egyeztetve az akkori tanáccsal (ma már önkormányzat) és a helyi családokkal, megszervezték a munkálatokat. Nem tudom, miért tették. Nem tudom, miért fogtak bele egy ekkora projektbe azokban az években, amikor még minden az állami gondoskodásról szólt. Amikor a politikai ambíciók szóba sem jöhettek. Amikor a civil közösségek még nem is tudták magukról, hogy léteznek. Nem tudom, hogy miért tették, de azt hiszem, ez a részükről egy óriási progresszió volt, amivel megelőzték a korukat, és megelőzték az akkori társadalmi normákat. Olyat csináltak, amire ma (a haladó gondolkozású) helyi közösségek sokan még csak törekszenek. Azt a felelős civil polgárt testesítették meg, aki, ha szeretne valamit a lakókörnyezetében, akkor kijárja, megszervezi és rengeteg munkával, önkéntes szorgalommal megcsinálja.
Ezzel az írásommal feléjük adózom tisztelettel és fejezem ki hálámat azért, hogy az én fiaim is itt játszhatnak! Tisztelet azért is, mert a pályát nemcsak megépíteni, hanem folyamatosan üzemeltetni, karbantartani is kellett és kell ma is naponta, ám nem fizetésért, hanem civil kurázsiból.
Sokan, sokszor segítettek. De az elmúlt 35 évben akkor is el voltak végezve a legszükségesebb feladatok, amikor éppen nem segített senki. Ennek ellenére a Szőlőhegyi focipálya nemcsak megőrizte pálya jellegét (hogy szépen karbantartott a fű és kapuk is állnak), hanem a szabadidős sportolásra is kiválóan alkalmas területté vált. Bárki – gyerekek, családok, idősek, fiatalok – által szabadon űzhető a darts, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a lábtenisz, használható a minibokszzsák (kesztyűkkel), a lengőteke, a különböző labdák, ütők és frizbik, valamint a kültéri pingpongasztal.
A nap minden szakaszában látom, hallom, hogy játszanak a pályán. Van, amikor piknikezni jönnek családok, vagy születésnapot tartanak gyerekeknek, vagy csak fiatalok ülnek le beszélgetni, személyesen találkozni. Örülök, amikor látom, hogy mennyien értik, érzik, hogy ahol játszanak és amit használnak, az megérdemli, hogy tiszteljék és vigyázzanak rá.
Gyere el egyszer te is, majd megint és megint! Sportolj vagy csak ülj le beszélgetni! Vigyázz te is erre a helyre, és ha már mennél, tedd vissza a helyére az eszközöket, amiket használtál! Mert ez a pálya és ezek az eszközök közösek, és másnak is joga van teljes értékében használni, ha te már nem szeretnéd.
Az élmények mellett jó lenne, ha ez a pálya kicsit arra is megtanítana minket, hogy miként vigyázzunk a közösre, legyen az egy labda vagy a Földünk.
A padon ülve és innen az újságból is odaintegetek hozzád: „Szia Papa, köszönjük!”
Bezerédy-Heráld Balázs, a Szadai SE tömegsport szakosztályának vezetője