Mff J Mretben

Térzene Program: kétszer is fellép a Szadai Czibere Táncegyüttes

A Szadai Czibere Táncegyüttes a Térzene Program fellépője 2021. december 3-án és 10-én (péntekenként) 17:00 órától a Szadai Községi Piacon.

Szadai Czibere Tncegyttes

Szadán több mint 1975 óta működik hagyományőrző együttes. Kezdetben csak asszonykórus, akik több versenyen is arany helyezést értek el. Az általuk előadott műsorok alkalomszerűen kiegészültek néhány felnőtt és gyerek táncossal, de állandó tánccsoport nem működött a településen. 2010-ben azonban egy fellépés kedvéért összeverbuválódott a faluból néhány táncolni vágyó, akik azóta is heti rendszerességgel tartanak próbákat, készülnek fellépésekre. Az együttes, az alapító Cziberéné Szító Mária emlékére 2014-ben felvette a Czibere nevet. Az évek során duplájára nőtt a táncosok száma és az életkor is színesedett. Fontosnak tartják a felnövekvő generáció tanítását, így 2019-től az együttes első utánpótlás gyermekcsoportja is elkezdte hagyományőrző tevékenységét, amely a Cziberke nevet viseli, majd 2021 szeptemberétől a Maczika óvodás csoport és a Kis-Cziberke kisiskolás csoport is útjára indult. 2020-ban megalakult a Szadai Czibere Hagyományőrző Egyesület melynek célja az országos és helyi kapcsolatok bővítése, a szadai népi kultúrájának átfogó ápolása. Elsősorban a szadai hagyományok életben tartása a céljuk, de repertoárjukban több Kárpát-medencei tájegység tánca is megjelenik. Részt vesznek minden községi és tájházi alkalmon, de emellett az ország több pontján fellépnek különböző rendezvényeken. Az idei Térze rendezvénysorozat alkalmaira karácsonyi énekekkel és népszokásokkal készültek.

Az együttes vezetői: Antal Édua és Horváth Viktor


Utoljára frissítve: 2021 december 02. 11:17