Mff J Mretben

Többet tudnak kínálni egy egyszerű piacnál

Régiós és megyei termelői közösségek bevonásával, rendszeres piacnapokkal próbálunk a szadai vásárlók igényeinek megfelelni. A klasszikus programok mellett pedig szeretnénk minél több rendezvénybe, közösségi eseménybe bevonni a piacot – nyilatkozta Molnár Csaba, a Szadai Községi Piac felügyelője.

Piac 01

– Július 11-én adták át a Szadai Községi Piacot. Az azóta eltelt két hónap alapján milyen tapasztalatokról tud beszámolni?

– Tanulságos és sok munkával töltött két hónap áll mögöttünk. Az már a megnyitón is tisztán látszott, hogy a szadai lakosoknak van igényük a termelői termékekre. Az egyértelmű számunkra, hogy helyi termelőkből napi szinten nem tudjuk feltölteni a piacunkat, ezért is próbálunk minél több piacnapot tartani régiós és megyei termelői közösségek bevonásával. Hét üzletből öt már az átadóra megnyitott, a maradék kettő – a Tomazzo Pizza és a Laci füstöltáru – pedig a tervek szerint már szeptember közepétől várja a leendő vásárlókat.

Piac 03

– Milyen termelőkkel és milyen termékkel készülnek a piacnapokra?

– Szeptembertől már kéthetente pénteken, a délutáni órákban az „Én kosaram termelői” jönnek széles portékájukkal, amik között megtalálhatóak a Kálvária farm tejtermékei, tojások, konyhakész csirkék, a „Szabi a pék” termékei, méz, füstöltárú, tésztafélék, kézműves sajtok, szappanok, kézműves termékek, ajándéktárgyak. Igény szerint szeretnénk havonta tartani „Kirakodó és Zsibvásárt”, ahol a nem használt, feleslegessé vált dolgokat ki lehet hozni, és lehet újakat vásárolni.  Október 2-ára tervezzük a következőt ilyen alkalmat. Tervben van még, hogy a helyi termelőket is fel fogjuk keresni, és segítséget szeretnénk nyújtani, hogy ezen a szép piacon tudjanak árulni. Szeretnénk minél több rendezvénybe, eseménybe bevonni a piacot. Sok ötletünk van még, amit szeretnénk a többi helyi szervezettel közösen megszervezni.

Piac 02

– A nyitáskor is hangsúlyozták, hogy ez a piac nem egy hagyományos piac lesz, hanem egy közösségi tér is. A nyitás óta milyen eseményeknek adott helyet a piac és környéke, illetve milyen tervek vannak a következő időszakra?

 – A piac az adottságainak köszönhetően közösségi események megrendezésére is alkalmas. Volt például egy jótékonysági főzőverseny, zenés estek, lakossági kezdeményezésre heti rendszerességgel indult nyelvtanfolyam, de ha csak valaki egy kis nyugalomra vágyik, akkor a teraszon egy finom kávé és péksüti vagy egy frissítő limonádé mellett elmerenghet. A piacunkon megtalálható még egy streefood truck is. Ahol Jánosi Zsolt igazi ízletes BBQ remekműveket készít. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a piac üzlethelyiségeinek bérlői is az első pillanattól kezdve partnerek a közösségi programok szervezésében. Így együtt pedig valóban többet tudunk kínálni egy egyszerű piacnál. A programjaink és a kínálatunk megismertetésére létrehoztunk a piacnak egy külön facebook-oldalt, Szadai Községi Piac néven, ahol mindig az aktualitásokról adunk számot, de természetesen ezeket az információkat több oldalon is megosztjuk. Plakátolunk, és a lehetőségekhez képest az újságban is szeretnénk megjelentetni az eseményeinket.

– Terveznek még fejlesztéseket a piac épületén?

– Kijelenthető, hogy a piac épülete elkészült, és a bérlők, valamint a vásárlók számára abszolút használható állapotban van. Azonban látjuk az elmúlt időszak alapján az igényeket, valamint a további lehetőségeket. A jobb kihasználhatóságra gondolva, illetve a közelgő tél miatt a csarnok hátulsó és oldalsó bejárata zárható lesz, ami a szeptemberben el is fog készülni. Ezek mellett informatikai és biztonságtechnikai fejlesztéseket is végrehajtottunk az épületen. Mindenkit bátorítok, hogy látogassanak ki a következő alkalmainkra és tapasztalják meg személyesen is!

A Szadai Községi Piac következő eseményei:

Október 1., péntek: Termelői piac 16:00-18:00 óráig
Október 2., szombat: Kirakodó- és Zsibvásár

Molnár Csaba piacfelügyelő elérhetőségei:
piac@szada.hu
+36 30/134 46 23


Utoljára frissítve: 2021 szeptember 22. 13:45