Mff J Mretben

Irigylésre méltó örökség

Tóth László eddigi aljegyző november 1-től vette át a polgármesteri hivatal jegyzői tisztségét elődjétől, dr. Finta Bélától. Szakmai életútról, Szadára kerüléséről, hitvallásáról és az átvett örökségről beszélt a 2111 Szada magazinnak.

Mozgalmas 17 éves szakmai pályafutás van már Tóth László (képünkön) mögött. Közigazgatási karrierjét Esztergomban indította 2006-ban, a helyi polgármesteri hivatalban előbb birtokvédelmi ügyintézőként, majd a hatósági osztály helyettes vezetőjeként dolgozott. Ezt követően 2008 és 2013 között az állami adóhatóságnál (APEH, NAV) leginkább hatósági feladatokat látott el több szakterületen, aztán 2013-tól következett a hivatalvezetői sorozat. Volt Pilis aljegyzője és jegyzője, Pécel jegyzője, Monorierdő aljegyzője, majd ez év július 17-ig a fővárosi VII. kerület aljegyzője, illetve jegyzője. Szadára aljegyzőként került, majd elnyerve a kiírt pályázatot immár jegyzőként irányítja a helyi hivatalt. (Az új aljegyző dr. Jenei László András, eddigi törvényességi szakreferens lett.) Egyáltalán nem érzi visszalépésnek mindezt.

2023 11 2111 Szada 07

– Az ottani kerületi hivatal vezetése nagyfokú rendelkezésre állást igényelt, amit második gyermekem megszületése miatt már nem tudtam vállalni – mondta Tóth László. – Mivel már jó ideje Pécelem lakom, általában reggel 6-ra benn voltam, és az utolsók között jöttem el. Több időt szerettem volna a családommal tölteni, így a lehető legjobbkor kínálkozott a szadai aljegyzői lehetőség. Sokkal inkább testhezállóbb számomra egy kisebb hivatal vezetése, mint egy, már csak létszámát tekintve is nagyobb kerületié. Ami pedig a szakmai részt illeti: az önkormányzati törvényből adódó feladatok itt is ugyanazok, mint a kerületben voltak, csak a számosságban és az arányokban van különbség.

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szakmában nagy névnek számító dr. Finta Bélától rendkívül alaposan és következetesen felépített, a mindennapokban kiválóan működő szervezeti struktúrát és rendet örökölt – amit szerinte a hasonló méretű települési önkormányzatoknál jogszabállyal rendszeresíteni kellene –, és ezt neki már „csak” működtetnie kell.   

– Talán úgy jellemezhetném a hivatali működési struktúrát, hogy Szadán nincs nyitott szabályozási kérdés. Másfelől nézve kiszámítható is, ami nagy előny: például
munkába állásom napján már tudtam, hogy mit tárgyal majd a képviselő-testület decemberben, a 2024-es munkaterv pedig októberre nagyjából elkészült. Ezután már csak a jövőbeli, aktuális jogszabályi változásokat és az egyéb aktuális testületi döntéseket szükséges lekövetni. Sok jegyző kollégám alighanem irigykedne erre a működési környezetre – tette hozzá.              

Tóth László hitvallása, mottója az, hogy: élni és dolgozni hagyni. Ez szerinte tökéletesen illeszkedik a szadai viszonyokra. Mint hozzáfűzte, már szinte teljesen kiismerte a belső munkafolyamatokat, a kollégái feladat- és hatáskörével is tisztában van, velük és a képviselő-testület tagjaival is egyre jobb a munkakapcsolata.              

– Nem kell senkinek sem kreatívnak lennie, hiszen minden ügyet a meglévő rendelkezések alapján kezelni lehet. Pontosan ez a szép és ideális állapot a szabályok, tervek és koncepciók alapján működő közigazgatásban.           

Raffai Ferenc


Utoljára frissítve: 2023 november 22. 09:55