Polgrmesteri Hivatal

Megszépült a temetői ravatalozó környezete

A Szada Nova Nonprofit Kft. irányításával megújult a köztemető ravatalozójának környezete, megkezdődött a kőterítésű, murvás utak karbantartása, valamint folytatódik a magánerős útépítés.

10 Old 01

Petrák Árpád alpolgármester idén márciusban megbízta a Szada Nova Nonprofit Kft. társaság ügyvezetőjét, hogy vizsgálja felül az önkormányzat által fenntartott és működtetett köztemetőben a ravatalozó és a körülötte lévő kegyeleti hely műszaki állapotát. A felmérés során azonnal kiderült, hogy a ravatalozó lépcsője balesetveszélyes és a kegyeleti hely környezete felújítást és részben újjáépítést igényel. A lépcső lebontását követően Viastein tömblépcső lett kiépítve, valamint olyan térburkolat lett kiválasztva, amely időtálló, csúszásmentes és esztétikailag beillik a környezetbe. A beruházás mintegy három hétig tartott, pünkösd idején zárult a munka.

A szadai vallási felekezeteket is tájékoztattuk a felújításról, és a temetőgondnok segítségével sikerült mindig olyan állapotot teremteni, hogy a temetéseket rendezetten és zökkenőmentesen megtarthatták.

Folytatódik a magánerős útépítés

Az Ezredes utca, a Földvár utca, Várdombi utca alsó szakasza, valamint a Berek utca egy részének lakói jelentős számban szándéknyilatkozat formájában pályázatot adtak be Szada Nagyközség Önkormányzatához, hogy anyagi hozzájárulásukkal részt vállalnak az útépítésben. Ezt követően a lakóközösség szerződést kötött az önkormányzattal és a szándéknyilatkozatban vállalt összeget határidőre be is fizette. Ezzel párhuzamosan társaságunk elkészítette az utcák tervdokumentációit, majd megkezdte a közbeszerzési eljárás elindítását. Előreláthatólag az utcák kivitelezése öt hónapon belül valósul meg. Az idei évi beruházásban mindösszesen közel 1300 méteren kap aszfaltburkolatot a szadai úthálózat.

Kőterítésű, murvás utak karbantartása

A szadai úthálózatban jelenleg mintegy 24 km hosszúságú kőterítésű, murvás, valamint földút van. Ezek az utak minden évben időszerűen karbantartást és helyreállítást igényelnek. Az idei tavaszi nagy mennyiségű esőzések miatt állapotuk erősen megromlott, sok kátyú keletkezett, vízátfolyások alakultak ki.

Az utakat rendezését a TRANS-MOTORS KFT. bevonásával kezdtük meg. Mivel nagymennyiségű csapadék több alkalommal is esett, így még nem tudtuk befejezni a helyreállításokat, ezek a munkálatok folyamatosan zajlanak. Továbbá ezúton is kérjük a tisztelt lakosságot és a gépjárművezetőket, hogy a kőterítésű utakon, valamint a földutakon lassabban közlekedjenek.

Rengeteg lakossági bejelentés érkezik a polgármesteri hivatalba, valamint a Szada Nova NKft. ügyfélszolgálatára, hogy a száguldozó gépjárművek hatására az ingatlanjaikon, valamint a lakóingatlanokon hatalmas por képződik, és sok esetben, ha nyitva hagyják az ablakokat, a lakásban is lerakodik a por. Ez nemcsak esztétikailag problémás helyzetet teremt, hanem az emberi egészséget is károsítja. Ezért tervezzük a kőterítésű, murvás utak pormentesítését is, de addig is kérjük a lakosságot, valamint a gépjárművezetőket, hogy lassabban közlekedjenek.

 


Utoljára frissítve: 2022 június 16. 12:02

2022 07 Szadai Piac Szuletesnap Web