Mff J Mretben

Vége a teljes felújításnak

4,5 millió forint pályázati támogatást nyert el a Kulturális Alapítvány Szadáért a Tájház udvarának és pincéjének rendbetételére. A kulturális helyszín felújítása teljes egészében befejeződött.

A szadai önkormányzat által 2008-ban megvásárolt ingatlanon 2009-ben nyílt meg a Szadai Tájház, amely azóta is fontos helyet foglal el a település kulturális életében. Az önkormányzat kezdetektől – együttműködési megállapodás keretében – a Kulturális Alapítvány Szadáért kezelésébe, működtetésébe adta a Tájházat. Az alapítványnak az idők folyamán több felújítási, illetve rekonstrukciós munkát kellett elvégeztetnie úgy, hogy az épület, illetve a kulturális, néprajzi gyűjtemény autentikussága ne sérüljön. Ilyen javítások voltak többek között: a telek végi támfal, a fészer kialakítása; az üveges veranda helyett a korábbi állapot visszaállítása; a vizesblokk áthelyezése; a falvarrás; a gerendás mennyezet, a kemence és a rakott pór, a kovácsműhely helyének kialakítása, stb.

2023 12 2111 Szada 18

Az udvarra rengeteg betont építettek be a korábbi tulajdonosok, ezek lebontása után mind az agyagos talaj, mind az udvar lejtése komoly gondokat okozott – ezért szükségessé vált ennek rendezése is. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítészének tanácsai alapján az udvar talaját mintegy 30–40 cm mélyen kimélyítették a szakemberek, alul nagyobb, majd rétegesen egyre kisebb kövekkel borították. Ezzel megszűnt a sár, megszűnt a talaj omlása. Ám a legfelső réteget jelentő apró kő nem bizonyult jó megoldásnak, hiszen takarítani, söpörni sem lehetett. Az évek során kialakult vélemény szerint szilárd, a betonnál „természetesebb” burkolatra van szükség, ún. „barabás” antikolt téglára.

A földbe vájt pince több okból a porta egyik legértékesebb része: utal a település évszázadokon át híres borászatára. Bejárata korábban az utcára nézett, ám a Gödöllő és Vác közötti út kiépítésekor a telkek egy részét kisajátították, emiatt új bejáratot alakítottak ki az udvarról. Valószínűleg ezért szűnt meg a pince szellőzése, melynek következtében nedvessé, penészessé vált szinte minden. Emellett a lejárat is túl meredek lett.

Az alapítványnak 2022-ben lehetősége nyílt felújítási pályázat benyújtására. A Nemzeti Együttműködési Alap Városi Civil Alap keretében KP-1-2022/1-000289 pályázati azonosítószámon 4,5 millió forintot nyert az udvar, valamint a pince felújítására. A szadai önkormányzat az alapítvány tárgyévi maradványának terhére hozzájárult egymillió forint értékben az udvar borításához szükséges tégla megvásárlásához. Az udvar felső burkolatának eltávolítását és a tégla lerakását a Trans-Motors Kft. végezte. A pincénél a Ferring-Ing Kft. a fal szigetelését, Sánta Vilmos az elektromos rendszer rendbetételét, Pataki József a lépcső felújítását végezte. Ezen munkálatok elvégzése után a Tájház felújítása teljes egészében befejeződött.

Most minden energiát és tudást a szakmai munkára koncentrálunk. Reményeink szerint a nagyközség lakossága ezután még gyakrabban látogatja a megújult Tájház épületegyüttesét és programjait.

Galambos Gáborné alapítványi elnök


Utoljára frissítve: 2024 január 08. 13:26