Mkd Technikk S Trkkk A Digitlis Szlk Szmra 4
Mkd Technikk S Trkkk A Digitlis Szlk Szmra 4

A szadai fehérbor története

„Länderer „szadai bora” olly népszerűségre emelkedett már is, hogy pincemestere alig győzi az üvegeket töltögetni. Annál jobban győzzük mi és mások azokat ürítgetni.” - írja humorosan a Hölgyfutár irodalmi lap 1852-es, február 14-i száma.
Cikkünkben nem csak azt a kérdést járjuk körbe, hogy a reformkori nyomdászt, Landerer Lajost milyen viszony fűzi a szadai borokhoz, hanem felidézzük a szadai szüret hangulatát is, és bemutatjuk, hogy milyen karriert futottak be a szadai fehérborok a 19-20. századi budapesti értelmiség körében.

Bortermelés Szadán

Írásos emlékünk van róla, hogy Szadán már a 1492-ben is folyt szőlőtermesztés, egy későbbi forrás, Galgóczy Károly 1877-es monográfiája szerint pedig „a szadai bor több évtized óta jó hírnevet vívott ki s mint kellemes italu, tartós fehér asztali bor különösen Budapesten kedveltetik.” Utal azokra a fővárosiakra is, akik a szőlőhegy kellemes fekvése miatt itt saját szőlőt birtokolnak és „csinos lakokkal látnak el”. Az utalásban a szőlőhegyi villákról van szó, amelyek egy része a mai napig is megfigyelhető, és a róluk készült archív fotókon látható, hogy a ma kiparcellázott, utcákkal tagolt területen álló épületek körül egykor csupán szőlőtőkék álltak. Az itt termelt fajták között volt gohér, dinka, bakar, kadarka, az 1880-as években bekövetkezett filoxéra járvány után – amely tönkretette a szőlőket – franciska, gohér, rácfekete, juhfark, esztraj, kekete kadarka és sárfehér fajtákat telepítettek. Az 1892-es Borászati Lapok szerint az éppen 1000 fős falu a nyomor széléről feltápászkodva szövetkezetet alapított, és közösen állították talpra a helyi mezőgazdaságot hitelből, úgy, hogy közben folyamatosan növényvédő szerekbe és gépekbe fektettek be.
A szőlők a XIX. század végéig elsősorban a Margita délnyugati lejtőin helyezkedtek el (Margita, Csatár és Öreghegy), a járvány után pedig főleg a Bucka, Irtvány és Fölösleg dűlőkbe ültettek a szadaiak. Bortermő helyeken ritkaságszámba megy, hogy a szőlők között gyümölcsfák álljanak, Szadán viszont a gyümölcs jelentősebb jövedelmi forrás volt, mint a bortermelés, így itt azok is tarkították a szőlőket.

Letlts
Stetina-villa előtérben a szőlőtőkékkel (A kép forrása ismeretlen)
Mulatsag
Hír a Pesti Hírlap, 1906. október 10-i számában

Több forrás egybehangzó tudósítása szerint a szüret október első napjaiban zajlott, viszont az igazán finom szadai borok évekig (3-4 év) értek. Egy ilyen szüret hangulatát idézi emlékül az ez idő tájt Szadán élő Pest megyei szolgabíró Friebeisz István fiához Friebeisz Ferenchez írott vers is, aki „mint szüretelő szőlőbirtokos ritka vendégszeretetéről vált ismeretessé”.

A szadai szüret. (Friebeisz Ferencnek, a szadai szüret emlékéül, október 1870.)

Vágtatnak a lovak,
Pántlikájuk lobog;
Éljent kiáltanak,
Hol kocsink elrobog;
Bandérium vezényel,
Bandérium követ;
Pisztoly sül el. Ez aztán
Az igazi szüret.

A borház udvarán
A házi gazda vár,
A vendégszeretet
Jelében nincs határ.
Örömében a házi
Asszony is kisiet;
Van üdvözlés. Ez aztán
Az igazi szüret.

Vígan cseng a pohár,
Éltetjük a hazát,
„Sok bort adjon az ég!“
Egy hang bele kiált.
Ráhúzzák a czigányok,
Az arczon hevület;
Kitör a kedv. Ez aztán
Az igazi szüret.

A szomszéd faluból
Minden lány itt terem,
Tánczra kerekedik,
Aki csak eleven.
Vidám kurjantásokban,
Tapsokban nincs szünet;
Három a táncz. Ez aztán
Az igazi szüret.

Egy kedves kis leány
Énnekem is jutott;
„Van-e már szeretőd ?“
Tudakozám legott.
Nem felelt, de éreztem
Hőn verni a szivet.
Mily szerencse! Ez aztán
Az igazi szüret.

Nem fér már több bor a
Hordókba semmikép,
Szivünkben sem leli
Az érzelem helyét.
Nemcsak a bor árad ki
A bőség közepett,
De a szív is. Ez aztán
Az igazi szüret.

Dalmady Győző.

A pest megyei Szada falu híres hely volt akkor, mert ott folytak a legvidámabb szüreti mulatságok. Friebeisz pántlikás, virágos lovakat fogatott a kocsikba s igy ment a Pestről érkezett vendégek elé Aszódra. A falusi nép mindenütt sorfalat állt s úgy éljenezte a finom urakat és dámákat. A kocsisort elöl-hátul lovasbandérium kisérte Szadára, s a merre a menet haladt, pisztolyok durrantak. A borház udvarán aztán a háziasszony fogadta az érkezőket s legott üdvözlő áldomást ittak. Dalmady Győző volt e szüretek udvari költője.

„Egész csapat iró rándult ki Szadára. (...) Friebeisz Ferenc és feleségének rokonai és jóbarátai is nagy számmal toppantak be.”

A szadai fehérbor budapesti térnyerése

 1708-1911 között huszonhét vincellért tart nyilván a Szada lakosságának leszármazási rendjét bemutató könyv. Ez az adat visszatükrözi azt, hogy a Margita lankáin megtermelt szőlőt hihetetlen szakértelemmel és nagy anyagi ráfordítással gondozták gazdái, akik sok esetben fővárosi értelmiségiek voltak (művészek, politikusok, hivatalnokok stb.). Valószínűleg ők lehetettek azok, akik saját köreikben népszerűsíteni kezdték a szadai asztali fehérborokat, melyek kiváló minőségére  például bizonyíték az, hogy Steinbach József, aki először felkarolta a magyarországi pezsgőgyártást 1832-ben, „legtöbbnyire a szadai borokat használta, a melyek ottani vásárlásai folytán árukra nézve is emelkedtek.” Azért a zamatos szadai borra esett a választása, mert ezzel mellőzni tudta a tannin (cserzőanyag) használatát, és így is tükörtiszta pezsgőt tudott belőle készíteni.
Milyennek írják le a források a mi egykor volt borunkat? Galgóczy monográfiája eképpen jellemzi: „Szadai, név alatt Szada község a szomszéd Veresegyházával s Kis-Szentmiklóssal együtt Pesten nagyon kedvelt fehér bort termel. Sőt a fóthi és mogyoródi hegyek termése is leggyakrabban szadai név alatt jő kereskedésbe. E bor kemény, igen állandó, korával mind-mind nagyobb tökéletességet fejt ki, s szállításra különösen alkalmas.” másutt azt írják róla „Savanyu szamatu 's vizelletet hajtó bor”, jó pecsenye bor.
Az egykori Öreghegyen lehetett szőlője Karacs Ferencnek, a nagy köztiszteletnek örvendő térképmetszőnek és feleségének, Takáts Évának az első magyar női publicisztának, akiknek háza a pesti irodalmi, művészeti élet egyik központja volt. Nem voltak különösebben vagyonos emberek, de egy-egy pohár szadai bor mindig jutott vendégeiknek, mint Katona Józsefnek, Dérynének, Laborfalvi Rózának vagy Fáy Andrásnak, csak hogy a legismertebbeket említsük.

Kep 1

1852-ben jelenik meg a hirdetés a Pesti Naplóban, mely szerint a hatvanutczai Horváth-házban megvásárolható Landerer Lajos saját termelésű bora, amely „meg nem rontott, kedves zamatu, egésséges asztali bor s az a tulajdonsága van, hogy nem jó belőle keveset inni”. Landerer neve onnan lehet ismerős, hogy a Hackenast Gusztávval közösen vezetett nyomdában nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot 1848-ban. Hogy Landerernek valóban volt-e szőlője Szadán vagy csak egy ügyes marketing fogás volt őt szőlőbirtokosnak beállítani, annak megítélése további kutatást igényel, mindenesetre Landerer 54-ben bekövetkezett halála után ugyanez a bor Fuchs és Hackenast pinczéjéből került forgalomba mint „kitűnő jelességü és kedvelt palaczkbor, melly néhány év előtt Länderer Lajos ur által kereskedésbe hozatott”.
1857-ben Gustav Fuchs egyedül hirdeti a bort, aki a további hamisítások megakadályozása érdekében minden egyes „szadai palaczkot” pecséttel látott el.

Blaha Lujza
Blaha Lujza (Kép: Magyar Szalon)

Végezetül induljunk el a mai Pazsaki úton, ahogyan Jeney-Szabó Árpád, az egykori kéményseprő-segéd azt tette a 80-as végén „egy szép, csöndes nyári estén (úgy 9 - 10 óra tájban), a mikor a mennybolt is tiszta, holdas és csillagos volt, gyalog és magányosan mentem haza Gödöllőre, azon az úton, melyen Szada községen át járnak Váczra, s a mely útnak a mentén szőllőhegyek, ezekben pedig budapesti lakosok nyári lakásai vannak. A mint gondolataimba elmerülve, az est csendjében haladtam, s a szadai határt elhagyva, a gödöllői határ eléggé magas homokbuczkáira jutottam, hirtelen meg kellett állanom, hogy hallgatózhassam, mert az éj csendjében, messziről vidám dalolás hangja szállott hozzám. Egy férfitársaság dalolta a »Káka tövén költ a rucza« kezdetű népdalt, de a dallos társaságból nagyban kivállott egy gyönyörű, szépen és tisztán csengő női hang. Annyira meghatott s meglepett engem ez a szép női hang akkor, s annyira az emlékembe vésődött, hogy most évek után is, mintha még mindig hallanám a felcsendülését. Hogy kik daloltak akkor este, hogy kié volt az a messze elhallatszó szép női hang, csak másnap tudtam meg, a mikor is a véletlen úgy hozta magával, hogy nekem kellett a Gödöllő és Szada közötti szollőhegyekben fekvő nyári lakásokba - így Blaháné ő nagyságáéba is - mennem a kéményeket söpörni. Miután igen érdeklődtem az előző esti daloló társaság iránt, kérdezősködni kezdtem a cselédségnél, s tőlük tudtam meg, hogy a feltűnő szép női hang Blaha Lujza ő nagyságáé volt”.

A szadai bortermelés leáldozása és jelene

A virágzó szőlő- és gyümölcskultúra még a háborúk után, az 1940-es években újraéledt, azt 60-as években az államosítás törte meg. A Szőlőhegyet egy ideig művelte a TSZ, majd felparcellázták, hétvégi nyaralók épültek rajta, ma pedig már csak néhány szőlőtőke egy-egy elhagyott telken és utcanevek (Présház utca, Zalagyöngye utca stb.) emlékeztetnek bennünket ezekre az időkre. Szada utcáit járva még látunk néhány szőlőst, 2004-ben megalakult a Szadai Boregylet, amely ma Szadai Kiskert Tulajdonosok Szőlészeti és Borászati Egyesület néven működik.
Elsősorban az őslakosok folytatják a gyümölcs- és szőlőtermesztés hagyományát, de a betelepülők között is egyre többen felfedezik a kertgondozás szépségét, az abban rejlő lehetőségeket és értéket.

Írta: Tóth Évi

Felhasznált irodalom:
Neveléstörténet, 2018 (15. évfolyam, 1-4. szám)
H. Lányi Piroska: Írói összejövetelek Pest-Budán, Budapest, 1968. (6. évfolyam), 5. szám május
Pesti Napló, 1852. január (3. évfolyam,  564. szám)
Politikai Ujdonságok, 1856 (2. évfolyam, 25. szám)
Magyar Szalon, 25. kötet (13. évfolyam, 1895-1896/2)
Fejezetek Szada község történetéből, Szada, 2000
2111 Szada, 2004 (2. évfolyam, 2. szám)
2111 Szada, 2004 (2. évfolyam, 9. szám)
Nefelejts, 1872. január-december (14. évfolyam, 41. szám)
Hölgyfutár 1852, február 14.
Pesti Hírlap, 1907. október (29. évfolyam, 238. szám)
Borászati Lapok (24. évfolyam 10. szám)
Statistikai Közlemények 2. (1861-1862) 1862 / 2. szám (Galgóczy Károly: Magyarország borászata)
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 2. kötet (Magyarország vármegyéi és városai, 1911
Galgóczy Károly: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült monographiaja III. (Bp, 1877.)


Utoljára frissítve: 2020 október 11. 22:51

121555315 3364871140259859 3405042332962585968 O