„Ezennel téged újból meghívlak egy szippantás szadai levegőre…”
A címben idézett sor Székely Bertalan egyik leveléből származik, melyet 1865 augusztusában írt báró Eötvös Józsefnek, a 19. század egyik legkiemelkedőbb politikusának. Az elismert művész akkor már több éve vendégeskedik nyaranta községünkben, ahová először Szemlér Mihály kollégája és barátja invitálására látogat el. Mi vonzotta a híres festőt ebben a kis falucskában? Hogyan képzelhetjük el az akkori Szadát és a benne lakók életét? Milyen mozzanatokkal gazdagította Székely Bertalan életművét a szadai jelenlét? Képes cikkünk ezekre a kérdésekre ad választ.
Székely Bertalan 1835-ben született Kolozsváron. Tanulmányait Bécsben, majd Németországban végezte, kezdetben mérnöknek tanult, később fordult a festészet felé. Fiatal dolgozó éveit is külföldön töltötte, Csehországban dolgozott, amikor megnősült és családot alapított: 1861-ben itt született legidősebb fia, Árpád, aki később apja nyomdokaiba lép. Majd a család 1862-ben végleg hazaköltözik Pestre. A művész az 1860-as évektől folyamatosan kap megbízásokat falképek tervezésére és kivitelezésére, és válik a korszak és az egész magyar festészet meghatározó alakjává.
Az az időszak, amely során a festő és községünk élete összefonódik, a 19. század utolsó harmada, Magyarország fejlődése szempontjából is kiemelkedő időszak. A kiegyezés utáni időben meginduló polgárosodás és modernizáció a gazdasági fejlődés motorja lett az országban, de főként a fővárosban és a vele szoros kapcsolatban álló Szadán is. A fővárosi vagyonos réteg képviselői üdülő- és pihenőhelyet keresve vásárolnak telket és építik fel villáikat kis falunkban. A falu képe is megváltozik, több új modern épület jön létre mint a vendéglő (ma nyomda) és a hitelszövetkezet épülete (épp bölcsődévé alakul át…). Ebben az időszakban épül fel a községi iskola is (jelenleg a polgármesteri hivatal működik benne), melyet Pejácsevich János gróf, a ma Faluházként szolgáló kúria tulajdonosa építtetett saját költségén. Az iskola építése jó példája annak, hogy a Szadán megtelepedő új birtokosok nemcsak pihenni jártak ide, de tenni is akartak a faluért, a fejlődésért.
A nyári vendégeskedések évei után 1889-ben Székely Bertalannak is lehetősége nyílik arra, hogy saját ingatlant vásároljon Szadán. A jobbágyfelszabadítás után a korábbi egyházi birtokokat eladták a birtokosok, így vált eladóvá a nagyváradi káptalan ispánjának háza is (ma Székely Bertalan út 22.), melyet a festő nyári lak céljára megvett, és használt is 1910-ben bekövetkezett haláláig. Az ingatlan napjainkban Székely-kert néven ismeretes, területén a kiállítóteremként működő egykori műteremházzal és a különböző csoportos programoknak helyet adó lakóházzal.
A változóban levő településen a parasztporták természetesen továbbra is ugyanúgy nézhettek ki nagyjából, mint századokon keresztül. Poros vagy éppen sáros utcák, ösvények, házak meghúzódva az erdős-fás területek között, valahogy úgy, ahogy Székely Bertalan szadai tájképein, vázlatain is megjelenik. A festő szadai képeit külön csoportként tárgyalják a művészettörténészek a Székely-életművön belül. Ezek a képek témájukban és technikájukban is nagyban különböznek azoktól a főleg történelmi témájú festményektől vagy a portréktól, amelyek Székely Bertalant ismertté és híressé tették, s amelyek címét a legtöbb szadai iskolás fejből sorolja (Egri nők, Zrínyi kirohanása, Deák Ferenc arcképe, Kisfiú vajas kenyérrel, stb.). Szadai tájképeit szakértők szerint a festő nem a nagyközönségnek szánta, nem is tartotta ezeket művészinek, inkább saját örömére festette. Művészi kísérletezéseinek színtere lett a falu, a falusi táj, a természet és benne az ember. A kortárs visszaemlékezések szerint gyakran lehetett látni őt felbukkanni a falu különböző részein palettájával és festőállványával a hóna alatt…
Ugyan Szadán a parasztporták képe nem sokat változott, de a benne élők élete lassacskán átalakult a 19. század második felétől kezdve. Sokan az újonnan kiköltöző birtokosok szolgálatába szegődtek, földjeiket művelték, jószágaikat igazgatták. Erre az időszakra tehető a gyümölcstermesztés térhódítása a szadai gazdálkodásban, hiszen az újonnan létrejött székesfőváros lakossága nagy felvevőpiacot biztosított „Gyümölcstermő Szent Szada” terményei számára.
Gyarapodott, épült-szépült tehát a falu abban az időszakban, amikor Székely Bertalan Szadán töltötte nyarait. Mivel a fővárosi és országos fejlődés áldásos hatásában a festőművészet és -mesterség is részesült, festőnk is új szerepeket kapott: 1871-től az újonnan alakult Mintarajztanoda festészet tanáraként, 1902-től az intézmény igazgatójaként is oktatta a jövendő rajztanárokat, majd 1905-ben a II. számú Festészeti Mesteriskola igazgatója lett, de élete végéig szadai kötődésű maradt, itt találta meg a békét, a nyugalmat családja körében.
A festő Szada iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy végső nyughelyéül kis falunkat választotta. A szadai református temetőben nyugszik Székely Bertalan és mellette felesége, a csehországi származású Kudrna Jeanette is. Választásával a művész a szadai emberekre bízta örökségének, emlékének ápolását, s ezt a feladatot a falu közössége készséggel vállalta magára, és őrzi a hagyatékot mind a mai napig. Festőnket piros muskátlit vivő gyászruhás szadai lányok kísérték utolsó útjára, napjainkban pedig szadai iskolások teszik élővé újra műveit, rajzzal, festéssel, élőképpel, digitális technikákkal. Ma is nagyon szeretjük őt!
Monok Zsófia
