Közös a siker, nem csak az enyém
Egy szadai író szadai történetet tár az olvasók elé egy könyvben, amely sztori ráadásul (részben) igenis valós eseményeken alapul, valaha élt személyekről szól – ez már önmagában is figyelemre méltó helyzet. De hogy felfedjük a rébuszt: a szerző Kőrös András, akinek A szerelmes lelkész című műve az első kötete.
Kőrös András regénye egy trilógiából áll össze. Az első rész május közepén jelent meg a KNW Kiadó gondozásában, amelynek hivatalos bemutatója ugyancsak májusban volt a szadai Faluházban. A második rész tervezett megjelenési ideje ez év szeptembere, a harmadiké pedig 2026 tavasza. A fentiek miatt nem is lehetett kérdés, hogy az első és a második rész publikálása közötti időben érdemes bemutatni Kőrös Andrást, illetve érdemes megismerkedni az alkotási folyamat kulisszatitkaival.
– Még tanulom ezt a szakmát – szögezte le az elején Kőrös András, utalva arra, hogy első könyves szerzőként messze nem klasszikus értelemben vett „igazi” író. – De talán biztató a kezdet, legalábbis az eddigi olvasói visszajelzések erre utalnak.
Saját bevallása szerint az egész íróvá válási folyamat úgy indult, hogy egy magánéleti hullámvölgye során aprócska versekkel, novellákkal, történetekkel „kiírta” magából a gondjait, de ezeket aztán be is tette a fiókba, ahova szerinte az ilyen próbálkozások valók. Aztán kíváncsiságból részt vett egy pályázaton, amelyen a beküldött novellája helyezett lett. Ez adta az első szakmai megerősítést, hogy írásai talán nem csak „fiókeledelnek” jók.
Ezt követte a témakeresés – és ezzel párhuzamosan a könyvírói szakmai fortélyok elsajátítása. Mivel olvasóként a történelmi vonatkozású könyveket szereti, szerzőként is ilyen fókuszú műre gondolt. Az 1867-es kiegyezés és az első világháború közötti magyarországi „boldog békeidők” korszaka a kedvenc időszaka, így mindenképpen ebbe szerette volna helyezni a történetét, a szereplőket.
– Szadán Székely Bertalan, illetve a közeli Gödöllő okán Erzsébet királyné már csak a korszak miatt is adta volna magát témának, de róluk már annyi mindent és annyiszor megírtak, hogy nem akartam csak rájuk koncentrálni. Korábban szívesen olvastam az ún. népi írók könyveit, tetszett, ahogy a falusi életet, a mindennapokat valósághűen ábrázolták, és felmerült bennem, hogy erről az oldalról érdekesebb lenne egy történet. Annak idején nem sok írástudó ember élt a falvakban, így Szadán sem, leginkább az elöljárók, a tanítók, az orvosok és a lelkészek hagyhattak írásos nyomokat, emlékeket maguk után. Sándor Levente segítségével elmélyülhettem a református egyház helyi matriculájában (egyházi anyakönyvi nyilvántartás – a szerk.), és itt bukkantam rá az egyik főszereplővé vált személyre, Tamássy István kálvinista lelkészre. A matriculában ugyancsak szerepelt Gyurász Ferencnek mint Szada első világi, ám katolikus hitű tanítójának a neve. Előbbiről a kutatások során sok mindent megtudtam, például azt, hogy Veszprémből származott el, és került Pesten, majd Gödöllőn át végül Szadára, és még azt is, hogy hajdúböszörményi lányt vett feleségül, aki vele együtt élt itt. Mivel róla több adat, ismeret állt össze, így inkább az ő múltját felgöngyölítve alakult ki ez a szadai történet. Gyurászról sajnos más olyan nem derült ki, amibe bele lehetett volna „kapaszkodni”. A köréjük szőtt cselekménynek számos valódi eleme van, az információhiányból kényszerűen adódott lyukakat pedig az írói fantáziával töltöttem ki. Ezért is illik igazából a könyvre, hogy helytörténeti és életrajzi ihletésű regény – osztotta meg a hátteret Kőrös András.
Mint mondta, az az alaphelyzet, hogy a tanító katolikus hitű – így rögzítették a matriculában is –, míg a falu lakossága szinte egységesen református (kálvinista) volt, biztos a valóságban is generált konfliktusokat, hiszen akkoriban a vallási különbözőségek nagyon is erősen jelen voltak a helyi társadalomban. Így adta magát ennek az ellentétnek a történetben, különösen a magánéleti szálakban való megjelenítése, illetve kibontása.
A könyv megírása saját számításai szerint kb. négy éven át tartott – de ebbe bele kell érteni az online archívumokban, a szadai, gödöllői, veszprémi, hajdúböszörményi levéltárakban a kutatómunkára fordított időt, a kezdeti döcögősebb nekiindulás elhúzódó és az írói szakmai fortélyok elsajátításának időszakát is.
– Sok mindent kellett tanulnom ahhoz, hogy egyáltalán belekezdhessek, hogy úgy érezzem, tényleg meg tudok írni egy ekkora regényt. Így például novella- és regényírói, helyesírási, nyelvhelyességi stb. kurzust, tréninget kellett elvégeznem – jegyezte meg. –
Az egésznek a lényege az volt, hogy én írás közben jól érezzem magam, de a végeredmény a lehető legjobb minőségű legyen.
Miután harmadik nekifutásra összeállt a könyvbe való történet, el kellett gondolkodnia azon, hogy vagy magánkiadásban jelentesse meg, vagy egy profi kiadó segítségét kérje. Bár előbbinél minden bevétel a szerzőé, addig azonban cserében rengeteg terhet (nyomda, marketing, terjesztés stb.) kell vállalnia, míg utóbbinál ugyan meg kell osztozni a bevételen, viszont ezeket a járulékos dolgokat a partner végzi. De elég kacskaringós úton jutott el a KNW Kiadóig.
– A tanulási időszakban volt könyvkiadással foglalkozó kurzus is, és őszintén elmondták, hogy nem minden kezdő író könyve jelenik meg azonnal, vannak, akik évekig kilincselnek a művükkel, mégsem kerül a nagyközönség elé. Amikor ezzel szembesültem, nagyjából a kéziratnak a fele volt meg, így inkább szüneteltettem a további munkát, majd novellákat kezdtem írni. (Ezek amúgy szadai idősekkel folytatott beszélgetéseken alapulnak, és terveim szerint novelláskötetben állnak majd össze.) Jártam Nádasi Krisztina íróképző iskolájába is, színvonalasak voltak a tréningek, szimpatikus volt, ahogy ők dolgoznak, így ezeket a novellákat Krisztinának küldtem el lektorálásra. Aztán később a félkész könyvkéziratot is ő nézte át. Egyszer csak azt mondta, tetszik neki, ahogy írok, szerinte hosszú távon is tudnánk együtt dolgozni. Felvetette, mit szólnék ahhoz, ha én lennék a KNW-nek az első magyar alkotója. Mert korábban fordításokat adtak ki – Jane Austen és Jennie Goutet köteteit –, de magyar szerző művét még nem. Krisztina egyetlen feltételt szabott: előbb meg kell írnom a folytatást. Nem sokat gondolkodtam, örömmel elvállaltam a felkérést – mondta Kőrös András.
Miután elkészült a kézirat másik felével, megkezdődhetett a kiadóval közös szerkesztési munka. Ennek során kristályosodott ki, hogy három kötetre érdemes bontani a történetet. Az első kötet májusi megjelenése után belevágtak a második kötet szerkesztésébe, hogy augusztusra nyomdába kerülhessen, és szeptemberben az olvasók kézbe vehessék.
Kőrös András a hétköznapokon a Hungaroring vezetéstechnikai centrumának szakmai igazgatójaként dolgozik, a könyvírással általában munka után, a családi élet mellett/helyett foglalkozott. Szűk családja, felesége és négy gyermeke tudta csak, hogy valami nagy dobásra készül. Minden más rokon vagy ismerős akkor szembesült a valósággal, amikor a szadai könyvbemutatót elkezdték hirdetni.
– Nagyon szép lett a könyv, a borítóért a grafikusnak és a kiadónak jár a dicséret. Közös a siker, nem csak az enyém. Igazi csapatmunka volt – mondta. – Érdekes, de amikor kézbe foghattam az első részt, nem árasztott el euforikus érzés. Inkább az járt a fejemben, hogy úgy tűnik, valami jót tettem le az asztalra, amire idővel az utódaim talán még büszkék is lesznek.
Raffai Ferenc