Mff J Mretben

Településrendezési eszközök felülvizsgálata: felhívás partnerségi véleményezésre

Szada Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és a településkép alakításával összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 13/2017. (VII. 19.) önkormányzati rendelete alapján a partnerségi egyeztetésben résztvevők körét tájékoztatom, hogy folyamatban van a nagyközség településrendezési eszközeinek felülvizsgálata.

A településrendezési eszközök egyeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján teljes eljárással történik.

A Rendelet szerint teljes eljárás esetén a polgármester az elkészült településrendezési eszközök tervezetét véleményezteti a partnerekkel.

Amennyiben a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatban véleményt, észrevételt, illetve javaslatot kíván tenni, úgy a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. § (1) bekezdésében, továbbá a településfejlesztéssel, településrendezéssel és a településkép alakításával összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 13/2017. (VII. 19.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint a mellékletként feltöltött munkaközi tájékoztatóban foglaltakkal kapcsolatban 2022. augusztus 29-től 2022. szeptember 20-ig – szíveskedjen megtenni.

Észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani írásban, elérhetőségeik (e-mail cím, telefonszám) megadásával, a fent ismertetett határidőig az alábbi módon lehet:

 A módosítással kapcsolatos lakossági fórum:

  • időpontja: 2022. szeptember 8. 16:00,

  • helyszíne: Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár (Faluház) nagyterme (2111 Szada Dózsa György út 63.)

Szada, 2022. augusztus 29.

Pintér Lajos
polgármester

Kapcsolódó mellékletek


Utoljára frissítve: 2022 augusztus 29. 15:43